A több mint 900 konténerből álló fal építésére több mint 80 millió dollárt költöttek az adófizetők pénzéből.
Arizona állam kormánya döntött arról, hogy lebontják azt a 7 kilométer hosszú konténerfalat, melyet az idei év elején kezdtek felépíteni.
Arizona az Egyesült Államok egyik délnyugati állama, 600 kilométeren határos Mexikóval. Miután Donald Trump elnök lett 2017-ben, Arizonában is kerítéseket kezdtek építeni, hogy megakadályozzák az illegális bevándorlást. Az állam republikánus kormányzója, Doug Ducey pedig idén döntött úgy, hogy egy konténerekből álló falat épít fel a Coronado állami erdő területére. A politikus döntését azzal indokolta, hogy baljóslatú növekedést lát az illegális határátlépők számában.
Az Egyesült Államok kormánya viszont beperelte Ducey-t a múlt héten, mert a konténerfal szövetségi területen helyezkedik el, valamint az építkezés nem rendelkezett a megfelelő engedélyekkel. Emellett egy helyi környezetvédelmi csoport is keresetet nyújtott be az arizonai kormányzattal szemben, mert véleményük szerint a fal kettévág egy fontos természetvédelmi területet, és akadályozza az állatok mozgását.
Arizona szerdán megegyezett a szövetségi kormánnyal, hogy lebontják a konténerekből, járművekből és egyéb tárgyakból álló falat. A bontási munkálatokat pedig legkésőbb január elején befejezik.
Az illegális határátlépések problémája továbbra is meghatározza az amerikai közbeszédet. Joe Biden elnököt rendszeresen kritizálják, hogy kormánya nem kezeli megfelelően a kérdést. A hatóságok az elmúlt hónapokban több tízezer embert fogtak el az Egyesült Államok déli részén illegális határátlépés közben.