rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Mégis működik a járványkezelés svéd modellje

euronews_icons_loading
Mégis működik a járványkezelés svéd modellje
Szerzői jogok  Adam Ihse/AP
Betűméret Aa Aa

Európában az Egyesült Királyságban van a legtöbb áldozata a COVID-19-nek

Nyugat-Európában jelenleg az Egyesült Királyságban a legrosszabb a járványhelyzet, szerdán már túllépte a 30 ezret a betegség halálos áldozatainak a száma.

Boris Johnson miniszterelnök közölte, a kormány a hónap végéig 200 ezerre akarja növelni a koronavírus-szűrések napi számát, hétfőtől pedig elkezdik a korlátozások enyhítését.

- Egy csöpp kétségem sincs afelől, hogy az emberek most ezt várják tőlünk. Mint az imént is mondtam, célunk, hogy visszaszorítsuk, elfojtsuk a járványt, a betegséget, hogy talpra állítsuk, újraépítsük országunk gazdaságát - fogalmazott a parlament alsóházában Johnson.

Mégis működik a svéd modell

Svédországban semmilyen korlátozást nem vezettek be. A kormány csak szociális távolságtartásra kérte a lakosságot. A fertőzöttek és a halálesetek száma magasabb ugyan, mint a szomszédos országokban, de meg sem közelíti a brit, olasz, francia vagy német adatokat. A svédek a számítások szerint májusban elérhetik a nyájimmunitást, miközben a többi európai országban a korlátozásokon enyhítenek és második hullámtól tartanak.

A stratégia működéséhez kellett az össznépi bizalom az intézmények és a cégek, a kormány és a lakosság között.

Miközben külföldön erősen kritizálják az unortodox járványkezelést, és az országon belül is vitáznak róla, szabályos rajongótábor kezd kialakulni Anders Tegnell a Svéd Közegészségügyi Hatóság járványügyi vezetője körül. Van, aki például úgy fejezi ki tiszteletét a szakember iránt, hogy magára tetoválja az arcát. A szocialista kormányfő, Stefan Löfven népszerűsége pedig 20 százalékkal nőtt.

Németország: Merkel vészfék opciója

Németországban június 5-ig fennmaradnak a kapcsolati korlátozások, és a szájmaszkviselés kötelezettsége, de a legtöbb tartományban a jövő héttől a korlátozások javát feloldják. A Bundesliga is folytatódhat.

Erről a német kancellár egyeztetett a tartományi vezetőkkel, hangsúlyozva egy "vészfék" opció beépítését a folyamatba.

Angela Merkel "kulcsfontosságúnak tartja a lazítások, a nyitás mellett azt is, hogy ha történik valahol valami, megugrik a fertőzések száma, akkor működjenek a sürgősségi mechanizmusok. Ne kelljen az egész országra kiterjedő veszélyhelyzetet hirdetni, csak az adott régióra."

Oroszországban egymás után a 4. napon is 10 ezer fölött volt az újonnan igazolt koronavírus-fertőzöttek száma. A napi halálozás viszont csökken.

Putyin elnök egy videokonferencián azt mondta, "nem szabad elhamarkodottan enyhíteni a korlátozásokon". Ugyanakkor a moszkvai üzemek jövő heti újranyitásáról is beszélt.

Három nap után először emelkedett ismét kétszáz fölé a spanyolországi halottak száma. A kormány megkapta a parlamenti támogatást a járvány miatt bevezetett rendkívüli jogrend két héttel történő meghosszabbításához.