NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Harminc év alatt 70 százalékkal növekedett az alkoholfogyasztás a világon

Harminc év alatt 70 százalékkal növekedett az alkoholfogyasztás a világon
Szerzői jogok 
Írta: Euronews és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ennek oka nemcsak a megnövekedett fogyasztás, hanem a népesség növekedése is.

HIRDETÉS

Harminc év alatt 70 százalékkal növekedett az alkoholfogyasztás a világon a The Lancet című orvostudományi folyóiratban megjelent nemzetközi tanulmány szerint.

A 189 ország adatait elemző kutatásból kiderült, hogy 1990 és 2017 között a Föld lakosságának alkoholfogyasztása 70 százalékkal emelkedett, ezen belül különösen nagy mértékben a Távol-Keleten és Indiában. A fejlett nyugati ipari államokban csökkent az alkoholfogyasztás.

Az értékek növekedése nemcsak a fejenként megnövekedett átlagfogyasztásra, hanem a népességnövekedésre vezethető vissza.

Nagyok a regionális különbségek is a növekedés mértékét tekintve. Míg például Kínában, Indiában és Vietnamban erőteljes a növekedés, a kelet-európai országokban jelentősen visszaesett a fogyasztás magas mértéke.

A közlekedési balesetek, a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a rák csak egy részét alkotják azoknak a halálokoknak, amelyek közvetve vagy közvetlenül az alkohollal állnak összefüggésben. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 2016-ban minden 20. haláleset hátterében az alkohol állt. Emiatt a szervezet szerint 2025-re a 2018-as mértékhez képest tíz százalékkal kell csökkenteni a visszaeső alkoholfogyasztást. A tanulmány szerzői szerint azonban ez a cél valószínűleg nem fog teljesülni.

"Ehelyett az alkoholfogyasztás a megjósolható betegségek egyik fő rizikófaktorává válik, hatásai pedig jelentősen megnövekednek más kockázati tényezőkhöz képest" - mondta el Jakob Manthey, a Drezdai Műszaki Egyetem klinikai pszichológiai és pszichoterápiai intézetének kutatója.

A vizsgálathoz 15 és 99 év közötti emberek 1990-es, 2010-es és 2017-es alkoholfogyasztását elemezték 189 országban és ebből becsülték meg a 2030-as értékeket. Megállapították, hogy 2017-ben az észak-afrikai országokban és a Közel-Keleten ittak legkevesebbet, míg Közép- és Kelet-Európában a legtöbbet.

Ázsiában nőtt a leginkább a kereslet

A legnagyobb mértékű, 34 százalékos emelkedést 2010 óta a gazdaságilag feltörekvő délkelet-ázsiai országokban mérték.

Globálisan nézve 1990-ben a 15-99 évesek fejenként átlagosan 5,9 liter tiszta alkoholt fogyasztottak. 2017-ig ez a 6,5 literre emelkedett. A nyugati ipari országokban stagnált vagy csökkent az alkoholfogyasztás mértéke.

Magyarországon 1990-ben fejenként átlagosan kiemelkedően sok, 17,2 liter tiszta alkohol fogyott, ez 2010-ben 12,1 literre, majd 2017-ben 11,2 literre csökkent.

A legtöbb alkoholt Moldovában fogyasztották 2017-ben: fejenként évente átlagosan 15 litert, a legkevesebbet a muzulmán Kuvaitban, ahol kevesebb, mint 0,0005 litert.

A különböző értékeket és változásaikat a kutatók olyan tényezőkre vezetik vissza, mint a vallás, az egészségpolitika és a gazdasági növekedés. A megfigyelések szerint a gazdasági növekedés a legerősebb hatású tényező. Elsősorban Kína és India szemlélteti ezt, ezekben az országokban 1990 és 2017 között átlagosan megkétszereződött az alkoholfogyasztás.

Egyre kevesebb fiatal fogyaszt rendszeresen alkoholt Németországban

Eközben egyre kevesebb fiatal fogyaszt rendszeresen alkoholt Németországban - az esetenkénti rohamszerű, mértéktelen ivászat szokása viszont terjed a szövetségi kormány kábítószerügyi megbízottja hivatalának szerdai jelentése szerint.

A 12-17 év közötti korosztályban az alkoholt rendszeresen - hetente legalább egyszer - fogyasztók aránya 8,7 százalék volt 2018-ban, ami történelmi mélypont és további 1,9 százalékpontos csökkenés a két évvel korábban, 2016-ban rögzített 10,6 százalékhoz képest, hosszabb távot tekintve, a 2004-ben regisztrált 21,2 százalékhoz viszonyítva pedig az alkoholfogyasztás jelentős mértékű visszaszorulását jelzi a legfiatalabbak körében.

A 18-25 év közötti korosztályban hosszabb távon ugyancsak nagymértékű a csökkenés, az alkoholt rendszeresen fogyasztók aránya a 2004-es 43,5 százalékról 33,4 százalékra süllyedt.

A gyors lerészegedést eredményező, úgynevezett rohamivás (általánosan elterjedt, angol nyelvű szakkifejezéssel binge drinking) a 12-17 éves németek körében egyre kevésbé jellemző, ebben a korosztályban a 2004-es 22,6 százalékról tavalyra 13,6 százalékra csökkent mindazok aránya, akik az adatfelvétel előtti egy hónapban legalább egyszer részt vettek rohamszerű ivászatban.

A 18-25 évesek körében viszont ismét terjed a binge drinking, a rendszerint csoportos ivászatokba havonta legalább egyszer bekapcsolódók aránya tavaly 37,8 százalék volt, ami növekedés a 2016-os 32,8 százalékhoz képest, a 2004-es 43,5 százalékhoz viszonyítva pedig csökkenés.

A reprezentatív felmérés a szövetségi kormány egészségvédelmi ismeretek terjesztésével foglalkozó intézménye (Bundeszentrale für gesundheitliche Aufklärung - BZgA) megbízásából készült 7002 12 és 25 év közötti fiatal megkérdezésével, az adatokat a 2018 április-júniusi időszakban vették fel.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Túl sokat és túl gyakran isznak a franciák

A finneknél is többet költenek a magyar háztartások alkoholra

Évente 3 millióan halnak meg az alkohol miatt