rendkívüli hír

rendkívüli hír

Bono: Európa egy eszme, amelynek egy erős érzelemmé kell válnia

Éppen ezt olvassa:

Bono: Európa egy eszme, amelynek egy erős érzelemmé kell válnia

Bono: Európa egy eszme, amelynek egy erős érzelemmé kell válnia
Betűméret Aa Aa

A hazafi szót kisajátították a nacionalisták és a szélsőségesek, írta a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent cikkében a U2 frontembere, Bono. Az emberbarát aktivista szerint egy igazi hazafi az egységre törekszik egyformaság helyett.

Azt mondták, írta Bono, hogy egy rockzenekar akkor jó, ha átlép bizonyos határokat: ha feszegeti a jó ízlést, ha felráz vagy ha meglep. Nos, a U2 ezen a héten kezdi turnéját, melynek első állomása Berlin, és egy igazán provokatív ötlettel készülünk erre: a koncert alatt egy hatalmas, csillogó, kék színű EU-s zászlót lengetünk.

Úgy vélem, egy EU-zászló lengetése még a rockkoncertek közönségének is lehet zavaró, unalmas, vagy egyszerűen giccses, de néhányunk számára ez valóban egy radikális cselekedet. Európa, ami sokáig főleg csak ásítozást váltott ki, most üvöltözős-kiabálós vitákat robbant ki. Európa jelen pillanatban erőteljes, érzelmes összecsapások terepe, és ezek formálják majd a közös jövőnket. Azért mondom, hogy a közös jövőnket, mert senki nem vitathatja, hogy együtt ülünk a csónakban, a szélsőséges időjárás és a szélsőséges politika tengerén hánykolódva.

Európát nehéz eladni Európában

Európát ma nehéz eladni Európában. És ez még akkor is igaz, ha az elmúlt 50 évben nem volt ennél jobb hely a Földön, ahova születhettünk volna. És annak ellenére igaz – bár keményen kell dolgoznunk azon, hogy az EU hasznosságát minél szélesebb körben megismertessük – hogy az európaiak jobban iskolázottak, jobban védettek a nagy vállalatokkal szemben, jobb, hosszabb, boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet élhetnek, mint a világ bármelyik más térségében. Igenis boldogabbat. Itt ezt is mérik.

Írország és Európa között különleges érzelmi kötődés van. Talán azért, mert Írország egy kicsike szikla a nagy tengeren, és része akar lenni valami nálánál nagyobbnak. Vagy talán azért, mert egykor közelebb éreztük magunkat Európához, mint néhány emberhez a saját szigetünkön.

Az Európához tartozás segített abban, hogy jobbá és magabiztosabbá válhassunk. És ahogy Írország déli és északi része is közelebb került Európához, úgy kerültünk közelebb mi is egymáshoz. Ez a közelség, ez a rokonlelkűség átlépte a határokat és lebontotta a kerítéseket.

Fájdalmas történelmi okok miatt mi sosem kezeltük könnyedén a függetlenség kérdésér. Ha ennek meghatározása, hogy egy országnak hatalma legyen magát irányítani, akkor Írország azt látta, hogy másokkal együttműködve még nagyobb hatalmat kaptunk ahhoz, hogy irányítsuk saját sorsunkat.

Európaiként büszkén gondolok vissza arra, mikor a németek befogadták a polgárháború miatt elűzött szíriai menekülteket, bár még büszkébb lennék, ha több ország tett volna így. Büszke vagyok Európa küzdelmére a mélyszegénység ellen, a klímaváltozás ellen, és különösen büszke vagyok nagypénteki egyezményre, amely során számos ország felsorakozott Írország támogatására, ahogy történik ez most is a brexit kapcsán. Kiváltságosnak érzem magam, hogy megélhettem az európai kontinens eddig leghosszabb békében és jólétben eltöltött időszakát.

De mindezen teljesítmények most veszélybe kerültek, mert a különbözőség tisztelete, az alapelv, amelyre az egész európai rendszer épült, most kihívásokkal néz szembe. Ahogy honfitársam, John Hume mondta: minden egyes viszály a különbözőségről szól, legyen az faji különbözőség, vallási, vagy nemzeti. Európa megálmodói nem a fenyegetést látták a különbözőségben. A különbözőség az emberiség alapja, éppen ezért tisztelni, ünnepelni és ápolni kell.

A zéró összegű játszma egy öngyilkos szerződés

Most az ebbe az eszmébe vetett hitet látjuk összeomlani. Hajtja ezt a globalizáció okozta egyenlőtlenség, a menekültválság kezelésének hibái, a nacionalisták pedig azt mondják, hogy a különbözőség veszélyt jelent. Az általuk vázolt jövő számomra inkább a múltat idézi: identitáspolitika, sérelmek, erőszak. A nacionalizmus az egyenlő esélyektől foszt meg.

A világháborút túlélő generáció megtapasztalta ennek a gondolkodásnak a halálos árát. Ők megtalálták a kivezető ösvényt a romokból, át a betonfalakon, a szögesdróton keresztül, hogy lebontsák a vasfüggönyt, és elutasították az eszmét, ami szerint a különbözőségeink határoznak meg minket. Ők megértették, hogy a zéró összegű gondolkodás az egy öngyilkos megoldás.

Én szeretem a különbözőségeinket: a nyelvjárásokat, a különböző hagyományokat, az apró eltéréseket, az emberiség esszenciáját, ahogy Hume fogalmazott. És elfér még itt Churchill meghatározása is a kiterjesztett hazafiságról: többszörös hűség, rétegződő azonosság, hogy írek vagyunk és európaiak, németek és európaiak, nem csak egyik vagy másik. A hazafi szót kisajátították a nacionalisták és a szélsőségesek, akik egyformaságot követelnek. De az igazi hazafiak számára fontosabb az egység, mint az egyformaság. Ezt újra megerősíteni, számomra ezt jelenti a valódi európai projekt.

Bele tudjuk adni ebbe a közdelembe a szívünket és a lelkünket? Talán nincs semmi romantika a „projekt” szóban, és a bürokrácia sem szexi, de ahogy a kiváló Simon Weil mondta: Európa a 21. század nagyszerű terve. Közös értékei és törekvései sokkal többé teszik Európát, mint egy földrajzi térséget. Ezek adják legbelül, hogy mik vagyunk mi emberi lények, és hogy mik akarunk lenni. Ez az eszme az érdemli, hogy dalokat írjanak róla, és nagy, fényes kék zászlókat lengessenek érte.

Hogy győzedelmeskedhessünk ezekben a zavaros időkben, Európának az eszméből érzelemmé kell átalakulnia.

(címlapkép és fotó: Kert Attila)