NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Lettország ötöde vándorolt ki nyugatra

Lettország ötöde vándorolt ki nyugatra
Írta: Noemi Mrav
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az országot uniós csatlakozása óta lakossága közel ötöde hagyta el, hogy gazdagabb országokba menjenek dolgozni. Ha ez így folytatódik, harminc éven belül Lettország megszűnhet létezni.

HIRDETÉS

Amióta Lettország tagja lett az Európai Uniónak, a népesség közel ötöde hagyta el az országot, hogy gazdagabb tagállamokba, elsősorban az Egyesült Királyságba, Írországba és Németországba menjen dolgozni – írja a G7.hu.

Az országot 2000-ben még 2 millió 380 ezren lakták, ez a szám zuhanhat 2018-ra 1 millió 950 ezer főre az ENSZ előrejelzése szerint. Egyetlen országban sem zuhant még ilyen meredeken, 18,2 százalékkal a népesség - csak Lettország szomszédja, Litvánia ért a közelébe ennek a maga 17,5 százalékos népességcsökkenésével, és Grúzia, 17,2 százalékkal. Magyarországon ez idő alatt 5,2 százalékkal csökkent a népesség az ENSZ becslése szerint.

A népesség csökkenését természetesen nem csak a gazdasági kivándorlás okozza, az az elöregedő lakosság miatt amúgy is gyorsan fogy, akárcsak a legtöbb európai országban. Szakértők szerint azonban ha a kivándorlás ilyen ütemben folytatódik, se katonából, se adófizetőből nem lesz elég, ami az állam fennmaradását veszélyezteti, írja a Politico Lettország "diaszpóra nagykövetére" hivatkozva.

"Lettország már most is egy kis népességgel rendelkező ország - mondja Otto Ozols, elismert újságíró és tévés műsorvezető. - "Ha ez így folytatódik, ötven éven belül vagy még hamarabb, Lettország megszűnik nemzet lenni."

Elmennek, és soha nem jönnek vissza

A lett népesedési válság az ország legszegényebb régiójában a legsúlyosabb, az Oroszországgal határos dél-keleti csücsökben, Latgale-ben. Míg Lettországban a havi átlagkereset 670 euró (kb. 210 ezer forint), addig itt az emberek ennek körülbelül felét keresik. A rossz fizetések miatt hagyják el a legtöbben a régiót, sokan a fővárosba, Rigába mennek, de még többen vannak azok, akik külföldre mennek, főképp Németországba, Írországba és az Egyesült Királyságba. Teljes épülettömbök állnak üresen a rigó központjának számító városban, ami a településnek már most is olyan hangulatot ad, mintha félig-meddig kiürült volna. A legnagyobb baj, hogy az elvándorlók többsége nem is nagyon akar hazamenni. 

"Nem akarok visszajönni - mondta a 22 éves Irina, aki testvérét látogatta meg a városban, és aki egyébként évek óta Angliában él. - Itt egyszerűen túl rossz a helyzet."

Egy helyi lakos szerint az sem igazán hozza meg a kedvét az elmenőknek a visszatéréshez, hogy az utóbbi években a NATO és Oroszország közötti háborúval fenyegető játszma egyik fő régiójáról van szó. "Mindaz, amit a közelgő háborúról beszélnek, legyen bár igaz vagy hamis, nem teszi túl vonzóvá a gondolatot az emberek számára, hogy itt maradjanak - véli a férfi, aki szerint a külföldi befektetők is épp ezért kerülik ezt a régiót.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az EU első meleg államfőjét Edgars Rinkevicsnek hívják

Rekordszámú menedékkérő érkezett az Egyesült Királyságba

Bizottsági alelnök: Nem hiszem, hogy az EP-választás a szélsőjobb diadala lesz