Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

A barcelonai terror a turizmusról szóló vitát is felizzította

Szerzői jogok 
Írta: Gábor Ács
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

A városvédők szerint a kontrollálatlanul növekvő embertömeg nem tesz jót a biztonságnak.

Örödgi körről van szó, jegyezte meg a barcelonai lakosokat tömörítő egyik nagy egyesület tagja, Pere Mariné. A támadók kifejezetten turistáktól zsúfolt célpontokat keresnek, ami visszavetheti a turizmust, de olyankor az idegenforgalmi szakma ismét megtesz mindent, hogy erősítse a tömegturizmust.

Az 59 éves, mérnök végzettségű férfi is a helyiek egyike, akik szerint Barcelona élhetetlenné vált a mindennapokban a masszív turistaáradat miatt. Az idegenforgalmi bevételekre ugyanakkor szüksége van a városnak. Itt zárul a kör.

Több észak-afrikai országban tette tönkre, sőt nullázta le a turiumust a rossz biztonsági helyzet, terrorcselekmények, illetve a turisták megtámadása.

Egyiptom hosszú évek óta küzd azzal, hogy helyreállítsa virágzó idegenforgalmát, ami évtizedekkel ezelőtt volt a csúcsponton. Hiába az ókori piramisok és templomok, a kairói bazár varázsa vagy a Vörös-tenger partjának üdülőparadicsoma, a külföldi vendégeket elriasztották a turisták elleni támadások. Már annyira levitték az árakat a vendéglátók, hogy visszacsábítsák a nyaralókat, hogy nem is értjük, miként gazdálkodható ki egy-egy jó szállodában az all-inclusive ellátás a kevés pénzből.

Tunézia valaha szintén virágzó tengerparti üdülőhelyein állandó volt a teltház, ma viszont könnyű olcsó szállást ott is, ami korábban a luxuskategóriában volt.

Barcelonában a 15 halálos áldozatot követelő augusztus 17-i gázolásos támadás nem csak a turistákra ijesztett rá, a helyieket képviselő Père Mariné is bevallja, hogy hiába telnek a napok, még mindig sokkos állapotban van a város.

Az illegálisan működő több ezer szálláshely felszámolásáért az autós támadás óta még elszántabban harcolnak a városvédők, állítva, hogy a kontrollálatlanul növekvő embertömeg nem tesz jót a biztonságnak sem.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Fele annyi turistát akar jövőre Dubrovnik

Emberek rekedtek egy madridi szálloda beszakadt födémje alatt

Porrá égett egy templom, amikor tűz söpört végig a spanyolországi San Vicentén