Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon sokan nem mentek el szavazni az elnökválasztás második fordulójában.
Az előzetes felmérések beigazolódtak, sőt rájuk is licitált az élet: Emmanuel Macron nem 60, hanem 66 százalékpont körüli eredménnyel lett Franciaország köztársasági elnöke a második választási fordulóban vasárnap.
A kampányidőszak megosztotta a társadalmat. A nagyvárosi középosztály és az értelmiség a mérsékelt jelölteket, a munkásság és a vidéki lakosság nagyobb része a szélsőségeseket támogatta.
Ez nemcsak Marine Le Pen, hanem a finisben kiugró Jean-Luc Mélenchon malmára is hajtotta a vizet. Utóbbi sok támogatót köszönhetett a népszerűtlen korábbi kormányzópárt, a szocialisták erőtlen szereplésének.
Macron gyakorlatilag az egész országot meghódította a kampány végére. Csak Marine Le Pen politikai hátországa, Aisne és Pas-de-Calais, illetve néhány provence-i település tudott neki ellenállni.
A legjobb eredményt Párizsban érte el: a fővárosi szavazók 90 százaléka őt választotta. A nagyvárosok mind mellé álltak az egyetlen Marseille kivételével.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az idei elnökválasztás második fordulója siralmas részvételi arányt mutat. Majdnem ötven éve nem volt ilyen alacsony, mint most. A választók negyede otthon maradt.
A kitöltetlen, illetve érvénytelen szavazólapok kifejezetten rekordot döntöttek: még soha egyetlen francia elnökválasztáson sem volt belőlük ilyen sok: összesített arányuk meghaladja a leadott szavazatok 11 százalékát is.
Ha ezt is belekalkuláljuk a részvételi arányba, nem is minden négy, hanem minden három választó közül egy döntött úgy, hogy nem szavaz egyik jelöltre sem.
Ez úgy lehet, hogy Macronnak nem sikerül meghódítania a köztársaságiak szavazótáborát, ahogyan ez 2002-ben Jacques Chiracnak sikerült. Ő akkor a szavazatok 82 százalékával győzte le Jean-Marie Le Pent.
Az idei eredmény azt mutatja, hogy a franciák közül sokan sem szélsőséges, sem centrista államfőt nem akarnak. Nemcsak Le Pen gyűlöletkeltő retorikája ijeszti az embereket, hanem Macron megszorításokat és a globalizáció erősödését valószínűsítő programja is.
Úgyhogy Franciaország új köztársasági elnökének nem lesz könnyű dolga. Hogy mennyire nem, az a júniusi parlamenti választásokon dől majd el.