Bár a hivatalos dokumentumot még nem küldte meg Törökország Washingtonnak.
A kiadatási kérelem elutasítására szólította fel az Egyesült Államokat az önkéntes amerikai száműzetésben élő török hitszónok, Fethullah Gülen.
Törökország egy NATO-szövetséges, ... egy erős demokrácia, amely mellett kiállunk ebben a válságban
az amerikai Külügyminisztérium szóvivője
A török elnök őt tartja a pénteki puccskísérlet kitervelőjének. Gülen tagadja ezt a vádat, és politikai vendettától, bosszútól tart.
- A kiadatás nem egy gyors folyamat, és mindenben követni fogjuk a két ország közötti kiadatási egyezmény pontjait – fogalmazott az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Mark Toner.
A tisztségviselő elutasította azokat a feltételezéseket, hogy az Egyesült Államoknak köze lehetett a puccskísérlethez.
- Abszurd azt hinni, hogy az Egyesült Államok bármilyen módon érintett lenne a pénteki eseményekben. Törökország egy NATO-szövetséges, egy demokratikusan megválasztott kormánnyal, egy erős demokrácia, amely mellett kiállunk ebben a válságban – tette hozzá.
Törökország hivatalosan még nem indította el a kiadatási eljárást, de már elküldte a 75 éves hitszónok aktáját az amerikai kormánynak, a kérelem és annak indoklása nélkül.