jelenleg nézett Következő világ Módosított herpeszvírussal értek el remek eredményeket a rák elleni harcban brit kutatók A kutatók bíznak abban, hogy a felfedezés mentőöv lehet az előrehaladott rákban szenvedők számára. 23/09/2022
jelenleg nézett Következő Egészség Áttétes rákból gyógyult fel egy brit gyógyszerkísérletben részt vevő nő Az 51 éves Jasmin Davidet mellrákkal diagnosztizálták - majd mikor úgy tűnt, felgyógyult a kórból, kiderült, hogy a rák tovább terjedt a testében. Eleinte nem hitt a kísérletben, melybe bevonták, de bő két évvel később rákmentesnek nyilvánították. 04/07/2022
jelenleg nézett Következő Magyarország Egymilliárd forint értékű CT-t helyeztek el a budapesti Semmelweis Egyetemen "Gyorsabban, kevesebb energiával, kevesebb sugárzással, sokkal pontosabb képet ad" - foglalta össze a Siemens Healthineers Naeotom Alpha CT előnyeit az Egyetem kardiológus rektora, dr. Merkely Béla. 10/01/2022
jelenleg nézett Következő világ Gyakrabban lesznek rákosok a ragadozók, mint a növényevő patások A daganatos megbetegedések kialakulásának vizsgálata az emlősök körében azért fontos, mert a tapasztalatok az emberek gyógyításában felhasználhatók. 23/12/2021
jelenleg nézett Következő Egyesült Királyság Bizonyították, hogy a HPV elleni védőoltás megelőzi a méhnyakrákot Széleskörű kutatást végeztek azoknak a nőknek a körében, akiket tinédzser korukban oltottak be, és az eredmények még a vártnál is jobbak lettek. 04/11/2021
jelenleg nézett Következő Magyarország 8 helyett akár 67 hónapig is túlélhetnek a tüdőrákos betegek A tüdőrák vezető halálok Magyarországon: évente 8-9 ezren halnak bele. Az ő életüket hosszabbíthatja meg egy magyar találmány egy most publikált kutatás szerint. 16/09/2021
jelenleg nézett Következő Európai hírek Egymillió rákos megbetegedést diagnosztizáltak késve a járvány miatt Szakértők szerint a rákterápia késése tízezreknél jelentősen ronthatja a gyógykezelés és a túlélés esélyeit, ezrek halálát okozva ezzel. 11/05/2021
jelenleg nézett Következő Spanyolország Telefonos alkalmazást fejlesztettek Spanyolországban a rákos gyerekek szüleinek „Együtt élni a gyermekkori rákkal” - így nevezték el a fejlesztők az applikációt, amelynek célja, hogy a kezeléssel kapcsolatos beérkező információtömeget rendszerezze, és így visszaadja a kontrollt a szülők kezébe. 15/02/2021
jelenleg nézett Következő Európai hírek A járvány drámai helyzetet okozott a rákbetegek kezelésében Az Egészségügyi Világszervezet szerint Európában több százezer ember túlélési esélyei csökkentek azért, mert nem diagnosztizálták időben a betegséget, vagy késett a kezelésük az egészségügy túlterheltsége miatt. 04/02/2021
jelenleg nézett Következő Európai hírek Öt százalékra csökkentenék a dohányosok arányát az EU-ban Brüsszelben egy új tervet dolgoztak ki a rákos megbetegedések elleni harchoz, amelynek középpontjában a megelőzés és a kutatás áll. 03/02/2021
jelenleg nézett Következő Sorozatok Nanotechnológiás terápia a mellrák ellen Áttörést várnak a kutatók az új kezelési módszertől. 23/11/2020
jelenleg nézett Következő Sorozatok Hogyan próbálja megmenteni 3 millió ember életét a ráktól az EU 10 év alatt? A daganatos megbetegedések évente 1 millió 400 ezer halálesetet okoznak az Európai Unióban. A rák elleni küzdelem az egyik központi része az unió kutatási programjának. 09/11/2020
jelenleg nézett Következő Európai hírek Konzultáció indul az európai rákellenes tervről A bizottság elnöke személyesen is érintett, a testvérét veszítette el a betegségben. 04/02/2020
jelenleg nézett Következő Görögország Minden hatodik ember rák miatt hal meg Magyarországon a korszerű diagnosztikai eszközök korlátozott száma és az onkológiai ellátóhelyeken kialakult zsúfoltság okoz gondot. 04/02/2020
jelenleg nézett Következő Cult Elárverezik a Grease ikonikus jelmezét Olivia Newton-John a film legvégén viselte a gyorsan legendássá váló bőrdzsekit és a nadrágot, amiért most 200 ezer dollárt is fizethetnek. 30/10/2019
jelenleg nézett Következő Izrael Izraeli kutatók szerint egy éven belül véglegesen gyógyítható lesz a rák A gyógyszercég eddig csak egereken kísérletezett, de magabiztos abban, hogy egy éven belül már gyártásba kerül új felfedezésük. 31/01/2019
jelenleg nézett Következő Sorozatok Gépi tanulással a vastagbélrák ellen Az európai kutatók óriási közös szövetminta-készletekre támaszkodhatnak a rákkutatásban. 14/01/2019
jelenleg nézett Következő világ Top 2018: OLAF, rák elleni kutatás, időjárás és az állandó alapjövedelem Ez év januári és februári legolvasottabb cikkeink. 28/12/2018
jelenleg nézett Következő no comment Mérgezi magát a skorpióvadász Skorpiócsípéssel gyógyul egy 78 éves kubai férfi. 15/12/2018
jelenleg nézett Következő Svájc A nagycsalád védelmet nyújt a rák ellen Legalábbis ezt állítja egy friss kutatás. 10/10/2018