Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Egymilliárd forint értékű CT-t helyeztek el a budapesti Semmelweis Egyetemen

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews, SE
euronews_icons_loading
A Siemens Healthineers Naeotom Alpha CT készüléke a Semmelweis Egyetemen
A Siemens Healthineers Naeotom Alpha CT készüléke a Semmelweis Egyetemen   -   Szerzői jogok  Kovács Attila / Semmelweis Egyetem

Egymilliárd forint értékű CT-t helyeztek el a budapesti Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikáján - már betegeket is vizsgálnak a forradalminak tartott berendezéssel.

"Gyorsabban, kevesebb energiával, kevesebb sugárzással, sokkal pontosabb képet ad" - foglalta össze a Siemens Healthineers Naeotom Alpha CT előnyeit az Egyetem kardiológus rektora, dr. Merkely Béla.

"Hagyományos CT készülékekkel nehezen lehet megítélni a koszorúér-szűkület mértékét meszes lerakódás mellett, a fotonszámláló technológiának köszönhetően azonban a meszes plakk és a beültetett sztent „mögé is be lehet látni”, éppen ezért az új CT a szív- és érrendszeri betegségek azonosításában kiemelt szerepet tölthet be" - tette hozzá. 

Kovács Attila / Semmelweis Egyetem
Dr. Merkely Béla rektor, Sonja Wehsely, a Siemens CEE régió vezetője, dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, dr. Maurovich Horvat Pál, az OKK igagzgatójaKovács Attila / Semmelweis Egyetem

A diagnosztikai készüléket több mint 15 éve fejleszti a Siemens, azt várják, hogy a gép forradalmasítja majd az onkológiai, illetve a szív- és érgyógyászatot.

Az új CT a 0,2 mm-es térbeli felbontás mellett alkalmas az elváltozások összetételének számszerű meghatározására, így a jó- és rosszindulatú daganatok nagyobb biztonsággal különíthetők el egymástól.
dr. Maurovich Horvat Pál
a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinika igazgatója

Az Orvosi Képalkotó Klinika igazgatója, dr. Maurovich Horvat Pál azt mondta, hogy "ez a fotonszámláló detektorral rendelkező CT-berendezés jelenleg a világ legjobb 20 egyetemén érhető el, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Semmelweis Egyetemen is lehet egy ilyen CT, praktikusan a világpremierrel egyidőben." 

A klinika igazgatója szerint a CT-készülék világviszonylatban is a legmodernebbnek számít. Európában a budapestin kívül csak Oxfordban van egy ugyanilyen. 

Az új, egyetemi forrásból beszerzett, mintegy egymilliárd forint értékű készüléket január 10-én adták át a Semmelweis Egyetem Képalkotó Klinikáján dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelenlétében, az amerikai világpremierrel egyidőben. 

A tervek szerint a Semmelweis Egyetem 70 százalékban betegellátásra, 30 százalékban pedig kutatásra és oktatásra használja majd.