Amerikai Egyesült Államok
Ha nyer, akkor a Legfelsőbb Bíróság lehet Harris egyik célpontja
A demokrata szavazók körében erős követelés, hogy törjék meg a Legfelsőbb Bíróság ideológiai túlhatalmát a polgárjogi követelésekkel szemben, főként az abortuszt és a fegyszabályozást illetően. A SCOTUS rövidítésű testület Donald Trump elnöksége alatt vesztette el az eszmei egyensúlyt.
Amerikai Egyesült Államok
United Kingdom of America - királyság felé tart az USA a Legfelsőbb Bíróság Trump-döntése után?
A Donald Trump elnöki immunitását megerősítő főbírósági döntés után sokan a felelőtlen és számonkérhetetlen elnöki hatalomtól tartanak, ami már királyságra emlékeztet. Biden elnök és más kritikusok szerint a határozat ellentétes az amerikai alkotmány köztársasági felfogásával és a népfelség elvével.
Izrael
Felrobbanthatja Netanjahu koalícióját a Legfelsőbb Bíróság mérföldkőnek számító ítélete
Hosszú évek politikai és kultúrharcos vitái után döntött a bíróság: ítéletük szerint az eddig kivételezettnek számító ultraortodox szemináriumi hallgatókat is be kell hívni az izraeli hadseregbe. A döntés akár új választásokhoz is vezethet.
Amerikai Egyesült Államok
Tétova a főbíróság Trump mentességében - 2024 legfontosabb kérdése
A vita lényege az, hogy az elnök felelőssé tehető-e a hivatala idején meghozott döntésekért és cselekedetekért, különösen ha személyes érdekből tette. Az eljárás a főbírók kérdéseivel kezdődött. A legtöbb tipp szerint engedélyezni fogják a capitoliumi per lefolytatását, de nem gyorsan.
Amerikai Egyesült Államok
Órákon belül ki lehet végezni az alabamai gyilkost nitrogéngázzal
A szokatlan és egyelőre ismeretlen kihatású nitrogéngázos kivégzési módszer ellen több fokon is fellebbeztek, de szerdán az USA legfelsőbb bírósága és a fellebbviteli szint is engedélyezte a végrehajtást. A parancs értelmében a kivégzés 30 órán belül megtörténhet.
Amerikai Egyesült Államok
A washingtoni Legfelsőbb Bíróság kezében van Trump politikai jövője
A Legfelsőbb Bíróság dönti el rövidesen, hogy a volt elnök indulhat-e az amerikai elnökválasztáson. A testületnek kell ítélnie arról, hogy a coloradói bíróság helyesen döntött-e arról, hogy alkalmatlanság miatt kizárta a helyi republikánus előválasztáson való részvételből.
Amerikai Egyesült Államok
A republikánusok a legfelsőbb bíróság elé viszik Trump kizárását az előválasztásból
Colorado állam legfelsőbb bírósága a 14. alkotmánykiegészítés alapján döntött Trump kizárásáról, ami eltiltja a további közhivatal viselésétől azt a tisztségviselőt, aki "zendülésben érintett".
Amerikai Egyesült Államok
Amerikai legfelsőbb bíróság: vallási okokból megtagadhatók meleg pároknak nyújtott szolgáltatások
A konzervatív többségű bíróság az alkotmányban rögzített véleménynyilvánítási szabadságnak tekinti, hogy egy keresztény grafikusnak nem kötelessége meleg esküvőkről weboldalakat tervezni.
Amerikai Egyesült Államok
Az USA Legfelsőbb Bírósága hatástalanított egy jogi időzített bombát a 2024-es választások előtt
Olyan jogi elméletet akartak keresztülvinni, amely ellehetetlenítette volna, hogy a tagállami legfelsőbb bíróságok ítélkezzenek a helyi választási törvényekről, utat nyitva ezzel annak, hogy az egyes tagállamok magukra szabják a választási törvényeket.