
További cikkek a témában



Szlovákia
Elfajult a sajtótájékoztató: a volt szlovák kormányfő mellbe rúgta az ellenzék jelöltjét
Robert Kaliňák (Smer) volt belügyminiszter nem sokkal később feljelentést tett az OĽaNO elnöke, Igor Matovic ellen. Mint mondta, törvénysértést tapasztalt, ezért kötelességének érezte, hogy állampolgárként reagáljon.







Spanyolország
Szájon csókolta az egyik női játékost a spanyol labdarúgó-szövetség elnöke
Luis Rubiales szerint akik többet látnak abban, hogy a vb-döntő után szájon csókolta a spanyol női válogatott középpályását, "idióták". Mások szerint ez a szexuális zaklatás egy olyan formája, amit mindennap el kell viselniük a nőknek.

Világ
Loptak, csaltak, bűnöztek, hibáztak: lemondásra kényszerülő politikusok
Egy miniszter a saját halálhírét keltette, hogy megússza a felelősségre vonást. Börtönben végezte. Mások lemondtak, de így sem kerülték el az igazságszolgáltatást. Magyarországra nem igazán jellemző a felelősség elismerése.




Egyesült Királyság
Partygate: az alsóház szerint is hazudott Boris Johnson a járvány alatt tartott bulijairól
Az újkori brit politikatörténetben Boris Johnson volt az első hivatalban lévő kormányfő, akit törvénysértésért rendőrhatósági büntetéssel sújtottak. Ráadásul azért, mert ivászatot szervezett a saját születésnapjára a miniszterelnöki hivatalba a legszigorúbb karantén idején.




India
A dalai láma bocsánatot kért, amiért egy kisfiút arra kért, szopogassa a nyelvét
Nagy felháborodást keltett az a videófelvétel, amelyen a dalai láma egy kisfiú szájára puszit adott, majd megkérdezte tőle, hogy le akarja-e szopogatni a nyelvét. A tibeti szellemi vezető csak viccnek szánta a dolgot, és bocsánatot kért.
