Kedves képek készültek kedden a walesi hercegről és hercegnéről, ahogy idős, színesbőrű embereket ölelgetnek. Vilmos és Katalin az úgynevezett Windrush- generáció tagjaival találkoztak kedden, olyan bevándorlókkal, akik még a második világháború után jöttek az Egyesült Királyságba a Karib-térségből.
HIRDETÉSA wales-i hercegi pár abból az alkalomból látogatott színesbőrű közösségekhez, hogy az Egyesült Királyságban októberben ünneplik a Fekete Történelem Hónapját (Black History Month), egyúttal 75 éve kötött ki Londonban az HMT Empire Windrush, amely több száz Karib-térségben élő bevándorlót hozott. A „Windrush-generáció” miattuk vált az 1948 és 1973 között az Egyesült Királyságba költözöttek rövidítésévé. Ezek az emberek azonban sokáig sem a brit többségi társadalom, sem a kormányzat részéről nem éreztek megbecsülést, és a királyi család tagjainak is újra kellett gondolniuk velük való viszonyukat a közelmúltban.
Gyakorlatilag a Windrush érkezése volt a tömeges bevándorlás kezdete az Egyesült Királyságban
1948. június 21-én 1027 karibi ember szállt le a Windrush fedélzetéről a Londonhoz közeli Tilbury kikötőjében. Sokan amiatt érkeztek az Egyesült Királyságba, hogy a második világháború utáni munkaerőhiányt pótolják, és hogy új életet kezdjenek az "anyaországban", a Nemzetközösség (a volt brit gyarmatokból alakult szövetség) államaiban élők számára ugyanis az 1948-ban elfogadott brit állampolgársági törvény (British Nationality Act) megteremtette az Egyesült Királyságban való letelepedés és munkavállalás jogát.
Az Empire Windrush eredetileg Ausztráliából Nagy-Britanniába tartott az Atlanti-óceánon keresztül, és kikötött a jamaicai Kingstonban is, hogy szabadságon lévő brit katonákat vegyen fel. Akkoriban Jamaica még alig heverte ki az 1944-es hurrikán pusztítását, és jamaicai újságokban az "anyaországba" érkezőknek munkát, és jobb életkörülményeket ígértek. A hajó viszont nehezen telt meg, ezért egy jamaicai újságban, a The Daily Gleanerben hirdetést adtak fel, amely olcsó szállítást kínált a hajón mindenkinek, aki az Egyesült Királyságba akart utazni. Sok exkatona ragadta meg ezt az alkalmat abban a reményben, hogy jobb munkát találhat, illetve olyanok is voltak, akik az RAF-nél (Brit Királyi Légierő) szolgáltak a háború alatt, és szerettek volna visszatérni a szervezetbe. Az egyik utas később úgy emlékezett, hogy a jegyek iránti kereslet jóval meghaladta a kínálatot, és hosszú sor kígyózott a pénztárnál. Sokan jöttek emiatt Trinidadról, St Luciáról, Grenadáról és Barbadosról is.
A hajó érkezése szenzációnak számított Londonban: amikor még csak a Csatornán járt az Empire Windrush, az Evening Standard lap repülőgépet küldött a hajó fölé, melyről fotókat készített a magasból. A sztorit főoldalon hozták, a következő címmel: "Isten hozott titeket itthon! Az Evening Standard repülője üdvözli a Birodalom 400 fiát." (Újabb adatok szerint több mint ezer karib-tengeri lakos érkezett a járművel).
A Pathé News hírműsor riportere a Tilbury-kikötőben várta a hajó érkezését. A korabeli híradórészlet narrációja szerint a hajó utasai közül sokan egykori katonák voltak, akik a brit hadsereg kötelékében harcoltak, de "nem találtak munkát" Jamaicán, és "jó szándékkal jöttek az anyaországba". (Körülbelül 0:46-nál kezdődik az erről szóló rész.) A Pathé riportere több interjút is készített az utasokkal, többek között egy férfivel, aki dalra fakadt, és arról énekelt, hogy London csodás város, ahová mindig visszavágyik.
A valóság azonban sokak számára keserű csalódást hozott.
A kiábrándulás - háttérmunkákat szívesen bíztak rájuk, de mást nagyon már nem
Bár a Windrushon még jó hangulat uralkodott, az utasok hamarosan értesültek róla, hogy a brit parlament korántsem volt túl boldog az érkezésüktől. A Windrush útjának célja a brit katonák hazaszállítása volt, a polgári, nyugat-indiai bevándorlók további érkezésére a brit kormány nem számított, és nem is üdvözölte azt. George Isaacs munkaügyi miniszter a parlamentben kijelentette, hogy másokat nem ösztönöznek arra, hogy kövessék példájukat. Három nappal a hajó érkezése előtt Arthur Creech Jones, a kolóniákért felelős államtitkár pedig memorandumban jegyezte meg: a jamaicai kormány jogilag nem akadályozhatja meg az emberek távozását, és a brit kormány sem akadályozhatja meg őket a partraszállásban, de a kormány ellenzi ezt a bevándorlást, és a gyarmati hivatal és a jamaicai kormány minden lehetséges lépést megtesz annak elrettentésére. Ennek ellenére az első bevándorlást szabályozó jogszabályt csak 1962-ben fogadták el.
A Windrushon érkezők számára a diszkrimináció mindennapos jelenséggé vált: a később Southwark első színesbőrű polgármesterévé váló Sam Beaver King visszaemlékezése szerint sokan barátságosak voltak, mások azonban egyfajta birodalmi felsőbbrendűséggel viselkedtek vele szemben. "Úgy gondolták, a gyarmatokról származó embereknek banánt és csokoládét kellene ültetniük" - vallotta egy cikkben.
Voltak, akik világossá tették, hogy nem tetszik nekik a bevándorlók jelenléte, mások közömbösen álltak a kérdéshez. William Nalteynek, aki Kinghez hasonlóan a légierőnél szolgált a második világháborúban, szintén szembe kellett néznie a rasszizmussal. "A háború éppen véget ért, amikor a buszon egy alkalommal két katona állt velem szemben. Egyikük egy nő volt, aki a társának azt mondta, »nem lenne itt az ideje, hogy hazamenjenek?«. Ez volt az első alkalom, hogy rájöttem, az emberek belenyugodtak ebbe a helyzetbe, de valójában nem akarták, hogy itt legyünk. Csak a szükséges rossznak tartottak minket."
Az 1965 és 1972 között a Belügyminisztériumban dolgozó Jack Howard Drake beismerte, hogy bár szívesen adtak munkát színesbőrűeknek, csak abban az esetben, ha nem voltak szem előtt.
Ennek ellenére a háború utáni munkaerőhiány miatt nem volt nehéz munkát találnia a Windrush-generációnak: sokan kétkezi munkások, sofőrök, takarítok, ápolók lettek, vagy a vasútnál kötöttek ki.
Az Empire Windrush utasai közül sokan csak néhány évig szándékoztak maradni, de bár néhányan visszatértek, a többség véglegesen letelepedett.
A Windrush-botrány - jogtalan kitoloncolások
A Karib-térség bevándorlóival a legutóbbi időkben tört ki egy igen kínos botrány: az 1971-as bevándorlási törvény (Immigration Act) alapján végleges letelepedést kaptak az Egyesült Királyságban azok, akik a Nemzetközösség állampolgárai, így a Windrush-generáció is, és természetesen sok egykori brit gyarmat polgárai.
2018 áprilisában azonban, amikor még Theresa May volt a miniszterelnök, kipattant, hogy a Belügyminisztérium nem vezetett rendes nyilvántartást ezekről az emberekről, és nem végezte el a papírmunkát, ami ahhoz kellett volna, hogy megerősítse státuszukat.
Ráadásul a Windrushon érkezők érkezési iratait megsemmisítették 2010-ben. Így azok, akik elvileg legálisan tartózkodtak az országban, nem tudták ezt bizonyítani, így nem jutottak egészségügyi ellátáshoz, munkához vagy lakhatáshoz.
Először Albert Thompson londoni lakos esetét kapta fel a brit sajtó, akiről kiderült, hogy súlyos prosztarákban szenved, az egészségügyi szolgálat pedig közölte vele: adataik szerint nem jogosult a térített kezelésre, és 54,000 fontot (több, mint 19 millió forintot) követeltek tőle, mivel semmiféle adatot nem találtak arról, hogy brit állampolgár lenne. Thompson próbálta bizonyítani, hogy takarítóként 40 éven át fizette egészségügyi hozzájárulását és más adóit. A brit baloldali Guardian és a privát Channel 4 kábeltelevízió tényfeltáró anyagaiból hamarosan az körvonalazódott, hogy Thompson esete egyáltalán nem egyedi: az országba gyermekként került Windrush-generáció tagjainak ezrei néztek szembe a deportálás rémével, sokan egy egyszerű útlevél-igénylés során értesültek róla, hogy nem is számítanak egyértelműen állampolgárnak.
Sokakat kitoloncolással fenyegettek meg, és mint kiderült: legalább 83 olyan embert, akik még 1973 előtt érkeztek, ki is utasítottak az országból jogtalanul.
Végül Theresa May bocsánatot kért tőlük a bánásmódért, és kártérítési tervet jelentett be.
HIRDETÉSA királyi család és a Karib-térség
Az utóbbi hónapokban egyre többet látni Vilmos herceget és Katalin hercegnét színesbőrű emberek társaságában - valószínűleg a Buckingham-palota felismerte, hogy a királyi család nem tett eleget eddig a színesbőrű közösségekkel való kapcsolatépítés terén. A család egyetlen színesbőrű tagja, Meghan férjével, Harry-vel együtt 2020-ban kiléptek a dolgozó tagok közül, és azóta egy interjúban rasszizmussal vádolták meg rokonaikat. A sussexi herceg azóta is többször beszélt róla: a britekben utolérhető az öntudatlan elfogultság a színesbőrű emberekkel szemben.
Habár ez nem érhető tetten Károly király megjelenésein, akinek a koronázása is inkluzív volt, számos színesbőrű ember kapott benne szerepet és különböző vallási vezetők is (ami elképzelhetetlen lett volna az anglikán egyház fejéről még édesanyja, II. Erzsébet koronázásán is 70 évvel ezelőtt), addig a palota tisztségviselői valószínűleg nem járnak élen az érzékenyítés terén. Ez abban is megmutatkozik, hogy amikor a wales-i hercegi pár 2021 tavaszán a Karib-térségben járt, útjuk PR-katasztrófába torkollott. Erről szóló cikkünket itt olvashatja el:
A wales-i hercegi pár a csúfos kudarc után 2022 júniusában, a Windrush Day alkalmából - mintegy jóvátételképpen - részt vett a Windrush-generáció emlékművének leleplezésén Londonban. A herceg felhasználta az alkalmat, hogy elismerje: a „múlt súlyosan nehezedik a jelenre”. Az alkalomra Vilmos videót is készített, amelyben meghatóan ecsetelte a Karib-térségből érkezett emberek létfontosságú szerepvállalását Nagy-Britannia második világháború utáni újjáépítésében.
(Egyébként érdekes megfigyelni a videóban, mennyire jólöltözöttek voltak a hajó utasai, a férfiak élére vasalt inget, nyakkendőt, kalapot viseltek, a nőkön elegáns ruha és magassarkú cipő volt.)
"Jobb emberek vagyunk ma, mert azok gyermekei és unokái, akik 1948-ban érkeztek, megmaradtak, és részeivé váltak annak, akik 2023-ban vagyunk" - mondta Vilmos instagram-videójában. "És ezért örökké hálásak vagyunk."
HIRDETÉS2018-ban az Egyesült Királyság kormánya a Windrush Day-t (június 22.) ünneppé nyilvánította, elismerve a Windrush-generáció és leszármazottaik hozzájárulását a nemzeti élethez. 1961-re becslések szerint már 172 ezer karibi származású polgára volt az Egyesült Királyságnak. Az Oxfordi Egyetem úgy ítéli meg: jelenleg mintegy 500 ezerre tehető azok száma, akik 1971 előtt érkeztek ide, és még a Nemzetközösség valamelyik országában születtek.
Nemrég mozgalom indult azért, hogy a Windrush-generáció brit társadalom érdekében tett erőfeszítéseit hivatalosan is elismerjék. A mozgalom vezetője, Patrick Vernon elmondta, hogy a gyerekek jelenleg többet tanulnak az amerikai polgárjogi mozgalomról, mint a Windrush-generációról, amelynek története még a nemzeti alaptantervben sem szerepel.