NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Koraszülöttek mozgásterápiája robottechnológiával

Koraszülöttek mozgásterápiája robottechnológiával
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Speciális fejlesztőtorna újszülötteknek. Amit tudni kell róla, hogy nem egy afféle egyerek-játék.

Liam öt hónapos, a szobájában berendezett fejlesztő tornateremben mindennap gyakorol egy picit. Pisaban vagyunk.

Liam koraszülött volt.

A mozgásjavító rendszer az unió támogatásával készült. A kutatók célja a koraszülött gyerekek neuromotoros fejlesztése volt.

– Az újszülöttek mozgásfejlődes gyakran elmarad az időben születő gyerekek mögött. Az alapötlet az volt, hogy csinálunk egy olyan rendszert, ami a koraszülött gyerekek mozgásfejlődését segíti, otthon, a szüleikkel. Célunk az volt, hogy olyan eszközt adjunk a szülők kezébe, amelynek segítségével, akárcsak egy játékkal, segíteni tudják gyermekük fejlődését – mondta Giuseppina Sgandorra neurológus. Liam 20-30 percet gyakorol minden nap.Mozgásfejlődésében alig érzékelhető lemaradás, miközben nem tesz egyebet, játszik.

- Igazán szerencsések vagyunk, Liam jól halad. Bízunk abban, hogy ez a prototipus segít majd abban, hogy egészségesen fejlődjön, miközben játszik – mondta Liam édesanyja Monica Cortopassi.

Mit gondolnak, hol fejlesztették ezeket az okos játékokat? Hiszik vagy sem, a Biorobitikai Kutatóntézetben.

Ezt az inteligens rehabilitációs játszóteret orvosok, mérnökök együtt tervezték és tesztelték.

És egyáltalán nem volt egyszerű dolguk.

- Mérni és követni tudjuk a csecsemők mozgását, forgolódását ezen a speciális mozgásérzékelő lepedőn. Ezek az adatok sokat segítenek nekünk abban, hogy megértsük a kicsik mozgáskoordinációját, súlypontáthelyezését játék közben – Francesca Cecchi, Biomedical mérnök, The BioRobotics Institute, CARETOY project manage. Mérni tudjuk azt is, hogyan használják a kezüket, testüket mozgás közben, hála a mindent körülvevő szenzoroknak. A játékokban lévő érzékelőknek segítségével elemezni tudjuk, ahogy a csecsemők a kezüket használják, ahogy megérintenek dolgokat maguk körül.

A kutatás klinikai viszgálatokkal is kiegészül. Ezekre azért van szükség, hogy a kutatók még pontosabb képet kapjanak arról, melyek azok a feladatok, játékok, amelyek a legjobban segíthetik a koraszülöttek fejlesztését.

A kutatók meggyőződése, hogy a koraszülöttek esetleges neurobiológiai problémái megfelelő ingerléssel, játékos körülmények között javítható.

– A környezeti hatásoknak különlegesen fontos szerepük van a csecsemők mentális fejlődésben a születés utáni első hetekben, hónapokban. Ebben az időszakban a kellően aktív agyműködés, képes a kisebb lemaradásokat, hiányosságokat korrigálni – mondta Giovanni Cioni, gyermekorvos. www.caretoy.eu

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Természetes szén-dioxid tárolók a tenger mélyén

Héphaisztosz robot képében védi a mesterembereket

Nanotechnológiás terápia a mellrák ellen