Jelentős reformot hoz az EU új költségvetése?

Az EU következő, 2028 és 2034 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi kereteinek kialakítását (MFF) jelentős reformként harangozták be. Szakértők szerint a gyakorlatban azonban erről messze nincs szó.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Mintegy 1,8–2 billió eurós nominális keretösszegével az Európai Bizottság javaslata az EU történetének legnagyobb költségvetése lenne. Ám a NextGenerationEU járványügyi helyreállítási eszköz törlesztései után az érdemben rendelkezésre álló új források az EU bruttó nemzeti jövedelmének nagyjából 1,15 százalékára zsugorodnak, ami alig haladja meg a jelenlegi keretet. Miközben az EU költségvetését a védelem, az ipari versenyképesség, a klímaátállás, a bővítés és Ukrajna támogatása is terheli.

„Ez nem egy olyan költségvetés, amelyik illeszkedik a mai unióhoz” – mondja Eulàlia Rubio, a Jacques Delors Intézet vezető kutatója. „Olyan költségvetés ez, amely egy sokkal egységesebb, erősebb politikai közösségtudattal rendelkező unió számára működne jól. Nekünk ilyenünk nincs” – nyilatkozta az Euronewsnak.

A költségvetést „alapjaiban kell újragondolni, és ebben azt hiszem, egyetértek a Bizottsággal. Mindenről őszintén beszélni kellett, és át kellett alakítani, újra kellett gondolni, hogyan használjuk fel az uniós pénzeket” – fogalmaz Rubio, akinek szavai összhangban vannak az Európai Számvevőszék és az Európai Parlament értékelésével.

A többéves pénzügyi keretet nem pusztán a források átcsoportosítása szintjén kell újragondolni. Újra kell tervezni azt is, hogyan tervezik, finanszírozzák és irányítják a kiadásokat.

Új költségvetési szerkezet, de milyen áron?

Az Európai Bizottság reformcsomagjának központi eleme, hogy a kohéziós, agrár- és regionális alapokat minden tagállam esetében egyetlen Nemzeti és Regionális Partnerségi Tervbe olvasztaná össze. Támogatói szerint ez egyszerűsítené a jelenlegi, rendkívül bonyolult rendszert. Bírálói viszont attól tartanak, hogy elnemzetiesíti az uniós forrásokat: nagyobb mozgásteret ad a kormányoknak, hogy azokat a szegényebb térségektől vagy a klímavédelmi projektektől más célokra irányítsák át, miközben gyengíti a parlamenti ellenőrzést.

Az Európai Számvevőszék számos kockázatra figyelmeztetett a pénzgazdálkodás szabályszerűsége szempontjából, és hangsúlyozta: ha a rendszer a már ismert gyengeségekkel küzdő nemzeti ellenőrzési mechanizmusokra támaszkodik, az alááshatja az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot.

Rubio szerint a probléma jóval túlmutat azon, hogy hova kerül a pénz. Sokkal fontosabb, hogyan tervezik és költik el. „Biztosítanunk kell, hogy a kiválasztott projektek legyenek a legjobbak, amelyek a legtöbbet segítenek az uniós prioritások megvalósításában” – mondja. „A változás vált az új normává. Ehhez nagyobb rugalmasságra van szükség, és át kell alakítanunk azt is, miként kérjük számon a döntéshozókat ezért a rugalmasságért.”

A saját források délibábja

A nemzeti befizetések mellett az Európai Bizottság öt új bevételi forrást javasolt: díjat a kibocsátáskereskedelemre, a szén-dioxid-tartalmú importtermékekre, az elektronikai hulladékra, a dohányra és a nagyvállalatokra. Darvas Zsolt, a Bruegel intézet közgazdásza és vezető kutatója azonban óvatosságra int a túlzott várakozásokkal szemben.

„Sokan úgy gondolják, hogy ezek az új saját források többletbevételt termelnének az uniós költségvetésnek anélkül, hogy terhelnék a nemzeti büdzséket” – mondja. „Attól tartok, ez nincs így.” Szerinte az öt forrásból négy valójában csak átterelné a már most is a nemzeti költségvetésekbe befolyó pénzeket, ahelyett hogy valódi új mozgásteret teremtene.

Darvas külön is kiemeli a vállalati forgalomra épülő illetéket, amelyet „az öt javaslat közül a legrosszabbnak” tart, mert aránytalanul nagy terhet róna az alacsony haszonkulccsal működő ágazatokra, például a kiskereskedelemre. A leginkább átvihetőnek a szén-dioxid-határkiigazító mechanizmust látja. A politikai kockázat azonban nagyon is valós: mind az öt javaslathoz egyhangú döntés és nemzeti ratifikáció kell, vagyis bármelyik tagállam egyedül is megvétózhatja őket.

Háromszereplős patthelyzet

Az Európai Parlament mintegy 200 milliárd euróval több forrást követel. A képviselők szerint ez a minimum ahhoz, hogy megóvják a kohéziós és agrárpolitika kereteit, miközben a védelmet és a versenyképességet is finanszírozni kell, úgy, hogy a hiteltörlesztések ne üresítsék ki a költségvetést. A „fukar” blokk, vagyis Németország, Hollandia, Ausztria, Finnország és Svédország viszont úgy véli, a büdzsé már most is túl nagy, és elutasítja mind az új uniós adókat, mind a közös hitelfelvételt.

A biztonság- és védelempolitika részben átrajzolta a szövetségi viszonyokat. Dánia, amely korábban a fukarok kemény magjához tartozott, ma már hajlandó többet költeni, ha az a védelemre megy. Hasonló irányba mozdultak a balti államok is. „Bizonyos dolgok átrendezték a frontvonalakat” – mondja Rubio –, „de az alapvető törésvonal továbbra is a nettó befizetők és a nettó kedvezményezettek között húzódik.”

Milyen lenne egy valóban ideális költségvetés?

A szakértők nagyjából egyetértenek az irányban: nagyobb, a GNI legalább 1,3–1,4 százalékát kitevő keretre lenne szükség, kötelező minimumokra a klíma- és a kohéziós kiadásoknál, valódi, uniós szintű saját forrásokra, amelyek csökkentik a függést a nemzeti befizetésektől, valamint olyan válságtartalékokra, amelyeket nem egyhangú, hanem minősített többségi döntéssel lehetne aktiválni.

Darvas az alapelvet is világosan megfogalmazza: „Ezt a viszonylag kis összegű pénzt elsősorban nagy európai projektekre kellene fordítani” – például infrastruktúrára, kutatásra, versenyképességre, klímavédelemre –, nem pedig olyan területekre, ahol a nemzeti kormányoknak bőséges mozgásterük van cselekedni.

Rubio egy „jóval nagyobb, kevésbé előre felcímkézett, a hosszú távú beruházásokat támogató és az eredményességre erősebben fókuszáló” költségvetést tartana ideálisnak. Szerinte azonban ennek komoly akadálya van: „Ehhez nagyon világos prioritásokra, erős konszenzusra és bizalomra lenne szükség az uniós szint iránt, hogy ezeket a prioritásokat tényleges kiadásokká tudja fordítani. Attól tartok, ma még nem tartunk itt.”