A lakásárak és bérleti díjak elszálltak: Európában 10 millió otthon hiányzik, a fiataloknak és az alacsony keresetűeknek megfizethető lakás szinte elérhetetlenné vált.
A 18 és 34 év közötti korosztály van a legrosszabb helyzetben. Több mint egynegyedük a rendelkezésre álló jövedelme 40 százalékánál is többet költ lakhatásra, ami súlyos teher. A fiatalok épp ezért halogatják az önállósodást, a családalapítást, és próbálják megteremteni az anyagi biztonságukat.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Dan Jørgensen, az Európai Bizottság lakhatásért felelős biztosa szerint mindez súlyos következményekkel jár az emberek életére és az európai demokráciára nézve is. „Egy fedél a fejünk felett biztos hátteret ad az életünknek, és ha ez hiányzik, sok minden más sem lesz lehetséges. A helyzet árt a gazdaságainknak, nem tesz jót a munkaerőpiacnak, a mobilitásnak, és nem kedvez az oktatásnak sem” - mondta Jorgensen az Euronewsnak. Az uniós biztos figyelmeztet, hogy a tétlenségnek politikai ára is van: „Ha döntéshozóként nem vesszük elég komolyan ezt a kérdést, fennáll a veszélye, hogy a populizmus Európában a mainál is jobban megerősödik. A populisták ki fogják használni az efféle társadalmi válságokat.”
Görögországban a fiatalok 30 százaléka költi jövedelme több mint 40 százalékát lakhatásra, ez a legmagasabb arány az EU-ban. Dániában és Luxemburgban hasonlóan magas számokat mérnek. A középosztálybeli fiatal felnőttek sincsenek biztonságban: Európa-szerte a 45–54 éves korosztályban meredeken visszaesett a saját tulajdonú lakások aránya.
Bérek és lakbérek: egyre nyílik az olló
Az adatok aggasztó tendenciát mutatnak. A lakhatási költségek Európa-szerte sokkal gyorsabban emelkedtek, mint a bérek, különösen a járvány óta. Borja Giménez Larraz európai parlamenti képviselő, a parlament lakhatási válsággal foglalkozó különbizottságának elnöke érzékelteti, mekkora is a probléma.
„Az elmúlt 15 évben a lakásárak 60, a bérleti díjak 30 százalékkal nőttek. A jelenlegi igények kielégítéséhez 10 millió lakást kellene építenünk. Ehhez képest azt látjuk, hogy az építési engedélyek száma 20 százalékkal csökkent” - mondta az Euronewsnak Giménez Larraz képviselő.
A piaci bérlakásokban élők érzik leginkább ezt a szakadékot. Körülbelül 20 százalékuk költi jövedelme túlságosan nagy részét lakhatásra, míg a jelzáloghitellel rendelkezők körében ez az arány mindössze 5 százalék. Az alacsony jövedelmű családok közül nagyjából minden harmadik a rendelkezésére álló pénz több mint 40 százalékát lakásra fizeti ki, így alig marad valamire. Jelenleg mintegy 2,25 millió lakás hiányzik az EU-ban, és az új építések nem tudnak lépést tartani a kereslettel.
Giménez Larraz szerint a gond egy része az, hogy a meglévő lakások nem azokhoz kerülnek, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rájuk. Az alapvető közszolgáltatásokat nyújtó dolgozók maradnak ki a sorból. „Ma már rengeteg rendőr, tűzoltó és tanár van, aki nem tudja megfizetni a lakbért ott, ahol dolgozik. Talán rájuk is külön megoldást kell találnunk” - mondta az Euronewsnak az EP-képviselő.
Ha a családok jövedelmük ekkora részét költik lakhatásra, kevesebb marad minden másra. Az emberek kevésbé hajlandók költözni egy jobb állásért, és a gazdaság is lelassul. Évről évre egyre nagyobbra nő a szakadék az ingatlantulajdonosok és a bérlők között.
Nem mindenkit érint egyformán
A válság a legsebezhetőbb csoportokat sújtja a leginkább. A nem uniós állampolgárok több mint kétszer olyan gyakran költenek túl sokat lakhatásra, mint a helyiek, és több mint egyharmaduk zsúfolt lakásban él. Az etnikai kisebbségek és a fogyatékossággal élők nagyobb eséllyel laknak rossz körülmények között. Az egyedülálló szülőknek is az uniós átlagon felüli lakhatási költségekkel kell szembenézniük.
Irene Tinagli, a különbizottság elnöke szerint a válság nem véletlen, hanem annak az évtizedes politikának a következménye, amelyben a lakhatást pénzügyi eszközként, nem pedig társadalmi jognak tekintették.
„Ha a cél az, hogy mindenkinek biztosítsuk a megfelelő és megfizethető lakhatáshoz való hozzáférést, akkor ez a cél megbukott. Felhagytunk azzal, hogy a lakhatást közpolitikai kérdésként gondoljuk végig, és aszerint cselekedjünk” - fogalmazott.
Ugyanilyen egyértelműen beszél a felelősségről is: „Sokan elhitték, hogy ha valamit nem tudsz megfizetni, az a te hibád. De ha a fizetések csak annyival emelkednek, hogy éppen lépést tartsanak az inflációval, miközben az ingatlanpiac tíz év alatt 60 százalékkal tolja fel az árakat, az nem a te hibád. Az a közpolitikák hiánya.”
A közepes jövedelmű családok egyre gyakrabban kerülnek a „bérlő generáció” csapdájába: túl sokat keresnek ahhoz, hogy szociális bérlakásra legyenek jogosultak, de a saját tulajdonú otthon számukra is elérhetetlen. A növekvő terheket a közpénzek is nyelik, hiszen a lakhatási támogatások elsősorban a magántulajdonú bérlakások tulajdonosait segítik. Vagyis az adófizetők pluszköltségei nem járnak együtt a lakhatás tartósan jobb megfizethetőségével.
Mit tesznek a kormányok?
Európa kormányai igyekeznek választ adni a kihívásra, de az előrehaladás egyenetlen. Az EU 2025-ig szóló megfizethető-lakhatás akcióterve szerint évente 275 milliárd eurós beruházási hiány tátong. A terv több állami és magántőkét, a tervezési szabályok módosítását és jobb eszközöket sürget az önkormányzatok számára a rövid távú lakáskiadások szabályozására.
Jørgensen azt szeretné, ha az országok célzottan fellépnének az üresen álló ingatlanok ügyében. Példaként Dániát említi, ahol jogszabály írja elő, hogy a lakásokat ténylegesen lakni kell. A legnagyobb kihívás most az, hogy mindezt a gyakorlatban is megvalósítsák. Az új uniós költségvetés előkészítésekor a nemzeti kormányoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a brüsszeli tervek tényleg több megfizethető otthont eredményezzenek.