Egyre több elemzés szól arról, hogy az Európai Unió lemaradt, és behozhatatlan hátrányba került az utóbbi években kialakult fegyverkezési versenyben. Bár a fegyverkezés újból realitássá vált, a nagyhatalmak más módszerekkel is befolyásolni tudják a világpolitikát. Ezekben szintén nem kezdeményező.
HIRDETÉS
Amikor Ursula von der Leyen szeptember 10-én évértékelő beszédet mondott, szigorú alaphangot ütött meg. Mint azt mondta, olyan világot élünk, amelyben Európának "meg kell küzdenie a helyéért", és megállapította, hogy több nagyhatalom is ellenséges Európával szemben. A Bizottság elnöke által lefestett világ a "birodalmi törekvések és a birodalmi háborúk világa". Olyan, amelyben "új Európának kell létrejönnie".
Egy héttel Von der Leyen beszéde után Mario Draghi, volt olasz miniszterelnök európai versenyképességi jelentése az évértékelőhöz hasonló, komor figyelmeztetést tett.
"Az elmúlt év világosan megmutatta, hogy más világban mozgunk. A gazdaság és a biztonság közötti határvonal egyre inkább elmosódik. Az államok minden rendelkezésükre álló eszközt felhasználnak az érdekérvényesítésre" – jelentette ki Draghi, majd hozzátette, hogy az Európai Uniónak védelmi képességet kell kialakítania, és ellen kell állnia a "kulcsfontosságú folytópontokon" jelentkező nyomásnak. Ezek a pontok szerinte a védelem, a nehézipar és a "jövőt alakító technológiák" területei.
Mindkét politikus beszéde a bekerítettség érzetére apellált. Ez a közérzet a szakértők szerint a fegyverkezés új korszakának az eredménye. Mind e szakértők, mind a közvélemény azt érzékeli, hogy világszerte zajló tendencia a helyi háborúkra hivatkozó az újrafegyverkezési politika, amely jellemzően a szomszédos államokkal szemben történik, jellemzően korábban akár szövetséges országok között.
Egy magas rangú uniós diplomata nemrégiben úgy fogalmazott: "mára nem szabályokon alapuló rendben élünk, hanem hatalomalapú rendben". A hatalom záloga a mai világpolitika átalakuló törvényszerűségei szerint újból ugyanaz: a fegyver a valós fegyvertény. A kérdés az, hogy csak a hadsereg jelenti-e fegyverzetet a mai világpolitikában.
Nem minden az, ami fegyver
A drámai esemény, ami az újbóli újrafegyverkezés történetének egy felfutó időszakát jelezte Donald Trump egy első elnöki ciklusában meghozott intézkedés volt: 2018 tavaszán kiléptette az Egyesült Államokat az iráni atomalkuból (JCPOA), és újra bevezette a korábban feloldott szankciókat.
Trump hamarosan ennél még tovább ment: azzal kezdett fenyegetőzni, hogy megbünteti azokat a vállalatokat, amelyek kereskedelmi kapcsolatokat tartanak fenn Teheránnal, függetlenül azok székhelyétől vagy tulajdonosi hátterétől. "Aki Iránnal üzletel, az az Egyesült Államokkal nem fog" – jelentette ki.
Brüsszel már ekkor bírálta az amerikai elnök politikáját. A hatalmas amerikai piachoz és a dollárhoz való hozzáférés elvesztésének gondolata azonban blokkolta az Európai Unió komolyabb fellépését. Trump erőpolitikája miatt azonban rideggé váltak az USA-EU diplomáciai kapcsolatok. A London School of Economics (LSE) egy elemzésében megállapította, hogy Trump másodlagos szankciókkal való fenyegetése az Egyesült Államok monetáris politikáját fegyverré emelte.
"A monetáris politika fegyverzete mellett az extraterritorialitás olyan agresszív formáját is képviseli, amelyre a múltban ilyen mértékben talán még nem volt példa, és amelyről úgy vélték, hogy a háború utáni rendben nagyjából eltűnt" – áll ebben az elemzésben.
Az Európai Unió 2021 nyarán ismét válsághelyzettel szembesült. Ezúttal keleti irányból érkezett a kihívás. A lengyel-belarusz határon, illetve azok Litvániával közös szakaszán menekültválság alakult ki. Lengyelországba Irakból, Afganisztánból, Szíriából, vagy épp Kongóból érkezett több a tízezer menekült.
Lengyelország és az Európai Unió hibrid támadással vádolta a belarusz vezetést, és különösen Aljakszandr Lukasenka belarusz elnököt, mondván a politikus az orosz bábállam ellen kezdeményezett szankciók miatt engedi át a 2014 óta menekültválsággal küzdő Európába igyekvő embereket.
Egy évvel később Oroszország elzárta az Európába irányuló gázáramlást, és példátlan olajárrobbanást okozott. Az addig megbízható árucikknek vélt energia túlságosan is kiszolgáltatottá vált a politikai akaratnak.
Azóta a hibrid hadviselés módszerei csak sokasodtak. Az egyik jellemző eszköze ennek a szankciós politikára hajazó vám-, és kereskedelempolitika. Példa erre Donald Trump második elnöki ciklusának egyik első intézkedése: a "másodlagos vámok", amelyek felforgatták a világgazdaságot, és megrémítették a világpolitikát. Hasonló példa erre az a döntés, amikor Kína az USA intézkedésére megtorlásképpen korlátozta hét ritkaföldfém-exportját. Mindegyik embargósított elem létfontosságú az autóipar, az energiaipar, a technológia és a védelmi ágazat számára.
A két intézkedésben az volt a közös, hogy egyikre sem reagált az Európai Unió. Bár Brüsszel többször hangot adott felháborodásának, tárgyalóasztalhoz ült, és a szakértők szerint végső soron az uniós gazdaságnak előnytelen, átlagosan 15%-os vámokat tudott kialkudni az USA-ban forgalmazott európai termékekre.
"Európa nem tekinti magát hatalomnak", magyarázkodott Emmanuel Macron francia elnök az elért 15%-os vámot látva. "Ahhoz, hogy szabad legyél, félni kell tőled. Tőlünk nem féltek eléggé. [...] Az EU nem azért jött létre, hogy félelmet keltsen" – folytatta kommentárját.
Rezignáltból kimaradók?
A reakció hiánya kellemetlen kérdéseket vet fel az Unió túlélési képességeivel kapcsolatban. Henry Farrell, a Johns Hopkins Egyetem nemzetközi kapcsolatok professzora és a How America Weaponized the World Economy című könyv egyik szerzője szerint az EU folyamatosan hibázik, és különösen a mostani, fegyverkező világpolitika kontextusában igaz ez.
"A hatalmi politika közel sem tűnt el olyan mértékben, mint azt az emberek hitték: most visszatért. Amint elkezdenek kibomlani a régi feltételezések, valószínűleg felgyorsítják a változás önbeteljesítő folyamatait" – mondta az Euronewsnak. "Az olyan politikai entitások, mint az EU, amelyek mélyen beszívódtak a multilaterális függőségi renszerekben, mélyen sebezhetőek ezzel szemben" – teszi hozzá.
Az Unióval szemben az Egyesült Államok, Kína, Oroszország és más nemzetek nem tették magukévá a nehézkes belső eljárásokat. Anélkül, hogy bárki jóváhagyására várniuk kellene, egy tollvonással megszigorításokat vethetnek be, legyen szó valutáról, ásványkincsekről vagy fosszilis tüzelőanyagokról. Más szavakkal: bármelyik pillanatban militáns módon ötvözhetik a piaci hatalmukat és a biztonságpolitika eszközeit. Ezekre a legtöbb elemzés szerint az Európai Unió jelenleg nem áll készen.