A holland farmok túl sok nitrogént bocsátanak ki. A célok csúszásának az ökoszisztémák látják kárát, és veszélybe kerülnek az EU zöld célkitűzései. Megférhet-e egymás mellett az élelmiszer-termelés és a természetvédelem Európában?
HIRDETÉS
Hollandia a világ második legnagyobb mezőgazdasági exportőre, és az európai nitrogénválság kiindulópontja. Itt a megművelt területek minden hektárjára az uniós nitrogénátlag háromszorosa jut. Ennek ellenére a kormány öt évvel, 2035-ig elhalasztotta a nitrogénkibocsátás felére csökkentését. Ez a döntés szembemegy a nemzeti és európai jogszabályokkal, amelyek 2050-re közel nullára kívánják csökkenteni a nitrátszennyezést. Az intenzív gazdálkodás az egyik fő ok.
Hollandiában 100 lakosra 620 haszonállat jut. Ezek a viszonylag kis területen élő állatok húst, sajtot és tejet adnak, valamint hatalmas mennyiségben egy mellékterméket is, amelyet egyre nehezebb kezelni: trágyát.
Nanda van den Pol gazdálkodó elmondja, hogy családi vállalkozásuk 90 tehene napi 30 liter tejet és évi 3000 köbméter trágyát termel. Ez 40 közepes méretű úszómedencényi hígtrágyának felel meg. Hogyan szabadulnak meg tőle?
„Jelenleg a hígtrágya 80 százalékát felhasználjuk a földjeinken, a többi részétől pedig meg kell szabadulnunk” – magyarázza Nanda.
Farmja tavaly mintegy 100 000 eurót fizetett a felesleges hígtrágya elszállításáért. Becslése szerint ez az összeg a következő két évben 400 000 euróra emelkedhet, mivel a földjeikre szórt ürülék mennyiségének csökkennie kell.
„Ha minden úgy alakul, ahogy mondják” – jelenti ki Nanda – „szerintem 2030-ra elveszítjük a családi farmunkat. Ez a helyzet. Részt akarunk venni a megoldásban, de lehetetlenné teszik. Nagyon nehéz így, hogy ki vagyunk szolgáltatva.”
A civil szervezetek szerint a nitrogénkibocsátási célok elhalasztása súlyos csapást mér az ökoszisztémákra. Találkoztam a „Mobilizáció a környezetért” nevű szervezet képviselőjével, amely gyakran indít pert az állam és a gazdák ellen környezetvédelmi ügyekben.
„A kertemben vagyunk, amely határos a Kwade Hoek nevű Natura 2000-es területtel” – mondja Max van der Sleen aktivista. „Ez a hely segít megérteni, hogyan csökken a biodiverzitás. A területet korábban szép dűnenövényzet borította, de mára teljesen ellepte a csalán és a komló. Ez megváltoztatja az ökoszisztémákat.”
Hollandiában a Natura 2000-es természetvédelmi területek mindössze 28%-a van jó állapotban. Ezeket a területeket Európa legértékesebb és legveszélyeztetettebb fajainak és élőhelyeinek védelme érdekében hozták létre. Max elmagyarázza, hogy a holland kormány ezt egyszerűen nem teszi meg.
„A kormány nem akar ilyen gyorsan, öt éven belül lépni, és ezt meg is indokolja. Azzal érvelnek, hogy a társadalmi ára túl nagy lenne, pedig ezt már 40 éve tudjuk. A vonatkozó rendelet már 2019 óta érvényben van.”
Max szerint civil szervezete nem a farmok felszámolását akarja, hanem egyensúlyt teremteni a termelés és a természetvédelem között.
„Nem a gazdák azok, akik ellenállnak. Ha esélyt adunk nekik, hogy elinduljanak a fenntarthatóbb gazdálkodás irányába, élni fognak vele. De a kormánynak ezt lehetővé kell tennie.”
Miért olyan nehéz Hollandia és más európai országok számára a nitrogénszennyezés csökkentése? Jan Willem Erisman, a Leideni Környezettudományi Intézet környezeti fenntarthatósággal foglalkozó professzora kifejti, hogy nem veszik figyelembe a tényt, miszerint a mezőgazdaság átalakítása hosszú távú folyamat, miközben a döntéshozók „azonnali eredményeket várnak”.
„Olyan hosszú távú stratégiára van szükség, amely fokozatosan segíti a gazdákat a fenntarthatóságra való áttérésben, és lépésről lépésre támogatja őket. Nincs ilyen stratégiánk” – magyarázza Erisman professzor.
Miközben a késlekedés folytatódik Hollandiában és Európa többi részén, egyre nő a tétlenség ára – a gazdák, az ökoszisztémák és az uniós zöld program számára. A kérdés most az, hogy időben bekövetkezik-e az érdemi változás – és milyen áron.