NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Ők nem erre szerződtek - a fiatal orosz sorkatonák mindenáron el akarják kerülni a frontot

Ágyútűz
Ágyútűz Szerzői jogok AP/Russian Defense Ministry Press Service
Szerzői jogok AP/Russian Defense Ministry Press Service
Írta: Zoltan Siposhegyi
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Ha néhány évvel korábban születtek volna, egy év laktanyai kúszás-mászás után már kezdhették volna mérnöki vagy pék karrierjüket, de Putyin inváziója miatt most akaratuk ellenére a frontvonalba kerültek. Az orosz hadseregnek mégsem hasznosak, hiszen némi fizetség nem pótolja az elhivatottságot.

HIRDETÉS

Egyre több fiatal orosz sorkatona adja meg magát a kurszki régióban előrenyomuló ukrán haderőnek, eddig legalább 600-an tették le a fegyvert. Ők azok, akik a középiskola után az orosz törvényeknek megfelelően bevonultak egy egyéves kiképzésre, csakhogy a kaszárnya helyett egyből a fronton találták magukat megfelelő kiképzés és felszerelés nélkül. Ami viszont ennél is jobban hiányzott, az a motiváció.

,,A sorkatonák miatt nem tudják az oroszok megvédeni a Kurszki területet, elsőként ők adják meg magukat és esnek fogságba. Ők a putyini hadigépezet gyengepontjai. Az elnök mégis hisz abban, hogy őket kell az első védelmi vonalba küldeni. Szerintem ez komoly társadalmi kockázattal jár" - vélekedett a Háborús Tanulmányok Intézetének elemzője, Karolina Hird.

Nem csoda, hogy az anyák és feleségek tüntetései miatt a tapasztalatlan kadétokat átvezényelték a kelet-ukrajnai frontról az orosz határvidékre.

Az ,,Tűnj el" néven ismert orosz civil szervezet abban segíti a fiatalokat, hogy elkerüljék a sorozást, és így ne kerüljenek életveszélybe. ,,Putyin azért is nevezi terrorellenes hadjáratnak ezt a háborút, mert a törvény szerint azokra a területekre, ahol elvileg terrorfenyegetettség van, ki lehet vezényelni a sorkatonákat is" - mutatott rá az NGO vezetője, Ivan Csuviljaev.

Csakhogy a hadszíntérre érkező fiatalok azt érzik, hogy átverték őket. A körülmények sokkal embertelenebbek, mint amire számítottak, ráadásul az is kiderül, hogy nem az orosz kisebbség felszabadításáért harcolnak.

,,Manapság már nem csak egy bevetésre kötelezik a sorkatonákat, hanem aláíratnak velük egy bizonytalan idejű szerződést. Így a nyugodtabb kurszki szolgálat után akár a frontra is ki lehet vezényelni őket. Ahelyett, hogy hazatérnének, szolgálniuk kell a háború végéig, netán Putyin haláláig, vagy amíg el nem esnek" - tette hozzá Csuviljaev.

A következő sorozás október 1-én kezdődik és a törvény szerint mindenkinek részt kell vennie egy 4 hónapos kiképzésen mielőtt bevethetik a Kreml által ,,terrorellenes harcnak" nevezett területszerző háborúban. Csakhogy a Kurszknál elfogott kadétok többsége azt állította, hogy őket már néhány hét után éles bevetésre küldték.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az ukránok drónokkal támadtak egy orosz hőerőművet - állítja Moszkva

Semmi sem igaz abból, hogy Manfred Weber kötelező sorkatonaságot akarna az EU-ban

Egyre több ukrán férfi próbálja elkerülni a sorkatonai szolgálatot, megreformálják a rendszert