Hét embert tartóztatott le a belga rendőrség terrorcselekmény előkészítésének gyanújával

Belga rendőr
Belga rendőr   -  Szerzői jogok  John Thys, Pool Photo via AP
Írta: Kristof Molnar  & The Guardian

Az elfogott személyek valamennyien a magát "Iszlám Államnak" (Kalifátusnak) nevező terrorszervezet követői voltak.

A belga rendőrség letartóztatott hét embert, akiket terrortámadás előkészítésével gyanúsítanak. Az őrizetbe vett személyek mind csecsenek és az Iszlám Állam támogatói, hármójuknak belga állampolgársága is van.

A hatóságok a művelet során kilenc különböző nyugat-belgiumi címen hajtottak végre akciót. Információik alapján a gyanúsítottak még nem döntöttek a tervezett terrortámadás pontos helyszínéről, viszont aktívan kutattak fegyverek után.

Az elfogott személyeket terrorista cselekmény előkészületével és terroristacsoportban történő részvétellel vádolhatják meg.

Az Iszlám Állam utoljára 2016-ban volt aktív Belgiumban, akkor magukra vállalták a felelősséget az országot megrázó öngyilkos bombamerényletekért, melyben 32-en meghaltak, több százan pedig megsebesültek.

kapcsolódó cikkek