Folytatódott a brüsszeli, 2016-os merényletek vádlottainak pere

Pillanatkép a tárgyalóteremből
Pillanatkép a tárgyalóteremből   -  Szerzői jogok  AP Photo/John Thys, Pool
Írta: Horváth Ferenc

A decemberben kezdődött per nyárig eltarthat.

Megbilincselve, szigorú rendőri őrizetben érkezett kilenc vádlott meghallgatásra a brüsszeli bíróságra, a 2016 márciusában történt merényletekkel összefüggésben.

A Belgiumban, békeidőben legsúlyosabb, 32 halálos áldozatot és több száz sebesültet követelő támadások kitervelésével és végrehajtásával vádolják őket.

A tavaly decemberben kezdődött, és előreláthatólag nyárig elhúzódó perben ez az első alkalom, hogy a bíró személyesen rendelte be a vádlottakat a tárgyalóterembe.

A 9 férfit gyilkossággal, gyilkossági kísérlettel és terrorista csoporthoz való tartozással, abban való részvétellel vádolják.

Az öngyilkos merényleteket a brüsszeli repülőtéren és egy központi metróállomáson, a csúcsforgalom idején hajtották végre.

A vádlottak között van Salah Abdeslam, akit a 2015 novemberében elkövetett párizsi merényletekben játszott szerepe miatt Franciaországban életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek.

kapcsolódó cikkek