NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Lengyelországban, Szlovéniában és Bulgáriában volt a leghalálosabb a második hullám

Egy idősotthonban elhunyt beteg holttestét viszik a halottasházba Barcelonában
Egy idősotthonban elhunyt beteg holttestét viszik a halottasházba Barcelonában Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Tavaly novemberben több mint 90 százalékkal többen haltak meg ebben a három országban, mint az elmúlt 4 év átlaga az Eurostat adatai szerint.

HIRDETÉS

Novemberben nőtt meg a legjobban a halálozások száma az EU-ban az elmúlt négy év átlagához képest. A legmagasabb arányban Lengyelországban, Szlovéniában és Bulgáriában haltak meg többen ebben a hónapban. Az EU-ban összesen 450 ezerrel nőtt a halálozások száma tavaly március és november között az elmúlt négy év azonos időszakához képest - derül ki az Eurostat hét elején közölt adataiból.

Magyarországon novemberben ugrott meg a legjobban a halálozás

Az Eurostat adatai ugyanazt mutatják, mint a hivatalos adatok: a legtöbb halálos áldozata a járványnak Magyarországon novemberben és decemberben volt. Novemberben 56,8 százalékkal, decemberben 42,6 százalékkal többen haltak meg, mint átlagosan 2016-tól 2019-ig ugyanebben az időszakban.

Magyarországon a járvány első hullámának nincs nyoma a halálozási statisztikákban, az első félévben alacsonyabb volt a halálozások száma a viszonyítási számként használt átlagértékhez képest.

A második hullám az EU keleti részén volt a halálosabb

A novemberi magyar adat ugyan 16 százalékkal magasabb, mint az EU-s átlag, azonban a régióban nem számít annyira rossznak. Ebben a hónapban Lengyelországban (97,2%), Bulgáriában (95,7%) és Szlovéniában (91%) is több mint 90 százalékkal emelkedett a halálozások száma az elmúlt négy év átlagához képest. Magyarországon az EU-s tagállamok közül a hetedik legnagyobb arányú az eltérés, Csehország, Románia és Belgium után.

Decemberben már kicsit kisebb az eltérés Szlovéniában 79,7%, Litvániában 77,5 %, Bulgáriában pedig 75.8 %. Magyarország a 42,6 százalékos arányszámmal a nyolcadik.

Az Írország kivételével az össze tagállam adatát ábrázoló grafikonon jól látszik, hogy járvány első hulláma főleg az EU nyugati országában járt sok áldozattal, Spanyolországban, Belgiumban és Olaszországban a leginkább. A második hullám a keleti tagállamokban pusztított jobban, főként Lengyelországban, Szlovéniában, Bulgáriában és Csehországban.

A legnagyobb emelkedés a halálozások számában tavaly novemberben volt az EU-átlagot tekintve, ekkor 40 százalékkal haltak meg többen az elmúlt négy év átlagához képest. Április volt a második legrosszabb, akkor ez az arány 25 százalék volt. A decemberi EU-átlagérték még nem ismert, az egyes tagállamok adatai alapján elképzelhető, hogy magasabb lesz ez az arányszám.

Az Eurostat adataiból az is kiderül, hogy több olyan EU-tagállam van, ahol sem az első, sem a második hullám emelte meg jelentősen a halálozások számát. Dániában tavaly egyedül decemberben volt a változás 10 százalék felett (10,9%), Észtországban szintén az év utolsó hónapjában ugrott meg a halálozások száma: 13,3 százalékkal volt magasabb az átlaghoz képest. Finnországban el sem érte a tíz százalékot, a legrosszabb hónap április volt (8,1%).

A különutas járványügyi stratégiája miatt sokat támadott Svédországban tavasszal volt kimagaslóan sok áldozata a járványnak. Áprilisban 38,3 százalékkal volt magasabb a halálozások száma az átlaghoz viszonyítva, májusban 23,9-cel. Szeptemberben és októberben az átlagnál kevesebben haltak meg. Az utolsó elérhető adat novemberi, akkor 10,4 százalékkal többen.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Szlovénia szigorít a határátlépés szabályain

Egy falu, amely alig várja a vakcinaszállítmányokat

Drámaian nő a koronavírus fertőzöttek száma Spanyolországban