NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Előrelépés a kilépésről

Előrelépés a kilépésről
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Nem várt előrepést hoztak a Brexit tárgyalások

HIRDETÉS

Nem várt előrelépést hozott a péntek hajnak a Brexit tárgyalásokon. Az Unió és Nagy-Britannia képviselői több területről is sikerült megállapodni. Így arról, hogy miként számol el egymással az EU és Nagy-Britannia a szakítás után, az Ír és Észak-Ír területek között húzódó határról valamint szigeteken élő EU-s illetve az Unióban élő brit állampolgárok jogairól.

Az EU delegációt vezető Michel Barnier azt mondta, hogy 4 és fél millió európai polgár úgy döntött, hogy egy másik EU-államban él, mint az övék, tették mindezt az Unión belüli szabad mozgást lehetővé tevő törvénye alapján. A megállapodás megőrzi ezeket a jogokat.

A szigeteken élő uniós polgárok jogait a brit jogba foglalják és a brit bíróságok védik majd. Az EU szerette volna, hogy ezek a jogkörök az Európai Bírósághoz kerüljenek, de London ebbe nem ment bele.

Észak-Írországról Theresa May azt mondta, hogy nem lesz „kemény határ”, vagyis nem lesznek állandó ellenőrzéseket.

A helyzet egyedi, a megoldás különleges – mondta Michel Barnier. A határ nagyon világos, és az Egyesült Királyság nagyon egyértelműnek tűnik abban, hogy olyan megoldást dolgozzunk ki, amelyek csak Írország és Észak-Írország határára vonatkozik.

Az Ír-Észak-Ír határral kapcsolatban számos kérdésről még később döntenek, de az már bizonyos, hogy a mostani határon az ír és észak-ír állampolgárok szabadon járhatnak-kelhetnek.

A Néppárti Manfred Weber Twitter üzenetében azt írta, hogy a mostani megállapodást nem lehet a tárgyalások későbbi szakaszaitól függetlennek tekinteni. A mostani eredmények, csak abban az esetben maradhatnak azok, ha a tárgyalások további szakaszaiban is hasonlóan egyezségre tudnak a felek jutni.

Az Európai Unió egységes és erős kell, hogy legyen, írta üzenetében a politikus.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Brexit: távol az egyetértéstől

Brüsszeli EU-csúcs: fókuszban az orosz-ukrán háború és a Közel-Kelet

Az EU sürgeti Grúziát, hogy ne fogadja el a "külföldi befolyásról" szóló törvényt