Megerősödve áll fel Európa a brexit után?

Megerősödve áll fel Európa a brexit után?
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Fordulópont előtt áll az Európai Unió, és a változás akár még erősebbé is teheti a politikai-gazdasági közösséget.

Fordulópont előtt áll az Európai Unió, és a változás akár még erősebbé is teheti az alapításához vezető szerződés megkötésének 60. évfordulóját ünneplő közösséget. Így látja Jean Quatremer, a francia Liberation újságírója, az Európa fattyai című könyv szerzője.

HIRDETÉS

- A brexit ellentétes hatást váltott ki, mint ami várható volt, vagyis létrejött a dominó-hatás, de pont fordítva: nemhogy semelyik tagállam nem hangoztatja azóta, hogy szeretné elhagyni a közösséget, tehát nincs lexit, grexit és a többi. Még a leginkább euroszkeptikus országok is azt mondták, hogy nem, ők nem követik a brit utat, tagok szeretnének maradni. A közvélemény is felébredni látszik abból a mesterséges altatásból, amit az euroszkepticizmus, az eurofóbia okozott, mert az emberek nem hülyék, látják, hogy hetven éve nem volt háború Európában, és hiába vannak egyenlőtlenségek az egyes országok között, hiába létező probléma a munkanélküliség, még mindig sokkal jobb a helyzet, mint a Föld bolygó más részein. Ez egy olyan térség, ami vonzó a világ többi része számára, nincs túl sok európai menekült Afrikában, a Közel-keleten, de még az Egyesült Államokban sem, tehát a polgárok sokkal jobban kötődnek ehhez a közösséghez, mint gondolnánk – mondta Jean Quatremer.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Brüsszel megkezdi az uniós források kifizetését Tunéziának

Zökkenő a korábban sziklaszilárd lengyel-ukrán viszonyban, de szakításról szó sincs

Megindult a küzdelem a gazdák szavazataiért - az Európai Néppárt hatékonyabb képviseletet ígér