A külső határok megerősítésére koncentrálnak a brüsszeli csúcson

A külső határok megerősítésére koncentrálnak a brüsszeli csúcson
Írta: Euronews

Egymilliárd eurót ad az Európai Unió az ENSZ menekültügyi szervezetének. A 28-ak többek között ezzel is szeretnék segíteni a menekülteket. A döntés

Egymilliárd eurót ad az Európai Unió az ENSZ menekültügyi szervezetének. A 28-ak többek között ezzel is szeretnék segíteni a menekülteket. A döntés azután született, hogy kedden megállapodtak 120 ezer ember elosztásáról. Az állam és kormányfők szerdai találkozóján már arra koncentrálnak, hogy maradásra bírják a közel-keleti országokban élő menekültek millióit és megerősítsék az unió külső határait. A találkozó előtt többek között ezt is hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki további javaslatokkal érkezett.

- Ha a görögök képtelenek megvédeni a saját határaikat, akkor tisztelettel meg kell kérdezni őket, hiszen egy független országról van szó, hogy engedjék, hogy más uniós országok elvégezzék helyettük ezt a feladatot – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor azt is elmondta, hogy akkor támogatja a kvótarendszert, ha azt világviszonylatban határozzák meg, nem csak Európában.

Az Európai Tanács elnöke is a külső határok megerősítését sürgette

- A legfontosabb kérdés ma este, hogy hogyan tudjuk visszanyerni a külső határok felügyeletét. Enélkül nincs értelme közös bevándorlási politikáról beszélni – mondta Donald Tusk.

Jean-Claude Junckernek a legfontosabb feladata, hogy felszámolja a keleti és a nyugati országok közötti nézeteltéréseket. Az Európai Bizottság el akarja kerülni, hogy újra kialakuljon a kvótarendszer körül kelettkezett törésvonal. Talán nem véletlen, hogy a bizottság épp szerdán jelentette be, hogy 40 kötelezettségszegési eljárást indít az unió migrációs szabályait megsértő országok, köztük Magyarország ellen.

kapcsolódó cikkek