NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Erősít a NATO Közép-Európában

Erősít a NATO Közép-Európában
Írta: Zsíros Sándor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Növeli közép-európai jelenlétét a NATO az ukrajnai válság miatt. Erről a szervezet védelmi miniszterei állapodtak meg Brüsszelben. A szövetség

HIRDETÉS

Növeli közép-európai jelenlétét a NATO az ukrajnai válság miatt.

Erről a szervezet védelmi miniszterei állapodtak meg Brüsszelben.

A szövetség gyorsreagálású erőinek létszámát is növelik és a jövőben akár két nap alatt bevethető lesz ez az alakulat.

A NATO hat parancsnoki központot állít fel Közép- és Kelet-Európában.

A regionális központ Lengyelországban lesz.

- Javítani szeretnénk a NATO reagálási képességét. A mostani egység 13 ezer főből áll. A tervek szerint ezt 30 ezer főre növeljük. A szervezeten belül lesz egy különleges egység, amely körülbelül ötezer főből áll majd – mondta a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg.

Az ülésen megtárgyalták Ukrajna fegyverszállítási kérését is.

De döntés nem született, mert a tagállamok megosztottak az ügyben.

- Az ukránoknak nagy szükségük van a hadianyagra és a kiképzésre is, hiszen növekvő agresszióval szembesülnek az országuk déli- és keleti részén. Áttekintjük, hogy milyen segítséget nyújthatunk – mondta a brit védelmi miniszter, Michael Fallon.

Az Euronews tudósítója emlékeztett arra, hogy a NATO védelmi intézkedésnek tartja a mostani lépéseket.

- Ezt azonban valószínűleg nem így gondolják majd Moszkvában, ahol már most is fenyegetésnek tartják a szövetség kelet-európai jelenlétét. A feszültséget pedig növelné, ha a nyugat fegyvereket küldene Ukrajnába – mondta James Franey.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Exkluzív Euronews-felmérés: az európaiak továbbra is támogatnák Ukrajnát

Európa sorsa összefonódik Ukrajna sorsával - mondta Kijevben az uniós liberálisok vezetője

Az uniós országok keményvonalas megállapodást kötöttek az ukrán gabonáról, ami felveti a vámok lehetőségét