Gazdaság Ellenállásba ütközik a G20-csúcson a világ leggazdagabbjainak megadóztatása A G20-ak vezetői hétfőn és kedden Brazíliában tárgyalnak, céljuk, hogy megállapodjanak a világ 3300 legtehetősebb személyére kivetett globális adóról. 18/11/2024
Brazília Több tízezer katona és ügynök fogja védeni Rióban a G20 értekezletet a terrorveszély miatt A világ 20 legerősebb gazdaságát képviselő csoport csúcsértekezletét hétfőn és kedden tartják Rio de Janeiróban. A brazil hatóságok minden lehetséges veszély elhárítására felkészültek. 16/11/2024
Brazília Nem oldják fel az X tilalmát Brazíliában, mert rossz bankba utalták a kiszabott bírságot Habár az augusztusban betiltott közösségi platform képviselői szerint a brazil Legfelsőbb Bíróság összes követelésének megfelelnek már, továbbra sem elérhetőek az X szolgáltatásai az országban. A brazil fél szerint az X képviselői rossz bankba utalták az 5 millió dolláros bírságot. 05/10/2024
Brazília „Ne higgye, hogy neki mindent szabad, csak mert gazdag” – háború Brazília és Elon Musk között A baloldali brazil elnök hevesen bírálja az X működését, ami szerinte káros országa demokráciájára. A nagyvállalkozó felvette a kesztyűt, és retorziókkal fenyegeti Brazíliát, ha kezet emelnek ottani érdekeire. 05/09/2024
Tech Hirek Felfüggesztették az X, korábbi nevén Twitter működését Brazíliában A tiltásról a Legfelsőbb Bíróság teljes tanácsa később dönt. 31/08/2024
Brazília Válságügyi kabinet állt fel a São Paulo-i erdőtüzek miatt A tüzek okait vizsgálja a brazil szövetségi rendőrség. 26/08/2024
Brazília Lezuhant egy utasszállító repülőgép Brazíliában A fedélzeten 62 ember tartózkodott, senki nem élte túl a balesetet. 09/08/2024
Brazília Kórházba került Noam Chomsky A világhírű nyelvész és társadalomkritikus tavaly súlyos agyvérzést kapott. 13/06/2024
Brazília Az évszázad árvize tarolta le Dél-Brazíliát 57-re emelkedett a dél-brazíliai áradások halálos áldozatainak a száma. 67 embert még mindig eltűntként tartanak nyilván. 05/05/2024
Brazília Sokan meghaltak Brazíliában esőzések és áradások miatt Több mint 24 ezer embert evakuáltak. 04/05/2024
Brazília Szent Györgyhöz fohászkodott kedden hajnalban egész Rio de Janeiro A helyiek többségének fontosabb ez a nap, mint bármely másik az évben. 23/04/2024
Brazília Bolsonaro rejtélyes éjszakái a magyar követségen: diplomáciai képviselet, menhely vagy börtön? Ismeretlen szándékkal töltött több napot a volt brazil elnök a magyar nagykövetségen, Brasíliában. Jair Bolsonaro ellen több bűnvádi eljárást indítottak. Hasonlóan botrányos ügy volt, hogy a tiranai magyar nagykövetség Magyarországra szállította a jogerősen elítélt volt észak-macedóniai kormányfőt. 02/04/2024
Brazília Franciaország egymilliárd eurót fektet be az Amazonas térségében A francia elnök közel két tucat megállapodást írt alá brazil kollégájával Brazíliában. 29/03/2024
Brazília Tengeralattjárót avatott a brazil és a francia elnök A közös projekt még Luiz Inácio Lula da Silva korábbi elnöki ciklusa idején, 2008-ban kezdődött. 28/03/2024
Brazília Amerika Ukrajnának adná a befagyasztott orosz vagyont, Európának más terve van Washington a befagyasztott, 285 milliárd dollárnyi orosz vagyon átadását sürgeti Ukrajna támogatása érdekében, hogy megmutassák, Putyin nem győzhet. Az európaiak azonban nem látnak erre jogalapot. 29/02/2024
Brazília Bolsonarót eltiltották a közügyektől, hívei mégis elnököt csinálnának belőle Több ezer tüntető vonult utcára a brazíliai Sao Paulóban, hogy a volt elnököt Jair Bolsonarót éltesse. 26/02/2024
Brazília Brazília, a márvány és a gránit egyik legfontosabb lelőhelye - riport Espírito Santo államból A természetes kövek piacán Brazília a világ negyedik legnagyobb kitermelője és ötödik legnagyobb exportőre. 12/02/2024
Brazília Mérgező anyag került a folyóba, vezetékes víz nélkül maradt egy brazil nagyváros háromnegyede Az emberek megrohamozták a boltokat, de sokfelé már a palackozott vízből is hiány van. Mindez egy autópályán felborult kamion miatt. 30/01/2024
Brazília Illegális lehallgatási botrányba keveredett a volt brazil elnök családja Házkutatást tartottak Jair Bolsonaro volt brazil elnök egyik fia, Carlos Bolsonaro otthonában és irodáiban hétfőn. A nyomozóhivatalok azért vizsgálódnak, mert felmerült a gyanú, hogy a volt államfő hivatali ideje alatt több száz politikai ellenfele után kémkedhettek illegálisan. 30/01/2024
Klima Erdőtüzekkel küzdenek Brazíliában A nagy kiterjedésű tüzek olyan biológiailag sokszínű területeken tombolnak, amelyek még nem regenerálódtak a korábbi, 202-as és 2021-es pusztítás után. 17/11/2023
Brazília Nem támogatja az őslakosok földjeinek elvételét a brazil legfelsőbb bíróság A döntést azonban a parlament fogja meghozni arról a javaslatról, mely szerint több évtizedes tulajdoni múltat kellene bizonyítaniuk az őslakosoknak a földjeik megtartásához. 22/09/2023
Brazília A brazil elnök lefújta New York-i találkozóját Zelenszkijjel, mert fáj a csípője Brazília és Ukrajna viszony feszült, és most lett volna mód a két vezető személyes egyeztetésére. Ez ismét elmaradt, noha kedd délutánra betervezték New Yorkban. 19/09/2023
Brazília Vizsgálják a brazil repülőgép-baleset okát Még vizsgálják, mi okozta brazíliai repülőgép-balesetet, amelyben 14-en életüket vesztették. 18/09/2023
Brazília Brazília bizonytalankodik, hogy elfogja-e Vlagymir Putyint, ha jövőre Rióba látogat a G20-csúcsra Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök korábban személyesen garantálta, hogy ha Vlagyimir Putyin jövőre megjelenik a G20 értekezleten Rio de Janeiro-ban, akkor nem fogják őrizetbe venni. Ezt a nyilatkozatát most enyhítette, de az biztos, hogy ő maga ellátogat Moszkvába jövőre. 11/09/2023
Brazília Egyre több halálos áldozata van a Brazíliában pusztító trópusi ciklonnak Legalább 37 ember vesztette életét a Brazília déli részén áthaladó heves viharok miatt. 07/09/2023
Brazília Házkutatást tartott a rendőrség Jair Bolsonaro legkisebb fiánál A nyomozás, amelynek keretében kivonult a rendőrség, nem közvetlenül őt érinti, hanem korábbi lőoktatóját, és hamisítás, adócsalás és pénzmosás gyanújával indult. 24/08/2023