Kilenc tagjelölt ország versenyez az EU-tagságért, miközben három gazdag európai demokrácia mindent megtesz, hogy kimaradjon. Gyengül az EU vonzereje a kontinens leggazdagabbjainál?
Ukrajna és Moldova befejezte jogszabályainak összevetését az uniós joganyaggal. Montenegró 33 tárgyalási fejezetéből 18-at lezárt, és a maga által meghirdetett „28 tag 2028-ra” cél felé halad. Albánia abban bízik, hogy 2027-re lezárhatja a tárgyalásokat. Ezek a jelöltek mind szegényebbek, intézményileg kevésbé stabilak vagy közelebb fekszenek Oroszország határaihoz, mint Izland valaha is fog, és mind be akarnak lépni.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Izland, amely gazdagabb és stabilabb a legtöbb jelenlegi uniós tagállamnál, nemet mondott. Augusztus 29-én a választók 52,8 százalék–47,2 százalék arányban elutasították a csatlakozási tárgyalások újranyitását. Izland továbbra is az Európai Gazdasági Térség és a schengeni övezet része, ahogyan eddig is szorosan kapcsolódik az egységes piachoz. Csak nem akart ennél többet.
Miért mondott nemet Izland
A tagjelölt országok számára az EU-tagság sorsfordító. „Az uniós tagság előnyei egészen mások a gazdag, már most is integrált országok esetében” – mondja Tinatin Akhvlediani, a brüsszeli Centre for European Policy Studies (CEPS) bővítési programjának vezetője.
Az olyan aspiránsok, mint Ukrajna vagy Montenegró, geopolitikai támaszt, forrásokhoz való hozzáférést és olyan reformkeretet nyernek, amely a visszalépést politikailag költségessé teszi. Izland esetében a gazdasági előnyök nagy részét már biztosította az EGT-tagság, biztonságát pedig a NATO szavatolja. Ami az asztalon maradt, az jórészt politikai jellegű volt: hely az uniós intézményekben Brüsszelben, cserébe a szuverenitás nagyobb fokú megosztásáért.
„Ezek az előnyök a választók számára kevésbé kézzelfoghatóak, mint a gazdasági felzárkózás vagy a demokratikus konszolidáció” – mondja Akhvlediani. „Azokban az országokban, ahol a jólét, a stabilitás és a piaci hozzáférés már adott, az EU-nak sokkal erősebb politikai érveket kell felmutatnia a tagság mellett.” Szerinte Izland ennek az érvelésnek a próbaköve, és az EU nem tudta elég meggyőzően tálalni az ajánlatát.
A „igen” kampánynak voltak komoly érvei. Ilyen volt például a 8 százalékos jegybanki alapkamat, szemben az EKB 2,25 százalékával, valamint az egyre fokozódó északi-sarki feszültségek azóta, hogy Donald Trump újra napirendre tűzte Grönland esetleges megvásárlásának ötletét. Mindez azonban kevésnek bizonyult. Még a biztonsági érvek sem tudták önmagukban átbillenteni a mérleget, pedig éppen ezek hozták vissza Izland uniós csatlakozásának kérdését a politikai napirendre. „A biztonsági aggályok segítettek abban, hogy Izland EU-tagságának kérdése ismét napirendre kerüljön, különösen a változó transzatlanti viszony, Oroszország Ukrajna elleni háborúja és az egyre inkább vitatottá váló Északi-sark fényében” – mondja Akhvlediani. „Önmagában a biztonság azonban nem volt elég a népszavazás megnyeréséhez.”
Abban szinte mindenki egyetért, hogy a „nem” irányába végül a hal – pontosabban a halászat – billentette az izlandiakat. Az ország halászati vállalatainak mintegy 90 százaléka nyíltan ellenezte a tagságot, és nem volt hajlandó alávetni vizeit az EU közös halászati politikájának. Akhvlediani szerint a halászat Izlandon „nem pusztán egy gazdasági ágazat”, hanem olyasmi, „ami szorosan összefonódik a nemzeti identitással”. Úgy véli, ez magyarázza a „nem” kampány győzelmét: „a választók végső soron a geopolitikai kockázatokat mérlegelik a nagyon is kézzelfogható magán- és belpolitikai érdekekkel szemben. Izland számára a halászat és a szuverenitás sokkal közvetlenebb és politikailag érzékenyebb kérdés volt, mint a mélyebb európai integráció mellett szóló tágabb stratégiai érvek.”
Mika Aaltola, a jobbközép Európai Néppárt finn európai parlamenti képviselője ugyanezt a logikát terjeszti ki a mezőgazdaságra is. Az izlandi juh-, tej- és üvegházi termelés „magas vámfalak mögött” maradhat életképes, amelyeket az uniós szabályok alapjaiban alakítanának át. „Az elsődleges termelés egy zord környezetben létkérdés – mondja –, és ami létkérdés, azt nem teszik közös kezelésbe.”
Mit jelent mindez Brüsszel számára
Brüsszel más eredményben reménykedett, és erre volt is oka. Diplomaták úgy írták le egy izlandi „igen” szavazást, mint az Unió vonzerejének próbáját, bizonyítékát annak, hogy nemcsak segítségre vagy reformra szoruló államokat képes bevonzani, hanem egy gazdag, működő demokráciát is. Egyes tisztviselők abban bíztak, hogy Izland és Montenegró párhuzamos előrelépése megkönnyítené a tágabb bővítési folyamat elfogadtatását a blokk más, szkeptikus fővárosaiban.
Ezt az érvet maga Akhvlediani is felhozta a voksolás előtt, mondván: egy „igen” megmutatta volna, hogy az EU nemcsak a szegényebb vagy kevésbé stabil jelöltek számára vonzó. A „nem” bonyolítja ezt a narratívát, bár ő óvatosan fogalmaz azzal kapcsolatban, meddig ér el a kár: „Ez nem jó hír a bővítésről szóló történet szempontjából, de nem jelenti az európai projekt elutasítását” – mondja. „A „nem” azt jelenti, hogy az EU nem hivatkozhat Izlandra annak bizonyítékaként, hogy többletvonzereje van a gazdagabb demokráciák számára.” Szerinte ugyanakkor a népszavazás megerősít egy szerkezeti korlátot Brüsszel ajánlatában: „a gazdasági integráció nem fordítható le automatikusan politikai integrációra”.
Izland nem egyedülálló eset Európa gazdag kívülállói között. Norvégia az EGT-n keresztül az uniós joganyag mintegy háromnegyedét átvette saját jogrendjébe anélkül, hogy valaha is tartott volna olyan népszavazást, amely Brüsszel javára döntött volna a tagságról. Az idei felmérések szerint mindössze 37 százalék támogatja a csatlakozást, miközben 49 százalék ellenzi. Ez a minta azóta sem változott, hogy a norvégok 1972-ben és 1994-ben is elutasították a tagságot. Svájc pedig ahelyett, hogy helyet keresett volna az asztalnál, az elmúlt évben inkább tovább mélyítette kétoldalú megállapodásait. A tehetős kívülállók olyasmivel rendelkeznek, amivel a többi jelölt nem: a teljes tagság életképes alternatíváival, amelyek a gazdasági előnyök nagy részét biztosítják, a politikai költségek nélkül.
Figyelmeztető jel, vagy egyszeri eset?
Nem mindenki tekinti Izland döntését magáról a bővítésről szóló ítéletnek. Christine Leuchtenmüller, a Konrad-Adenauer-Stiftung munkatársa óvatosságra int. Szerinte Izland esete „nagyon sajátos”, évtizedes viták folynak a halászatról és a szuverenitásról. A „nem” szavazat „elsősorban Izland sajátos politikai és gazdasági körülményeit tükrözi”, és kevésbé mond bármit is a bővítésről általánosabban.
Akhvlediani is elismeri, hogy Izland különleges eset, de szerinte nem elszigetelt jelenség. Úgy véli, a történet tanulsága közvetlenül Oslóig ér. „A fő tanulság az, hogy az EU nem indulhat ki abból: a mély gazdasági integrációból magától következik a politikai tagság. Az olyan országok számára, mint Norvégia – és potenciálisan más, gazdag európai demokráciák számára is – az a kérdés, milyen többletértéket kínál a teljes tagság a már meglévő megállapodásaikhoz képest.”
Ukrajna, Moldova és a Nyugat-Balkán számára a válasz egyértelmű: biztonság, források és olyan keret, amely bebetonozza a reformokat a későbbi visszarendeződéssel szemben. Izland, Norvégia és Svájc esetében ez már nem ennyire egyértelmű. Akhvlediani nem gondolja, hogy a megoldás egy, a gazdag demokráciák számára kialakított külön tagsági pálya lenne. Szerinte a válasz egyszerűbb – és egyben nehezebb – ennél. „Brüsszelnek azon kell javítania, hogyan kommunikálja és magyarázza el a tagság előnyeit: a politikai befolyást, a döntéshozatalban való részvételt, a mélyebb gazdasági integrációt és a nagyobb stratégiai súlyt az európai biztonsági architektúrában” – mondja.
Az európai politikában húzódó választóvonal ma már nem a „EU-párti” és „EU-ellenes” tábor között van. Sokkal inkább arról szól, hogy valaki befolyással bír-e a brüsszeli intézményeken belül, vagy inkább a kívül maradó ellenőrzést választja. Ahogyan Akhvlediani fogalmaz: „ha az EU vonzó geopolitikai projekt akar maradni, nemcsak azt kell megkérdeznie a jelöltektől, mit kell tenniük a csatlakozásért, hanem azt is világosan el kell magyaráznia, mit kapnak cserébe a tagsággal.”