Genetikai eltérések: új tanulmány szerint ezért reagálnak különbözően a betegek a népszerű fogyasztószerekre
Az olyan testsúlycsökkentő gyógyszerek (agonisták), mint az Ozempic, a Mounjaro és a Zepbound, forradalmasították a testsúlykontrollt és az elhízás kezelését.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Nem minden betegnél egyformán hatékonyak: egyesek kevesebb mint testsúlyuk 5%-át veszítik el, míg mások több mint 20%-ot.
Kulcsszerepet játszhatnak a genetikai tényezők abban, hogy ezek a GLP-1-receptor-agonista testsúlycsökkentő gyógyszerek egyeseknél jobban működnek, mint másoknál, beleértve a mellékhatások közötti különbségeket is – állapították meg a nonprofit 23andMe Research Institute kutatói.
„A piacot elárasztják a fogyást támogató készítmények és gyógyszerek, a testsúlycsökkentés mégis többnyire próba-szerencse alapon zajlik” – mondta Noura Abul-Husn, a 23andMe Research Institute orvosigazgatója.
„Ez oda vezethet, hogy az emberek nagyfokú bizonytalanság mellett, a hatékonyságra és a lehetséges mellékhatásokra vonatkozóan irreális elvárásokkal vágnak bele a kezelésbe.”
A GLP-1-receptor-agonisták olyan gyógyszercsoportot alkotnak, amely a természetes módon termelődő, az étvágyat és a vércukorszintet szabályozó GLP-1 hormon hatását utánozva hosszabb ideig tartó teltségérzetet biztosít.
A Nature (forrás: angol) folyóiratban megjelent tanulmány a GLP-1-készítményeket használó betegek genetikai markereit és tapasztalatait elemezte. A kutatók ezután olyan genetikai variánsok egy csoportját azonosították, amelyek segíthetnek megmagyarázni, miért reagálnak a páciensek különbözően az elhízás elleni gyógyszerekre.
A kutatók csaknem 28 000 résztvevő adatait vizsgálták, akik legalább egyszer szedtek a leggyakrabban használatos fogyókúrás gyógyszerek közül. A résztvevők medián 8,3 hónapon át szedtek GLP-1-készítményeket.
Megállapították, hogy a GLP1R gén egy missense variánsa a GLP-1-gyógyszerek nagyobb hatékonyságával függ össze. Azok, akik egy példányban hordozták az rs10305420 jelű GLP-1-receptor-variánst, medián nyolc hónapnyi kezelés alatt átlagosan 0,76 kilogrammal többet fogytak, mint azok, akiknél ez a variáns egyáltalán nem volt jelen.
A gastric inhibitory polypeptide receptor (GIPR) egy másik variánsa viszont a tirzepatidot (például Mounjaro vagy Zepbound formájában) szedőknél nagyobb hányingerrel és hányással társult, de nem befolyásolta, mennyit fogytak.
Nem csak a genetika számít
A tanulmány szerzői szerint az eredmények megnyitják az utat a személyre szabott kezelés előtt, ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy a genetikai hatások mértéke mérsékelt, és további kutatásokra van szükség.
Marie Spreckley, a Cambridge-i Egyetem kutatási programmenedzsere, aki nem vett részt a tanulmányban, úgy véli, az eredmények biológiai szempontból hihető bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a genetikai variációk hozzájárulnak a kezelésekre adott válaszok közötti különbségekhez.
„Ugyanakkor ezeknek a genetikai hatásoknak a nagysága klinikai szempontból csekély” - mondta. „A klinikai vizsgálatokban az e gyógyszerekkel elérhető testsúlycsökkenés jellemzően 10-15% körül alakul, így az allélonként kevesebb mint 1 kilogrammos különbség meglehetősen szerény.”
Spreckley hozzátette, hogy más tényezők, például a nem, a gyógyszer típusa, az adag és a kezelés időtartama, láthatóan jóval nagyobb mértékben magyarázzák a különbségeket.
„Az én szemszögemből ez rendkívül ígéretes jövő felé mutat” - mondta Cristóbal Morales, a sevillai Vithas Kórház anyagcsere-egészségügyi, diabétesz- és elhízásrészlegének vezetője, a Spanyol Elhízástudományi Társaság (SEEDO) tagja.
Morales szerint jelentős mérföldkő, hogy a farmakogenomika, vagyis annak vizsgálata, miként befolyásolja valakinek a genetikai állománya a gyógyszerekre adott válaszát, lehetővé teszi a kezelésre adott válasz előrejelzését.
Ez nemcsak a terápiák megválasztásában, hanem alkalmazásuk optimalizálásában is pontosabb megközelítést tesz lehetővé: elkülöníthetők a jól reagáló és a nem reagáló betegek, valamint azonosíthatók azok, akiknél nagyobb a mellékhatások kockázata.