Baden városában mostantól olyan buszjáratot vehetnek igénybe az utasok, amelynek nincs kijelölt végállomása és menetrendje. Meghívás a lelassulásra?
A Zürich melletti Baden városában nemrégiben új buszjáratot avattak. Önmagában ez aligha érne hírt az országos médiában. Csakhogy ennek a busznak művészeti értéket tulajdonítanak, legalábbis így látják a városházán.
A Frank és Patrik Riklin művészpáros hozta létre a Nullás vonalat, amely menetrend és konkrét célállomás nélkül közlekedik. Egyfajta guruló installációról van szó, számol be róla a 20min.ch portál.
A város, a két alkotó és a Baden–Wettingen Regionális Közlekedési Vállalat (RVBW) közösen akarják újragondolni a tömegközlekedést. Ahelyett, hogy a lehető leggyorsabban eljutnának az úti célhoz, a közös utazás élménye, a csoportban való együttlét kerül előtérbe.
A busz elején, fent valóban az áll: „Linie Null”. Így a badeniek és a városba érkező látogatók is tudják, hogy ez a tömegközlekedési járat nem feltétlenül a leggyorsabb módja annak, hogy A-ból B-be jussanak, sokkal inkább egyfajta kreatív kerülő a városon át. Cserébe azonban új élmények és időnyomás nélküli utazás várja az utasokat.