Üdvözöljük a „Tillyverse”-ben, a vitatott MI-„színésznő” Tilly Norwood digitális világában. Alkotója szerint itt MI-figurák működhetnek együtt és építhetnek mesterséges színészi karriert. Mennyire kell ettől tartanunk, és mennyire nyomaszthat ez minket?
A legelső mesterségesintelligencia-„színésznő” digitális világa hamarosan tovább tágul...
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Tilly Norwood, a londoni székhelyű MI-tehetségstúdió, a Xicoia vitatott „alkotása” hamarosan része lesz egy „Tillyverse”-nek nevezett digitális univerzumnak.
Akiknek jól jön egy gyors összefoglaló erről a kibontakozó rémálomról: Norwood egy 100 százalékban MI-alapú „színésznő”, akit tavaly mutattak be.
Úgy fest, mintha Ana de Armas és Lily Collins baljós keresztezése lenne; életre a holland színésznő és tech-alkotó, Eline Van der Velden keltette. MI-stúdiója, a Xicoia – amely Van der Velden MI-produkciós cégének, a Particle6-nak a leágazása – azt tűzte ki célul, hogy digitális „tehetségeket” toljon be a film- és tévéiparba.
„Azt szeretnénk, ha Tilly lenne a következő Scarlett Johansson vagy Natalie Portman, ez a célja annak, amit csinálunk” – mondta Van der Velden a Broadcast Internationalnek (forrás: angol) tavaly júliusban, amikor finoman bevezette hátborzongató teremtményét különféle közösségi oldalakon.
Norwood bemutatása után, amikor Van der Velden azt is közölte, hogy professzionális képviseletet keres számára (amit hagyományosan élő, hús-vér tehetségeknek tartanak fenn), számos hollywoodi színész, köztük Emily Blunt, Toni Colette és Natasha Lyonne is felszólalt a lelketlen bot ellen.
A hollywoodi színészszakszervezet, a SAG-AFTRA szintén reagált a hírre, hogy ügynökök Norwood leszerződtetésén dolgoznak. Közleményük szerint: „A SAG-AFTRA úgy véli, hogy az alkotómunka ma is, és a jövőben is az ember köré kell hogy szerveződjön. A szakszervezet ellenzi, hogy szintetikus szereplők váltsák fel az emberi előadókat.”
A szervezet hozzátette: „Fontos tisztázni, hogy „Tilly Norwood” nem színész, hanem egy számítógépes program által generált karakter, amelyet számtalan profi előadó munkáján képeztek – engedély és kompenzáció nélkül. Nincs saját élettapasztalata, amelyből meríthetne, nincsenek érzelmei, és amit eddig láttunk, az alapján a közönséget nem érdekli az olyan, az emberi tapasztalattól teljesen elszakított, számítógéppel generált tartalom.”
Na, ezzel képbe is kerültünk a digitális szemfényvesztéssel kapcsolatban.
Az újonnan bejelentett „Tillyverse” lesz az a tér, ahol „Tilly és az MI-szereplők új generációja élhet, együttműködhet és karriert építhet”.
Ez a „gyors ütemű terjeszkedés” egy nagyobb terv része, amely szellemi tulajdont kíván építeni, és megváltoztatni azt, „hogyan jön létre, hogyan fejlődik és hogyan tapasztalható meg a tehetség az MI korában”.
„Tilly Norwood nem pusztán egy MI-karakter – személyiség, márka, és egy jövőbeli globális szupersztár lebilincselő karakterívvel” – mondta Van der Velden egy új sajtóközleményben.
Hogy a helyzet még tébolyultabb – bocsánat, riasztóbb – legyen, a Xicoia nemrégiben leszerződtette Mark Whelant, az Amazon Prime Video korábbi vezetőjét, hogy irányítsa Norwood terjeszkedését, új MI-szereplőket fejlesszen ki, és felügyelje a harmadik felek megrendelésére készülő MI-tehetségek létrehozását.
„Mark segít megalkotni és formálni a világának minden szintjét, a humorától, mindennapi életétől és karrierdöntéseitől kezdve addig, hogy miként lép kapcsolatba a rajongókkal különböző platformokon. Mindez merész, játékos, kissé kaotikus – és lehetetlen lesz nem tudomást venni róla” – tette hozzá Van der Velden.
„A Tillyverse vezető építészévé válni valóban egyszeri és megismételhetetlen lehetőség” – mondta Whelan egy sajtóközleményben. „Az MI lélegzetelállító sebességgel fejlődik, és ha a legmodernebb technológiát ambiciózus kreatív gondolkodással párosítjuk, az azt jelenti, hogy a Xicoinál nem egy iparági forgatókönyvet követünk – mi írjuk azt.”
A cég várakozásai szerint a „Tillyverse” még az idén elindul – egy olyan kezdeményezésként, amely tovább mélyíti az MI művészetekben való térnyerése miatti aggodalmakat, sokan ugyanis attól tartanak, hogy a technológiát (vissza)élve munkahelyek kiváltására használják.
Van der Velden korábban igyekezett csillapítani a felháborodást, mondván, hogy ő Tilly Norwoodot nem „egy ember helyettesének, hanem kreatív alkotásnak – egy műalkotásnak” tekinti. Azonban – különösen azután, hogy az MI visszaélésszerű használata a 2023-as hollywoodi SAG-AFTRA- és Írók Céh-sztrájkok egyik központi kérdése volt, sokan továbbra is úgy érzik, hogy e digitális teremtmény terjeszkedése kevésbé műalkotás, sokkal inkább leegyszerűsítő, lealacsonyító módja annak, ahogyan a valódi emberi előadók munkájára és a közönség igényeire tekintenek.
„A közönség? Őket a történet érdekli – nem az, hogy a sztárnak van-e pulzusa” – jegyezte meg korábban Van der Velden egy LinkedIn-posztban, majd hozzátette: „A szintetikus színészek korszaka nem hogy »közeleg« – már itt van.”
Ha pedig Norwood kíméletlenül gyatra alakításából indulunk ki az AI Commissioner című szkeccsben (lásd alább), ez az utóbbi kijelentés finoman szólva is vitatható.
Mindezek ellenére Norwood és a „Tillyverse” továbbra is olyan fenyegetést jelent, amelyet komolyan kell venni – különösen egy olyan digitális világban, amelyet elárasztanak a deepfake-videók és az agresszíven értelmetlen MI-szemét, illetve egy olyan valós világban, ahol a hollywoodi stúdiórendszer szinte bármit megtesz a költségcsökkentésért, és bármit a közönség arcába tol, amit csak eladhatónak gondol a profit érdekében.
Gondoljunk csak bele: egy kortalan, engedelmes „színésznő”, aki fiatal nők ellopott külsejére és alakításaira épül, miközben ezek a nők a valódi tehetségükből próbálnak karriert építeni, és aki kész bármelyik producer óhajához igazodni fizetési igények nélkül? Biztosra vehetjük, hogy bőven akadnak olyan producerek, akik szívesen elgondolkodnak egy ilyen identitástolvaj „sztár” pénztermelő képességén és engedelmességén.
Szerencsére az ellenállás folytatódik, és – legalábbis egyelőre – bizonyos védőkorlátok is léteznek. Az év elején a SAG-AFTRA ismét szerződéses tárgyalásokba kezdett a nagy stúdiókkal, és felmerült egy úgynevezett „Tilly-adó” ötlete is: egy díjé, amelyet a stúdióknak a szakszervezetnek kellene fizetniük, ha MI-„színészt” akarnak használni.
És egy kis szerencsével a közönséget továbbra is érdekli majd az emberi művészet. A pulzuson felül, természetesen.