Évente átlagosan ötvenezer műalkotást lovasítanak meg. A legnagyobb kár az egyik bostoni múzeumot érte: a 13 ellopott festményt több mint félmilliárd dollárra becsülték. Az amerikai csapatok Bagdad bevétele után 15 ezer műtárgyat zsákmányoltak. Az FBI különítménye szerezte vissza egy részét.
HIRDETÉS
„Elhitettem vele, hogy én az a fajta ember vagyok, aki el tud adni egy Rembrandtot” – így nyerte el egy elítélt bizalmát az FBI beépített nyomozója.
Ronnie Walker évekig készült arra, hogy Jerry Christy, a betörő közelébe férkőzzön – idézte fel a CNN.
Az oregoni ügynök, a Szövetségi Nyomozóiroda műkincsbűnözési csoportjának alapító tagja kiválóan ismerte a művészettörténetet. Arra képezték ki, hogy lopott műkincsek vevőjeként, hitelesítőjeként vagy orgazdájaként mutatkozzon be.
Christy ellen titokban nyomoztak azzal a gyanúval, hogy több alkotást, köztük Rembrandt egyik metszetét lovasította meg.
„Az a metszet volt a belépőm a köreibe” – emlékezett vissza Walker, aki csaknem három évtized elteltével nemrég vonult nyugdíjba az FBI-tól, így már nyíltabban beszélhet a betörők, tolvajok és hamisítók elleni küzdelméről.
A művészek örökségének védelme érdekében hozta létre saját intézetét, amely dokumentálja a műtárgyak eredetét, és katalogizálja az alkotásokat.
Az orgazda
Az álcázott FBI-ügynök a festményekre fókuszált, amikor egy bizalmas közvetítő révén találkozott a bűnözővel. Fordult azonban a kocka, amikor Christy műértő cinkosa is képbe került.
Christy csak arra volt tökéletesen alkalmas, hogy leemelje a képeket a falakról, valós értéküket azonban nem volt képes felbecsülni. Ebben segített kezdetben Walker, mert – mint mondta – „többet tudtam nála”.
Christy egy időre eltűnt az FBI látóköréből, aztán kiderült, hogy épp börtönbüntetését tölti egy hétköznapi lopás miatt. A cellatársa – egészen véletlenül – Kurt Lidtke volt, egy kegyvesztett műkereskedő, aki azért került börtönbe, mert eladta ügyfelei képeit, csak éppen nem fizetett nekik.
Az orgazda a seattle-i „piaci ismereteit” felhasználva – szó szerint képben volt, hol függenek a legértékesebb alkotások – a tolvajjal ambiciózus betörések terveit kezdte szövögetni.
„Több tucat gyűjteményre vetettek szemet, több százmillió dollár értékben” – idézte fel Walker, aki szintén „műkereskedőként” - Christy szabadulása után - kapcsolatba lépett a bűnözővel.
Christy egyik sikeres betörése után a cinkos Lidtke hívta fel a kollégájának tartott ügynököt, és három lopott képet kínált fel eladásra.
Emellett „hosszú időt töltöttek” szakterületeik megvitatásával. Lidtke úgy tudta, hogy a beépített ügynök a kaliforniai impresszionistákra specializálódott.
Azzal nyerte el a bizalmukat, hogy megígérte: túlad a lopott portékán – miközben már a következő, kiszemelt áldozatokról gyűjtött adatokat.
A soron következő betörés előtt az FBI csapdát állított, és letartóztatta a párost, akiket a beépített ügynök által összegyűjtött információk alapján újra elítéltek.
Az iraki műkincsrablás
Miután az amerikai csapatok 2003-ban bevették Bagdadot, a fosztogatók a becslések szerint alig 36 óra alatt 15 ezer műtárgyat zsákmányoltak az iraki nemzeti múzeumból.
Ezekhez hasonló, Mezopotámiából származó, gipszből és mészkőből készült fogadalmi szobrokat állítottak ki akkoriban a New York-i Metropolitan Museum of Artban, ahol a kurátorok gyászolták az Irakban zsákmányolt műalkotások eltűnését.
Ronnie Walker, aki 1996 óta volt FBI-ügynök, önként jelentkezett egy iraki „bevetésre”, hogy felgöngyölítse a rablásokat, és megelőzze a további fosztogatást. Noha üzleti adminisztrációt és számvitelt tanult az egyetemen, a művészettörténet és a kulturális örökség jobban vonzotta.
A Szövetségi Nyomozóiroda végül egyetlen ügynököt sem küldött Irakba. Miután azonban az Egyesült Államokat sokan bírálták az iraki kulturális javak védelmében tanúsított kudarcáért, a hasonló esetek meghiúsítása érdekében az FBI létrehozott egy különleges, művészeti különítményt.
Walker volt a maroknyi csapat egyik alapító tagja. Ekkor kapott művészettörténeti továbbképzést, amelynek során szakmai szókincsét is bővítették, és a műkincsekkel kapcsolatos üzleti tevékenységeket is elsajátította.
Nemcsak otthonokban, galériákban vagy régészeti lelőhelyeken elkövetett lopások ügyében nyomoztak, hanem felfedték a hamisítási- és csempészhálózatokat is.
A Műkincsbűnözési Osztály az eltelt két évtized alatt több mint húszezer kulturális javat foglalt le – köztük több ezer, az iraki nemzeti múzeumból eltűnt tárgyat.
A húsz év alatt lefoglalt műtárgyak értéke meghaladja az egymilliárd dollárt, a fosztogatók azonban jóval többet kaptak volna értük, ha a piacon értékesítik.
A rubin cipellő
Még ez az összeg is eltörpül a nagyjából kétmilliárd dollárra becsült „műtárgy-készlet” mellett, amit az FBI egy kereskedőnél fedezett fel. Kiderült, hogy egytől egyig minden darab hamisítvány volt.
A kuriózumok közé tartozik Theodore Roosevelt megkerült zsebórája, amelynek még a nyolcvanas években veszett nyoma; egy korabeli muskéta a függetlenségi háborúból, amelyet visszajuttattak a törvényes tulajdonosnak, a philadelphiai múzeumnak, és egy szintén visszaszolgáltatott japán műtárgy, amelyet az okinavai csata után zsákmányoltak még 1945-ben.
A Műkincsbűnözési Osztály egyik legnagyobb publicitást kapott esete az a pár rubin cipellő volt, amit egykor Judy Garland viselt Dorothy szerepében az Óz, a csodák csodája című filmben. Az egyik ékes lábbelit – a színésznő ugyanis négy párat váltott a forgatás alatt – 13 évvel azután találták meg, hogy ellopták egy minnesotai múzeumból.
Walker ebben az esetben egy műtárgy hitelesítőként mutatkozott be a gyanúsítottnak, aki nem a híres kelléket akarta megtartani, hanem csak az egymillió dolláros nyomravezetői díjra pályázott. Az ügynök sok időt töltött a Smithsonian Múzeum – itt állítottak ki egy másik pár rubin cipellőt – szakértőivel, akik elmagyarázták, hogyan azonosítható egy műtárgy.
A talizmán
Minél többet tudott, annál meggyőzőbb volt. Sok, lopással vagy hamisítással kapcsolatos ügye Andy Warholhoz kötődött.
„Személyiségének tanulmányozása, az általa felhasznált anyagok, eljárások és maga a kompozíció mélyebb ismerete sok olyan műveletben segítette, amelyben Walker beépített ügynökként vett részt.
Néha ő maga is beöltözött a szerepbe: drága ruhákat viselt, mint általában a műkincskereskedők, vagy minimalista módon öltözött, mint egy dúsgazdag műgyűjtő, akinek „annyi a pénze, hogy nem kell törődnie a külsőségekkel”.
Szerencsehozó amulettje a Bob Ross festő által kreált tarka dizájnerzokni volt. Olyan pillanat is akadt, amikor úgy érezte: elbúcsúzhat az életétől, hisz a műkincsbűnözés sötét bugyraiban nagy a tét, a helyzet pedig még akkor is fokozódhat, ha olyan személyekkel hozza össze a sors, akiknek nincs erőszakos múltja.
A bostoni rablás
„A műalkotás ellopása általában a dolog könnyebbik része” – mondta Walker. Sokkal nehezebb túladni a zsákmányon, hisz kevesen vannak a világon, akik elcsent műalkotásokat szeretnének vásárolni. A jó hírű műkereskedők pedig egyenesen viszolyognak a kétes forrásból származó műtárgyaktól.
A művészethez kötődő bűncselekmények toplistáján olyan tárgyak szerepelnek, amelyeket ma szinte lehetetlen lenne értékesíteni a legális piacon.
Ezek egyike Pierre-Auguste Renoir festménye, amelyet 2011-ben fegyveres rablás során vittek el egy houstoni otthonból, illetve egy hárommillió dollárt érő Stradivari hegedű, amelyet még 1995-ben loptak el egy New York-i lakásból.
Minden idők legnagyobb újkori műkincsrablása egy bostoni volt. A betörők az Isabella Stewart Gardner múzeumból tizenhárom alkotást, köztük Rembrandt, Édouard Manet és Edgar Degas festményeit vitték el – összeségében több mint félmilliárd dollár értékben.
Az ellopott képek egyike Johannes Vermeer A koncert című alkotása volt, amelynek értékét akkoriban több mint 200 millió dollárra becsülték.
A holland festő csupán 34 alkotásáról tudunk napjainkban. A becslések szerint 1664-ben festett A koncert azóta sem került elő.
A hamisítók
Ha az Isabella Stewart Gardner Múzeumból ellopott műalkotásokról a világ bármely részén nyomra bukkannának az FBI művészeti különítménye azonnal akcióba lépne – mondta Walker. A bostoni múzeum igazgatótanácsa egyébként 10 millió dolláros nyomravezetői díjat ajánlott fel, csak hogy visszaszerezhesse értékes műtárgyait.
A bűnözőket mindig az anyagiak motiválják, bukásukban pedig nem kis szerepet játszik mohóságuk és kapzsiságuk.
Évente átlagosan ötvenezer műtárgy tűnik el. A bűncselekmények száma az eltelt évtizedekben ugyan nem növekedett jelentős mértékben, az elkövetők képességei azonban érezhetően nagyobbak.
A hamisítók nemrég még az elhunyt művészeknek – Mark Rothkónak, az amerikai absztrakt expresszionizmus keresett alkotójának, vagy Pablo Picassónak, a 20. századi avantgárd irányzat egyik legjelesebb festőjének – a képeit utánozták.
Ma már attól sem riadnak vissza, hogy kortárs művészeket hamisítsanak – még életükben. Ebben a kezükre játszik a korszerű technológia is: olyan nyomtatási eljárás létezik, amely még az ecsetvonásokat is utánozza, így a végeredmény vetekszik egy mesterhamisító minőségével.
Miután Walker egész karrierjét a bűncselekmények megoldásával töltötte, visszavonulása után a megelőzésre fókuszál.
A hamisításnak két formája létezik: a szimpla másolás, vagy a művész stílusában létrehozott új, korábban nem dokumentált alkotás.
Ez utóbbira meglepően egyszerű a megoldás: a katalogizálás. Walker cége az optikai mesterséges intelligenciával foglalkozó Alitheonnal szövetkezett, amely képes egyedi, „digitális ujjlenyomatot” rögzíteni minden alkotásról. A több ezer adatpont a legapróbb felületi részleteket is elmenti, amelyeket a hamisítók nem képesek felfedni.
A többletinformációval ellátott alkotásokat „katalógusban” rendszerezik, és így akadályozzák meg eltulajdonításukat. Ezek a képek ugyanis a műkincspiacon sokkal nehezebben értékesíthetők.