A bolgár operasztár arról beszél ebben a bónusz interjúban, hogyan kategorizál az operaipar, és mi a közös a nagyon különböző munkáiban.
Szonja Joncseva bolgár szoprán azután robbant be a nemzetközi opera színpadára, hogy 2010-ben meglepetésgyőzelmet aratott az Operalia énekesversenyen. A Musica adásából kimaradt interjúrészleteket láthatnak a fenti videóban.
- Óriási dolog operaénekesnek lenni. Meg kell küzdeni érte az első perctől az utolsóig, nagyon sok akadályt kell leküzdeni. A saját félelmeidet, saját határaidat -néha a zenével és a szöveggel is meg kell harcolni.
- Amikor barokk zenét vagy régizenét énekel valaki, akkor nagyon kötött a szavakhoz, a deklamációhoz. Óriási rajongója vagyok a szövegnek. Ha az ember mondani akar valamit, akkor a megfelelő hangsúlyokkal kell mondani. Minden korból igyekszem operákat énekelni, barokk zene, régizene, bel canto vagy verizmus – mindig a szöveg vezet.
- Mindig van egy olyan érzésem, hogy ha valaki barokkot énekel, akkor raknak rá egy matricát, hogy ő egy barokk énekes, és akkor mást már ne is csináljon. Én hittem abban, hogy azt csinálok, amit akarok, és az Operalia megnyitotta nekem a kaput a bel canto, a Covent Garden, a Metropolitan és az összes többi nagy színház világába, amiért elképzelhetetlenül hálás vagyok.
- Az életben és a zenében is azt szeretem, ha megelepetés ér. Szerintem most a bel canto felé indulok el, ez szinte kötelező, és később természetesen a realista operából is vállalok néhány szerepet. Puccini, Verdi, az összes színt ki szeretném próbálni. Régizenés fellépéseim is lesznek, ami szintén nagyon felvillanyoz.