Szerelem, szenvedély és halál a francia forradalom vérzivatarában. Harminc év elteltével visszatér a londoni Royal Opera House színpadára Umberto Giordano mesterműve, az Andrea Chénier. A címszerepben
Ártatlan szerelem hozza össze kettejüket. Lenyűgözi őket az a tudat, hogy együtt mennek a halálba. Szökésre még csak nem is gondolnak, mert úgy érzik, hogy ez a végzetük.
Szerelem, szenvedély és halál a francia forradalom vérzivatarában: visszatér a londoni Royal Opera House színpadára a tragikus hős, Andrea Chénier.
A Covent Gardenben harminc év elteltével ismét felcsendül az olasz Umberto Giordano (1867–1948) mesterműve, a francia forradalom ideján játszódó Andrea Chénier (1896).
A szereposztás parádés. A címszerepet napjaink egyik legnagyobb tenorja, Jonas Kaufmann énekli. Vezényel a királyi operaház zeneigazgatója, Sir Antonio Pappano.
Tony Pappano: – A zenekar nagyon izgatottan várja már az előadást. Ez az áradó, izgalmas és színpadra termett muzsika, és hozzá a zeneszerző orkesztrális tudása!… Ez egyszerűen fejedelmi, mesteri, nagyszabású. Ehhez az operához „nagy” hangok kellenek, hogy átjöjjenek a zenekaron. Miközben maga a zenekar is főszereplő, hiszen vitathatatlanul van ebben az operában valami szimfonikus. És ez nagyon megérinti a hallgatóit, a közönség szinte beleborzong, ahogy érzi áradni a muzsikát a feje fölött.
Nem vitás, hogy az Andrea Chénier egyes pillanatai elsöprők. Néha a hangerő miatt, időnként pedig a túláradó szenvedélyek okozzák ezt az érzést. És ezek mind egyszerre jelennek meg a finálé duettjében. Eláll az ember lélegzete. Ahogy kúszik a két hang feljebb, egyre feljebb… „Viva la morte insieme”, vagyis Éljen a közös halál! És utána együtt indulnak a nyaktiló alá. Megrendítő.
Jonas Kaumann: – Ahogy a legtöbb verista operában, itt is döntő elem a szenvedély. A zene telis tele van érzelmekkel. Ezért nagyon óvatosnak kell lenni, hogy az ember ne veszítse el a fejét, és ne adjon bele túl sokat. Ezek a dallamok arra csábítanak, hogy az előadó kiénekelje a lelkét. Minden sora tökéletes, öröm énekelni – tehát hatalmas a kísértés a túlzásokra, de persze ellen kell állni.
Maddalena a költő lelki társa. Sokkal több, mint holmi múló szenvedély. Ártatlan szerelem hozza össze kettejüket. Lenyűgözi őket az a tudat, hogy együtt mennek a halálba. Szökésre még csak nem is gondolnak, mert úgy érzik, hogy ez a végzetük. A sors akarta, hogy egymáséi legyünk, és ha úgy akarja, akkor együtt is halunk meg.
Az Andrea Chénier január 29-i előadását élőben közvetítik a londoni Covent Gardenből 50 ország 1500 mozijában, szerte a világon.
Az Antonio Pappanóval, illetve a Jonas Kaufmann-nal készült interjúnk bővebb változatát is elolvashatják eredetiben, angolul az alábbi linkre kattintva: