6000 milliárd forint körüli összegre becsülik a kár mértékét, a helyreállítás pedig 10 évig is eltarthat. Az egymást követő két erős földrengésben több mint 5300 ember halt meg júniusban.
Több mint hatezer-milliárd forintnyi anyagi kárt okozott az egy hónappal ezelőtti venezuelai földrengés a Világbank-csoport számításai szerint. Ez az összeg nagyjából az ország éves költségvetésének felel meg.
A teljes kár majdnem fele a lakóépületekben keletkezett. Az infrastruktúrában keletkezett pusztítás értéke nagyjából a teljes kárösszeg negyede, és hasonló a nem lakhatási célú épületek aránya is. Az összes veszteség mintegy fele a fővárosi körzetben és La Guaira államban keletkezett.
A legsúlyosabban érintett hét államban 11,5 millió ember él, ami Venezuela lakosságának 40%-át teszi ki. A Világbank figyelmeztetése szerint az újjáépítés több mint 10 évig is eltarthat, és a forrásokat valószínűleg más kritikus fontosságú projektekből kell majd átirányítani.
A fizikai károkon túl a jelentés hangsúlyozza, hogy a helyreállítás során kiemelt figyelmet kell fordítani a háztartások sebezhetőségére. A nők vagy egyedülálló szülők által vezetett, illetve az idősekből álló háztartások fokozott kockázatnak vannak kitéve a Világbank szerint.
A jelentés hangsúlyozza, hogy az alapvető szolgáltatások, például a víz- és áramellátás gyors helyreállítása nélkül tovább fognak mélyülni a már most is jelentős társadalmi egyenlőtlenségek Venezuelában.
A felmérés elsődleges célja, hogy a venezuelai kormány és fejlesztési partnerei számára korai képet adjon az újjáépítés szükséges mértékéről, és segítsen kijelölni azokat a rekonstrukciós és helyreállítási erőfeszítéseket, amelyek a legsürgősebb beavatkozást igénylik.
„A földrengések emberek életét forgatták fel, létfontosságú infrastruktúrát rongáltak meg, és új kihívásokat teremtettek Venezuela számára a helyreállítás során” – mondta Susana Cordeiro Guerra, a Világbank Latin-Amerikáért és a Karib-térségért felelős alelnöke a jelentésről készült sajtóközleményben.
„A hatékony helyreállítás megbízható bizonyítékokkal kezdődik. Ez a felmérés korai, objektív alapot ad a venezuelai kormánynak és partnereinek a helyreállítás megtervezéséhez, és a Világbank-csoport elkötelezett amellett, hogy minden egyes lépésnél támogassa ezt az erőfeszítést” – tette hozzá a tisztviselő.