Digitális euró érkezhet 2029-ig: Brüsszel és a bankok közti éles harc áll útjában
Európa fizetési rendszere évtizedek óta nem látott átalakulás küszöbén áll.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A digitális euró, az amerikai fizetési óriásoktól való függetlenedésre irányuló törekvés és a bankok, valamint Brüsszel közötti kiélezett vita mind a tetőfokára hág – az eredmény pedig azt is befolyásolhatja, hogyan intézik az európaiak a legegyszerűbb, mindennapi fizetéseiket.
A digitális euró tulajdonképpen elektronikus készpénz, amely mögött az Európai Központi Bank (EKB) áll, és amelyet a bankjegyek és a kereskedelmi bankok által nyújtott szolgáltatások mellett használnának.
A Bizottság javaslata szerint a felhasználók egy digitális pénztárcát kapnának – a költési limitet még nem határozták meg –, amely online és offline fizetésekre egyaránt alkalmas lenne, a tranzakciókat pedig úgy alakítanák ki, hogy ne legyenek visszakövethetők.
Ha a jogszabály még 2026 vége előtt hatályba lép, a digitális euró 2029-re elérhető lehet a lakossági fizetésekben.
A kezdeményezés legalább annyira politikai, mint pénzügyi természetű.
A Visa és a Mastercard – mindkettő amerikai cég – az EKB adatai szerint a kártyás fizetések 61 százalékát bonyolítja az euróövezetben, és gyakorlatilag az összes határon átnyúló tranzakciót.
Donald Trump amerikai elnök visszatérése a Fehér Házba, valamint kül- és kereskedelempolitikájának konfrontatív jellege felgyorsította a vitát, és az Európai Tanács március közepén határidőt szabott: legkésőbb 2026 végéig el kell fogadni a jogszabályt.
Az EKB digitális euró iránti nyomulása részben válasz a magánkézben kibocsátott stabilcoinok térnyerésére, amelyek fokozatosan egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a fizetési piacból.
Brüsszel és a kontinens intézményeinek üzenete egyértelmű: Európa saját pénze felett akar rendelkezni.
A különbség más nagy gazdaságokhoz képest éles. Az Egyesült Államok ezzel szemben az ellenkező irányba mozdult el, a GENIUS-törvényjavaslattal szabályozott keretet teremt a magánstabilcoinoknak, Kína pedig már nagyszabásban bevezette a digitális jüant.
Európa középutat keres: állami hátterű, szigorúan szabályozott rendszert, amely a monetáris szuverenitást nem engedi magánkézbe kerülni.
Kik harcolnak ellene, és kik állnak ki mellette?
Nem mindenki meg van győződve. Ahogy a jogszabály előrehalad, a kereskedelmi bankok ellenállása erősödik.
Egy április közepén, Brüsszelben tartott iparági rendezvényen a Francia Bankszövetség elnöke, Daniel Baal nyíltan nekiment a projektnek.
„A jelenlegi formájában a lakossági digitális euró felborítja az egyensúlyt, mert a jegybankpénzt a kereskedelmi bankpénz közvetlen versenytársává teszi” – mondta.
A Wero, a nagybankok által támogatott európai fizetési platform szintén óvatos.
Vezérigazgatója, Martina Weimert elismerte, hogy az offline fizetésekre van értelmes felhasználási mód, de figyelmeztetett: a törvényes fizetőeszköz-státusz, amely a készpénzhez hasonlóan kötelezően elfogadandóvá tenné a digitális eurót a kereskedők számára, „a verseny torzulásához” vezetne.
A támogatók szerint a bankok teljesen félreértik a lényeget.
„Mintha a készpénz nem is létezne, és az ágazat azt állítaná, hogy ez igazságtalan, mert a kereskedők kötelesek elfogadni, a felhasználók pedig nem fizetnek érte díjat” – mondta Peter Norwood, a Finance Watch kutatója az Euronewsnak. A Finance Watch egy európai nonprofit szervezet, amely a közérdeket szem előtt tartva kívánja átalakítani a pénzügyi rendszert.
„A készpénz közjószág. Ezt a szerepet hivatott megőrizni a digitális euró a digitális korban.”
Szerinte a projekt sosem érne el kritikus tömeget, ha nem kapna törvényes fizetőeszköz-státuszt.
„Ha a kereskedőknek nem kötelező elfogadniuk, nem fog széles körben elterjedni, és nem biztosítja a közpénz folyamatos rendelkezésre állását” – tette hozzá Norwood.
Az EKB igyekszik csökkenteni a digitális euró körüli feszültségeket azzal, hogy hangsúlyozza: a magánszektor is részt vesz a rendszer kialakításában és működtetésében.
A jegybank szerint a kereskedelmi bankok lesznek a végső szolgáltatók, és az EKB kompenzálni fogja őket ezért.
A digitális euróval szembeni ellenállás azonban messze túlmutat a bankszektoron.
Adatvédelmi aktivisták és a decentralizáció hívei attól tartanak, hogy egy állami digitális valuta példátlan rálátást adna a kormányoknak az állampolgárok költekezésére – és akár arra is lehetőséget, hogy korlátozzák azt.
A tervezett egyéni limit aligha enyhítette ezeket az aggodalmakat.
A kriptoipar szereplői – bár Európában kisebb súlyúak, mint az Egyesült Államokban – szintén kritikusan viszonyulnak a projekthez, tartva attól, hogy egy teljes intézményi ellenőrzés alatt működő digitális valuta versenytársa lesz a decentralizált alternatíváknak.
A kulcsember
A digitális euró sorsa most nagyrészt egy ember kezében van: Fernando Navarrete Rojas spanyol, jobbközép európai parlamenti képviselőében, az Európai Néppárt (EPP) politikusában, aki a Parlamentben felel a dossziéért – ez az egyetlen uniós intézmény, amely még nem vitte tovább az ügyet.
Navarrete nem válaszolt az Euronews megkeresésére.
Parlamenti tárgyalási stratégiája, nyilvános felszólalásai és iparági rendezvényeken tett kijelentései egyaránt azt sugallják, hogy a digitális euróval szemben a magánszektorbeli megoldásokat részesíti előnyben.
Navarrete széles körű bankszakmai múlttal rendelkezik. Több felső vezetői pozíciót töltött be a Spanyol Nemzeti Bankban, és a Spanyol Hivatalos Hitelintézet pénzügyi igazgatója is volt.
Vezette a gazdasági és közpolitikai területet a Társadalmi Elemzések és Tanulmányok Alapítványnál (FAES) is, egy jobboldali agytrösztben, amely szorosan kötődik José María Aznar López volt spanyol miniszterelnökhöz.
Nyilvános találkozói jegyzőkönyvei szerint több mint száz megbeszélést tartott kifejezetten a digitális euróról, amióta 2024 decemberében átvette a dossziét.
Miközben az uniós kormányok határozottan támogatják a projektet, a csata az Európai Parlamentben dől el.
Az április közepén, a Francia Bankszövetség által szervezett iparági rendezvényen Navarrete nyíltan kifejezte szkepszisét, és úgy fogalmazott, hogy a digitális euró nem tartozik a legsürgetőbb feladatok közé.
„Sajnálom, hogy talán nem az épület legégetőbb részeivel kezdtük” – mondta.
Világossá tette, hogy a magánszektort részesíti előnyben, amelyet „sokkal hatékonyabbnak” nevezett.
A kereskedelmi bankokhoz hasonlóan figyelmeztetett: a törvényes fizetőeszköz-státuszt „atombombának” tartja, mert szerinte végzetesen alááshatja a magánalternatívákat. „Még ha a digitális euró nem is jó, akkor is rá lesznek kényszerítve az emberek, hogy használják” – fogalmazott.
A színfalak mögött
A tárgyalásokat jól ismerő több forrás szerint a spanyol képviselő zárt ajtók mögötti egyeztetéseken próbálta lassítani a folyamatot, saját álláspontját igyekezett beírni a szövegbe, és keményen lobbizott egy kulcsfontosságú engedményért: hogy a digitális euró kizárólag offline használatra legyen korlátozva, arra hivatkozva, hogy az online verzió közvetlen versenytársa lenne a Wero, a Visa, a Mastercard és más magánszereplők szolgáltatásainak.
A megbeszélések egyre inkább polarizálódtak.
Az egyik oldalon a szocialisták (S&D), a liberálisok (Renew Europe), a Zöldek és a Baloldal nagyjából a Bizottság javaslata mellé álltak.
A másikon Navarrete – az EPP képviseletében – kisebbségi ellenző álláspontot képviselt, amelyhez időnként a szélsőjobboldali pártok is csatlakoztak, bár jelenlétük nem volt következetes.
A tárgyalásokat ismerő két forrás szerint Navarrete viselkedése kiszámíthatatlan volt, és elszántan igyekezett feltartóztatni a jogszabályt.
„Nem jutunk előre” – ez volt több ülés végén az összegzés.
Lars Klingbeil német pénzügyminiszter februárban úgy fogalmazott, hogy akik a digitális euró ellen dolgoznak, azok Európának ártanak – a megjegyzés egyértelműen Navarrete-nek és az EPP frakciónak szólt, amely megosztott a dossziéval kapcsolatban.
Az „offline-only” álláspont végül kikerült a szövegből, ami jelentős akadályt hárított el.
Hol tart most az ügy?
A tárgyalások még nem értek véget, és továbbra is összetettek, de a folyamat halad előre.
Az Euronews által látott tervezet és jegyzőkönyvek kiegyensúlyozottabb erőviszonyokra utalnak, mint az előző hónapokban.
Az eredetileg májusra tervezett plenáris szavazás csúszik. A parlamenti bizottság várhatóan június végén szavaz, ezt követi majd a teljes plenáris ülés.
Miután a Parlament is rábólint, megkezdődnek az intézményközi tárgyalások a tagállamok, a Parlament és a Bizottság között, a jogszabály végső elfogadásának célidőpontja pedig 2026 vége.