EKB: újabb kötvényvásárlási program jöhet

EKB: újabb kötvényvásárlási program jöhet
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke megerősítette, hogy újabb mennyiségi lazításra lehet szükség márciusban az euróövezetben. A Bundesbank

HIRDETÉS

Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke megerősítette, hogy újabb mennyiségi lazításra lehet szükség márciusban az euróövezetben.

A Bundesbank frankfurti konferenciáján Mario Draghi úgy fogalmazott: nagyobb a veszélye annak, hogy túl későn reagálnak a rendkívül alacsony inflációra, mint annak, hogy túl korán cselekszenek. Az EKB nem merítette ki még az összes lehetőségét – tette hozzá.

Tavaly az infláció nulla volt, az idén pedig 0,5%-osra számítanak az eurózónában. Az EKB arra törekszik, hogy az inflációt valamivel 2 százalék alá növelje.

A piacok arra számítanak, hogy ismét csökkentik az immár negatív betéti kamatot, illetve kiterjesztik a kötvényvásárlási programot. Az most 60 milliárd euróról szól havonta, 2017 márciusáig.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meredeken csökken az infláció az eurózónában, Belgiumban nulla százalék közelében van az index

Tavaly nyár óta először nem emelt kamatot az Európai Központi Bank

Az eurózóna növekedése idén kisebb lesz az eredetileg vártnál