Hátrálnak a VW befektetői - egyre több csontváz hullik ki szekrényből

Hátrálnak a VW befektetői - egyre több csontváz hullik ki szekrényből
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az autók szén-dioxid kibocsátásával is gond lehet, ezt tárta fel egy belső vizsgálat, a részvények értéke a hírre zuhanni kezdett.

HIRDETÉS

Egyre bizalmatlanabbak a Volkswagen befektetői, újabb három milliárd eurót vettek ki a cég mögül. A károsanyag-kibocsátási botrány szeptemberi kezdete óta a VW részvényei értéke csaknem felét elvesztette.

Közben a belső vizsgálat kiderítette, hogy az autók szén-dioxid kibocsátása és üzemanyag használata is más értéket mutat teszt körülmények között, mint a közúti forgalomban. Ez a dízel autók mellett néhány benzines modellt is érint. Európában körülbelül 800 ezer járművel lehet probléma. A VW szóvivője közölte, hogy a Volkswagen mellett egyes Skodák, Audik és Seatok is eltérő eredményt mutathatnak a környezetvédelmi teszteken. Az 1,4 literes, az 1,6 literes és a 2,0 literes motorokkal ellátott járművek feltehetően több üvegházhatást fokozó gázt bocsátanak a levegőbe a megengedettnél.

A hírre szerda délre már 9 százalékos mínuszban jártak VW részvényei a frankfurti tőzsdén.

A botrány ellenére viszont az Egyesült Államokban nőtt a Volkswagen eladások száma októberben.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meredeken csökken az infláció az eurózónában, Belgiumban nulla százalék közelében van az index

Tavaly nyár óta először nem emelt kamatot az Európai Központi Bank

Az eurózóna növekedése idén kisebb lesz az eredetileg vártnál