Lassuló görög gazdaságra figyelmeztettek Brüsszelben

Lassuló görög gazdaságra figyelmeztettek Brüsszelben
Írta: Zsíros Sándor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A korábban vártnál lassabban növekszik a görög gazdaság az Európai Bizottság előrejelzése szerint. Ezt a politikai bizonytalansággal és az elhúzódó

HIRDETÉS

A korábban vártnál lassabban növekszik a görög gazdaság az Európai Bizottság előrejelzése szerint.

Ezt a politikai bizonytalansággal és az elhúzódó hiteltárgyalásokkal magyarázzák Brüsszelben és reformokat sürgetnek.

- A bizottság lépésről lépésre halad. Nem szeretnénk addig az adósságról tárgyalni, amíg nem születik megállapodás a reformokról. Remélem, hogy az eurócsoport következő ülésén elmondhatjuk majd, hogy előreléptünk és jó irányba haladunk – mondta Pierre Moscovici gazdasági- és pénzügyi biztos.

A görög pénzügyminiszter ismét Brüsszelben lobbizott, de megállapodás továbbra sincs.

- Fontos, hogy előrehaladást értünk el és afelé tartunk, hogy áthidaljuk a meglévő nézetkülönbségeket is – mondta a görög politikus az Európai Bizottság épületében.

- Görögországot olyan helyzetbe kell hozni, ahonnan már előre tekinthetünk egy új megállapodás felé az európai intézményekkel. Ez elsősorban a fizetőképességi nehézségeink megoldásában segíthet – tette hozzá Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter.

A bizottság szerint egyébként kedvező jelek láthatóak az unió gazdaságában, hiszen a korábban vártnál jobbak lettek a növekedési adatok.

Idén az unió egészében 1,8 százalékkal, az eurózónában pedig 1,5 százalékkal nő a gazdaság.

Magyarországon lassul a növekedés.

Az idei 2,8%-os adat után jövőre 2,2%-al bővülhet a gazdaság.

A munkanélküliség azonban jelentősen csökken majd.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meredeken csökken az infláció az eurózónában, Belgiumban nulla százalék közelében van az index

Tavaly nyár óta először nem emelt kamatot az Európai Központi Bank

Az eurózóna növekedése idén kisebb lesz az eredetileg vártnál