Egy francia kutatócsoport 30 éven át követte nyomon az emberek magányát és a demencia kialakulásának kockázatát.
Egy új, három évtizeden át idős felnőtteket követő tanulmány szerint azoknál, akik szinte mindig magányosak, nagyobb lehet a demencia kialakulásának kockázata.
Jelenleg nincs gyógymód a demenciára, amely világszerte 57 millió embert érint. A genetikai tényezők mellett ugyanakkor az életmód is befolyásolhatja a betegség kialakulásának kockázatát, például a testmozgás, az alkoholfogyasztás és a dohányzás. A Lancet által összehívott szakértői csoport (forrás: angol) szerint a társas elszigeteltség egy újabb kockázati tényező.
A Bordeaux-i Egyetem kutatói ezt a kockázatot próbálták számszerűsíteni. Azt találták, hogy az idősebb felnőttek, akik krónikusan magányosak voltak, 38 százalékkal nagyobb eséllyel lettek demensek, mint azok, akik soha nem érezték magukat magányosnak.
A tanulmány szerint ugyanakkor az alkalmi magányosság nem mutatott szignifikáns összefüggést a demenciakockázattal. A kutatás az Aging & Mental Health (forrás: angol) című folyóiratban jelent meg.
„Ez a különbségtétel kulcsfontosságú” – mondta Karine Pérès, a tanulmány egyik szerzője, a Bordeaux Population Health Centre vezető kutatója.
„Bár a legtöbb ember élete során valamikor átél magányosságot, akkor növekedhet a demencia kialakulásának kockázata, amikor a magányosság krónikussá és tartóssá válik” – tette hozzá.
A kutatók 3777 idősebb felnőtt adatait elemezték, akiket 1988 és 2018 között követtek nyomon. A résztvevőket négy, nyolcéves időszakra elosztott vizsgálati alkalom alapján három csoportba sorolták: „soha nem magányos”, „alkalmanként magányos” vagy „krónikusan magányos”. Ezután azt vizsgálták, hogy a résztvevők a következő 20 évben demenciássá váltak-e.
A tanulmány szerint azok közül, akik soha nem vagy csak alkalmanként voltak magányosak, nagyjából minden harmadik embernél alakult ki demencia, míg a krónikusan magányos csoportban ez az arány mintegy 49 százalék volt. A vizsgálatban részt vevők többsége nem tapasztalt rendszeres magányosságot.
A magányosság és a társas elszigeteltség nem pontosan ugyanaz. A bordeaux-i kutatócsoport szerint a magányosság szubjektív élmény, és akkor is jelentkezhet, ha valaki a családjával él, vagy rendszeresen találkozik másokkal.
„Ez a sebezhetőség fakadhat kielégítetlen emberi kapcsolatokból, a gondozás terheiből vagy a tartalmas tevékenységek hiányából is” – mondta Yvanna Simon, a tanulmány vezető szerzője.
A tanulmánynak vannak korlátai. A magányosság mérésére egyetlen kérdést használtak, nem pedig átfogó értékelést, és a kutatók lehet, hogy nem vettek figyelembe minden olyan tényezőt, amely befolyásolhatja a demencia és a magányosság közötti kapcsolatot. Az eredmények azonban összhangban vannak korábbi, nagyobb vizsgálatokkal, amelyek hasonló összefüggést találtak a demencia és a magányosság között középkorúaknál és időseknél.
A bordeaux-i kutatók azt javasolták, hogy az egészségügyi dolgozók szűrjék pácienseiket magányosságra, és ösztönözzék őket több közösségi tevékenységre. Szerintük az is segíthet, ha a közterek befogadóbbá válnak, és minden korosztályt szívesen látnak bennük.
Az Alzheimer’s Research UK (forrás: angol) szerint az időskori aktív társas élet segíthet az agy bizonyos területeit aktívan tartani, és mérsékelheti azokat az agyi elváltozásokat, amelyek összefüggnek a demenciával. A szervezet ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a demenciát soha nem egyetlen tényező okozza.
Például a krónikusan magányos emberek gyakran kevesebbet mozognak, és kevésbé egészségesen táplálkoznak, ami hozzájárulhat a szív- és érrendszeri betegségek, illetve a cukorbetegség kialakulásához. Ezek a betegségek viszont növelik a demencia kockázatát. A társas érintkezés csak egy újabb réteg a kockázati tényezők között.
„A társas érintkezések hiánya korlátozza a kognitív stimulációt, míg a megoldatlan társas stressz idővel biológiai elhasználódás felhalmozódásához vezet” – mondta Pérès.