Az új uniós iránymutatások arra ösztönöznek, hogy mindenki képes legyen önállóan kezelni egy vészhelyzet első 72 óráját. Az illetékes uniós biztos szerint ez mára alapvető elvárás nemzetközi szinten. A Lett Egyetem felmérése szerint viszont az európaiaknak csak 8%-a érzi magát felkészültnek.
Élelmiszer, víz és készpénz. Olyan „fogd és menj” táskák, amelyekben iratok és gyógyszerek vannak. Evakuációs tervek és gyakorlati készségek, például főzés áram nélkül és elsősegély.
Az Európai Bizottság új válságkezelési iránymutatásai azt tanácsolják, hogy a polgárok legyenek önellátóak a válság első 72 órájában, amikor kiber- vagy dróntámadások szabotálják a kritikus infrastruktúrát, és a természeti katasztrófák megzavarják a közlekedési és kommunikációs hálózatokat.
Ám ma kevesen állnak készen egy hirtelen kirobbanó válságra. A University of Latvia 2026-os Baltic Individual Crisis Preparedness Barometer kutatása, amely 8 északi és kelet-európai uniós ország (valamint Izland és Norvégia) 10 európai városának lakóit kérdezte meg, azt állapította meg, hogy mindössze 8% érzi magát meglehetősen vagy teljesen felkészültnek. 44% hat hónapon belül tervezi javítani a felkészültségét.
A jelenlegi felkészültség
Az önellátás a válság első 72 órájában kulcsfontosságú, mivel „csökkenti a nyomást a mentőszolgálatokon, és lehetővé teszi számukra, hogy azokra összpontosítsanak, akiknek a legnagyobb szükségük van rájuk” – mondta az Euronewsnak Hadja Lahbib, az EU egyenlőségért, felkészültségért és válságkezelésért felelős biztosa.
Ennek ellenére a Baltic Individual Crisis Preparedness Barometer szerint minden vizsgált városban legalább a lakosok fele ma úgy érzi, hogy nincs felkészülve. Dr. Ieva Birka, a Barometer vezető kutatója ezen nem lepődik meg. Az lepi meg, hogy semmi nem változik.
„A felkészültségről soha nem beszéltek ennyit: vannak nemzeti tájékoztatók, uniós útmutatások és folyamatos sajtóbeszámolók. Mégis, a háztartások tényleges, anyagi felkészültsége nem mozdul” – magyarázta Birka.
A vizsgált városokban mindössze 31% rendelkezik otthon elegendő ivóvízzel, és 25% a munkahelyén, hogy az legalább 72 órára elég legyen. 50% úgy gondolja, hogy elegendő készpénze van, és 71% hiszi, hogy elég élelmiszerrel rendelkezik. Bár 73% tart otthon elsősegély-felszerelést, csak 38% rendelkezik elemes AM/FM rádióval.
Birka szerint a városok közötti különbségek nagyrészt azt tükrözik, mennyire érzik az emberek közelinek a támadás veszélyét. Vilnius az egyetlen főváros, ahol a felkészületlenek vannak kisebbségben, mivel 67% jelentős fenyegetésnek tekinti egy támadást. De „az, hogy közelebb érzik a fenyegetést, még nem jelenti azt, hogy fel vannak tankolva. Még Vilniusban is csak a válaszadók mintegy negyede rendelkezett három napra elegendő vízzel” – tette hozzá.
Sokan nem tudják megengedni maguknak
„Nem kell, hogy a felkészülés drága legyen” – mondta Lahbib, rámutatva, hogy az egyszerű lépések, többek között a erős szociális hálók, valamint az olyan alapvető dolgok, mint az élelmiszer, a víz és egy elemlámpa, valódi fordulatot hozhatnak.
Ám sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy felkészüljenek. Egy négytagú családnak három napra 36 liter vízre, nem romlandó élelmiszerre, elemes rádióra, elsősegély-felszerelésre, gyógyszerekre és készpénzre van szüksége. Ezek az alapvető kellékek a balti fővárosokban körülbelül 100-150 euróba kerülnek, míg egy teljesen felszerelt válságkészlet hálózsákokkal és sátrakkal 300 euró fölé is mehet – magyarázta Birka. Ha a fűtés leáll, „ha nincs kandallója, akkor a generátor vagy a hordozható áramforrás marad alternatívaként, amelyek további több száz euróba kerülnek” – tette hozzá.
A válaszadók körülbelül 30%-a szerint pénzügyi segítségre lenne szüksége a felkészüléshez. „A támogatást célzottan kellene nyújtani, nem pedig általánosan” – mondta Birka, utalva arra, hogy az önkormányzatokon és szociális szolgálatokon keresztül alacsony jövedelmű háztartásoknak lehetne utalványokat vagy kész válságcsomagokat biztosítani.
Arra a kérdésre, hogy az EU finanszírozhatná-e a felkészülést, Lahbib azt mondta, a Bizottság elindított „egy viselkedési tanulmányt, hogy jobban megértse az alacsony jövedelmű csoportok felkészültségi szintjét”. Az eredmények jövőre várhatók.
Amikor az Ön felkészültsége másoktól függ
Nem csak a pénz jelent korlátot. A European Disability Forum 2026-os jelentése, amely ENSZ-adatokat idéz, azt állapítja meg, hogy Európában a fogyatékossággal élő emberek 91%-ának nincs személyes kataszterv, és 43% segítség nélkül nem tud evakuálni. Az akadálymentes korai figyelmeztető rendszerek 22%-ra csökkentik ezt az arányt, ám mindössze 10% kap kockázati információkat akadálymentes formátumokban, például braille-írással vagy jelnyelven.
Habár a felmérés nem tartalmaz kifejezetten a fogyatékossággal élő személyekre vagy segédeszközökre támaszkodókra vonatkozó adatokat, Birka úgy véli, „fontos emlékezni arra, hogy ezeknek a csoportoknak az önellátása más emberektől függ, ezért a gondozóknak is felkészültnek kell lenniük”.
A Bizottság inkluzív, akadálymentes evakuációkat, közlekedést és menedékhelyeket sürget, amelyek figyelembe veszik a különböző igényeket, és a tervezésbe bevonják a fogyatékossággal élő embereket. Az elsősegélynyújtóknak képzést kell kapniuk a hatékony kommunikációról, a szükségletek azonosításáról és a célzott támogatás nyújtásáról.
Birka azt szeretné, ha ezek az intézkedések a nemzeti és önkormányzati vészhelyzeti tervek részét képeznék, nem pedig „egy opcionális extra” lennének. Személyes vészhelyzeti tervek és támogató hálózatok kidolgozását, a segítségre szoruló emberek önkéntes regisztereit, az orvosi és segédeszközök számára biztosított tartalék áramforrásokat, valamint akadálymentes evakuációt javasol.
A felkészültség pszichológiai kérdés is
Mások számára a probléma pszichológiai jellegű. Vilniusban, ahol az emberek különösen erősnek érzik a fenyegetést, 42% szerint a legfőbb akadály az, hogy pszichológiailag nehéz egy válságra gondolni.
„Még több szórólap nem fogja megszüntetni a különbséget” – mondta Birka, hangsúlyozva, hogy pusztán azzal, ha a polgárok több információt kapnak a felkészülésről, nem oldódik meg a probléma. „Az emberek közvetlenebb megnyugtatást várnak a kormányoktól arról, hogy van terv, hogy a válságokat kezelni fogják, és hogy ha az egyének kiveszik a részüket a felkészülésből, akkor az ország, a polgári védelem és a mentőszolgálatok, valamint a hadsereg is megteszi a magáét” – magyarázta.
A gyakorlati segítség az, ami ténylegesen számít. Birka számára ez konkrét cselekvési terveket és a saját környékeken végzett érzékenyítést jelent. A formátumoknak illeszkedniük kell a közönséghez, a fiatalabb generációk számára rövid videók, az idősebbeknek nyomtatott anyagok formájában.
Azonos iránymutatások, eltérő felkészültségi szintek
Az iránymutatások nem kötelezőek. „A tagállamok a teljes folyamat során részt vettek” – mondta Lahbib, de hozzátette: „az EU nem tudja garantálni, hogy a polgárok »egyenlően felkészültek« legyenek. Ez minden egyes tagállam felelőssége.”
Ez azt eredményezheti, hogy az európaiak eltérő mértékben lesznek felkészülve, és tovább nőhet az eddig is meglévő szakadék a tagállamok között. Birka szerint a különböző országokban és az idő múlásával következetesen nyomon követett előrehaladás megmutathatja, hogy a nemzeti kormányok mennyire veszik komolyan az EU tanácsait.
A vezető kutató arra ösztönzi az EU-t, hogy vezessen be közös mutatókat, és rendszeresen, összehasonlítható módon végezzen felméréseket egyértelmű, mérhető célokkal, például kövesse nyomon, hány háztartás rendelkezik három napra elegendő vízzel. „A mérésre és jelentésre vonatkozó közös normák láthatóvá tennék az előrehaladást, és egészséges nyomást gyakorolnának a cselekvésre” – mondta Birka.