Hirdetés

Himalája méretű ősi hegyvonulatot fedeztek fel az Antarktisz jege alatt

Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on
Képünk illusztráció
Képünk illusztráció -  Szerzői jogok  AP Photo/Brian Witte
Szerzői jogok AP Photo/Brian Witte
Írta: Horváth Ferenc
Közzétéve:
Megosztás Close Button

A felfedezés hozzájárul a kontinens földtani múltjának és a földi élet evolúciójának alaposabb megismeréséhez.

Egy nemzetközi tudóscsoport korábban ismeretlen, a Himalája méretével vetekedő ősi hegyvonulatok („szuperhegységek”) gyökereit azonosította az Antarktisz jégtakarója alatt.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) és a német GFZ Földtudományi Kutatóközpont szakembereinek az Earth and Planetary Science Letters folyóiratban publikált felfedezése nemcsak a kontinens földtani múltját írja át, hanem a földi élet evolúciójára is új magyarázatot ad.

A kutatók olyan hatalmas, ősi hegyvonulatok maradványait azonosították, amelyek a Gondwana szuperkontinens kialakulása során, 650 és 450 millió évvel ezelőtt keletkeztek.

A tudósok szerint a hegyvonulatok akkor keletkeztek, amikor az Antarktisz összeütközött Indiával és Afrikával, amit a szakemberek a kontinenst érintő legnagyobb hegyképződési folyamatnak neveztek.

Hogyan találták meg a hegyeket?

Mivel az Antarktisz több mint 99,5 százalékát vastag jégtakaró borítja, a kutatók nem közvetlenül a kőzeteket vizsgálták, hanem a kontinentális perem mentén végzett óceáni fúrásokból származó üledékeket.

A szakemberek 1712 apró ásványszemcsét (cirkonkristályt) elemeztek. Ezek a kristályok geokémiai összetételük révén megőrzik annak a nyomát, hogy milyen nyomáson és mikor keletkeztek. A minták vizsgálatából meg tudták állapítani a kőzetek korát és kémiai összetételét, amelyekből származnak, valamint következtethettek belőle a geológiai folyamatokra is, amelyek során keletkeztek - így kimutathatóvá váltak az egykori óriáshegységek mélyen fekvő, erodálódott gyökerei.

Mi tudható az ősi hegyvonulatról?

Ian Campbell, az ANU emeritus professzora, a tanulmány társszerzője szerint a hegyek gyors eróziója kulcsszerepet játszott a földi élet fejlődésében. A lepusztuló kőzetek hatalmas mennyiségű tápanyagot juttattak az óceánokba, csökkentették a légköri szén-dioxid-szintet, és megnövelték az oxigénkoncentrációt. Ez teremtette meg a kedvező környezetet az első szilárdvázú élőlények megjelenéséhez (539 millió éve) és az állatvilág fajgazdagságának ugrásszerű növekedéséhez, az úgynevezett kambriumi robbanáshoz.

A Brit Antarktiszi Kutatóintézet ökológusa mintákat keres a Deception-szigeten, amely az Antarktiszon található Déli-Shetland-szigetek szigetcsoportjának része.
A Brit Antarktiszi Kutatóintézet ökológusa mintákat keres a Deception-szigeten, amely az Antarktiszon található Déli-Shetland-szigetek szigetcsoportjának része. AP Photo/Natacha Pisarenko

Hogyan működik a cirkonkristályos kormeghatározás?

A cirkonkristályos kormeghatározás (szaknyelven urán–ólom radiometrikus kormeghatározás) a Föld legidősebb kőzeteinek vizsgálatára szolgáló legmegbízhatóbb módszer. A folyamat azon alapul, hogy a kristályosodó cirkon magába zárja a radioaktív uránt, de kizárja az ólmot, így a későbbiekben a kristályban mért ólom kizárólag az urán bomlásából származhat.

A cirkon (ZrSiO₄) egy rendkívül ellenálló ásvány, amely a geológiai folyamatok (erózió, magas hőmérséklet, nyomás) ellenére is évmilliárdokig megőrzi eredeti szerkezetét.

Amikor a magma lehűl és cirkonkristályok képződnek, az ásvány kristályrácsa szívesen beépíti a cirkóniumhoz hasonló méretű és töltésű uránatomokat, viszont az ólomatomokat taszítja. Emiatt a frissen kialakult kristály „ólommentes” nullpontról indul.

A kristályrács olyan stabil, hogy a benne keletkező bomlástermékek nem tudnak kiszökni belőle, hacsak nem éri extrém mértékű hőhatás.

A radioaktív „homokóra” működése: a cirkonban két különböző uránizotóp is található, amelyek eltérő sebességgel bomlanak le stabil ólomizotópokká. Ez két független mérést tesz lehetővé ugyanabban a kristályban.

Mivel a felezési idők pontosan ismertek, az urán és az ólom arányából kiszámítható, mennyi idő telt el a kristály megszilárdulása óta. Ha a két különböző bomlási sor ugyanazt a kort adja ki (ezt nevezik konkordanciának), az eredmény rendkívül megbízható.

Ezzel a módszerrel határozták meg például a Nyugat-Ausztráliában található Jack Hills-i cirkonkristályok korát is, amelyek 4,4 milliárd évesek, és ezzel a Föld legidősebb ismert ásványi maradványai.

Az év elején egy másik jelentős áttörés is történt

Egy új, nagy felbontású műholdas és jégáramlás-alapú térkép segítségével több ezer korábban ismeretlen, kisebb jég alatti hegygerincet és domborzati elemet is azonosítottak az Antarktisz alatt.

A 2026 januárjában, a Science tudományos folyóiratban publikált új térkép minden eddiginél részletesebben tárja fel az Antarktisz több kilométer vastag jégpáncélja alatti alapkőzetet, közel 72 ezer korábban ismeretlen dombot, csipkézett alpesi hegyláncokat és hatalmas, ősi folyómedreket azonosítva a kontinens alatt.

A kutatók a jégáramlási zavarelemzés (IFPA) nevű módszerrel – a nagy felbontású műholdas felszíni képek és a gleccserek mozgását leíró fizikai egyenletek kombinálásával – a 2 és 30 kilométer közötti mérettartományban lévő felszínformákat is láthatóvá tették.

A térkép pontosan 71 997 jég alatti dombot azonosított, ami több mint a duplája a korábbi modellekben szereplő mennyiségnek. A korábbi, elmosódottabb radaros felmérések viszonylag simának mutatták a jég alatti felszínt, az új térkép viszont éles hegygerincekkel és mélyen bevágódott völgyekkel tagolt, vadregényes tájakat fedett fel.

A Maud-szubglaciális-medencében egy közel 400 kilométer hosszú, 6 kilométer széles és 50 méter mély, meredek falú csatornát is feltártak. Ezek az ősi vízfolyások még azelőtt vájták ki a medreket, hogy a kontinens eljegesedett volna.

Az Antarktisz-síkföldről származó jég a hegycsúcsok között utat törve kialakítja a Beardmore-gleccsert, amely számtalan millió tonnányi jeget szállít le a Ross-jégsapkára.
Az Antarktisz-síkföldről származó jég a hegycsúcsok között utat törve kialakítja a Beardmore-gleccsert, amely számtalan millió tonnányi jeget szállít le a Ross-jégsapkára. AP Photo/Saul Pett

Mi a jelentősége az idei antarktiszi felfedezéseknek?

A jég alatti domborzat érdessége közvetlenül meghatározza, hogy a jégtakaró milyen gyorsan csúszik az óceán felé, ami kulcsfontosságú a globális tengerszint-emelkedés előrejelzéséhez.

A sűrűn elhelyezkedő dombok és a csipkézett hegycsúcsok növelik a súrlódást a jég alján, ami lassítja a gleccserek mozgását. Ezzel szemben a mély, óceán felé lejtő völgyek autópályaként vezetik a jeget a tengerbe, felgyorsítva a jégvesztést.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on

kapcsolódó cikkek