A kritikusok szerint éles ellentét feszül Mark Carney miniszterelnök klímabajnokként szerzett nemzetközi hírneve és az olaj- és gáztermelés hazai bővítésére irányuló törekvései között.
Az elmúlt hónapban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke váratlan ajánlatot tett Kanadának: azt javasolta, hogy váljon az EU első „társult tagjává”.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Miután a tagállamok – mindenekelőtt Németország – elutasították a kifejezést, az EU most Kanadával való „egyre szorosabb együttműködésre” törekszik, ahogy az EU–Kanada csúcstalálkozó végén, a ma Montrealban kezdődő tanácskozáson elfogadandó közös nyilatkozat legújabb tervezete fogalmaz.
A tagállamok között széles körű egyetértés van abban, hogy szorosabbra kell fűzni az együttműködést Kanadával többek között a védelem, a kritikus nyersanyagok, az energia, a kereskedelem és a határbiztonság területén.
Éppen ezen a héten figyelmeztette az EU klímaügyi főbiztosa a tagállamokat, hogy fel kell készülniük az egyre szélsőségesebb időjárásra, jelezve, hogy a Bizottság komolyan veszi a klímaválságra való felkészülést. De mi a helyzet Kanadával?
Az alábbiakban áttekintjük Kanada olaj- és gázpolitikáját, az energiaváltást, a szén-dioxid-árazást és a „zöldre festés” gyakorlatát.
Mi az a Pacific Link kőolajvezeték?
Mark Carney kanadai miniszterelnök 2025-ös hivatalba lépése óta több olyan kulcsfontosságú intézkedést is visszavont, amelyek csökkentették volna a kibocsátásokat – így például elállt az olaj- és gázszektor kibocsátásának tervezett felső korlátjától, és gyengítette az ipari szén-dioxid-árazást –, derül ki a Climate Action Tracker és az Environmental Defence nevű nemzetközi civil szervezetek értékeléseiből.
Ezzel párhuzamosan Carney kormánya megkönnyítette az olaj- és gázprojektek engedélyezését. Ide tartozik egy tervezett kőolajvezeték, a Pacific Link (forrás: angol) is, amely naponta egymillió hordó olajhomokból származó bitument szállítana Albertából a Csendes-óceánhoz, Brit Columbia partjaihoz. A vezeték veszélyezteti a veszélyeztetett kardszárnyú delfinek (forrás: angol) élőhelyét, és akár évi 18,7 millió tonnával is növelheti az üvegházhatású gázok kibocsátását.
E döntések jelentős eltérést jelentenek azoktól a klímaügyi érdemektől, amelyeket Carney az angol jegybank kormányzójaként, illetve az ENSZ klímaügyi és pénzügyi különmegbízottjaként épített fel.
Felvetik azt a kérdést is, hogy Kanada globális energia-nagyhatalommá tételének ambíciója nem a ország klímavállalásainak rovására valósul-e meg, és hogy a fosszilis energiahordozók többletkínálata nem lassíthatja-e az átállást a tisztább energiára Európában és Ázsiában.
A klímabajnoktól a fosszilis energia terjeszkedéséig
Carney ügyes államférfiként és régóta a klímaügy bajnokaként ismert. Hírnevét részben a klímaváltozás pénzügyi kockázataira vonatkozó, évek óta ismételt figyelmeztetései alapozták meg.
2015-ben, az angol jegybank kormányzójaként arra figyelmeztetett, hogy a globális felmelegedés következményei hamarabb jelentkezhetnek, mint ahogy azt a pénzpiacok és a jogalkotók időkeretei feltételezik.
„A klímaváltozás katasztrofális hatásai túlnyúlnak a legtöbb szereplő hagyományos horizontján, olyan terhet róva a jövő generációira, amelynek orvoslására a jelen generációnak nincs közvetlen ösztönzője” – mondta Carney a Lloyd’s of Londonban tartott beszédében.
Később mozgosította a pénzügyi intézményeket a nettó zéró kibocsátási vállalások érdekében.
Kanada miniszterelnökeként a környezetvédelmi kritikusok szerint Carney olyan programot követ, amely az energiaprodukciót, a beruházásokat és a versenyképességet helyezi előtérbe a fosszilisenergia-felhasználást csökkenteni hivatott klímapolitikákkal szemben.
A változtatások messze túlmutatnak a lakossági szén-dioxid-árazás eltörlésén, amely közvetlenül tette fizetőssé a háztartások kibocsátását.
Carney kormánya megszüntette az elektromos járművekre vonatkozó értékesítési kötelezettséget, elvetette az olaj- és gázszektor kibocsátási plafonjának tervét, gyengítette az országos ipari szén-dioxid-árazást, és lazított az úgynevezett zöldre festés elleni szabályokon. Jelentősen megvágták a közösségi közlekedés finanszírozását is.
A klímaaktivisták szerint ezek az intézkedések összességükben Kanada dekarbonizációs stratégiájának mindkét pillérét gyengítik: a fosszilis energiáról való leválást ösztönző szabályozást és az alternatívákba irányuló beruházásokat.
Bár Carney kormánya továbbra is fektet be bizonyos tisztaenergia-projektekbe, az olaj- és gázkitermelés bővítésére helyezett hangsúly feszültséget teremt a klímavállalások és a gazdasági stratégia között.
Gyorsított engedélyezés az új olaj- és gázprojekteknek
Az irányváltás leglátványosabb jele a kormány törekvése, hogy felgyorsítsa a nagy infrastruktúra-projektek engedélyezését.
A 2025-ben elfogadott Building Canada törvény olyan mechanizmust hozott létre, amely a projektek nemzeti érdekűvé nyilvánításával mentesíti azokat bizonyos jogi követelmények alól.
A jogszabályt úgy mutatták be, mint az olyan stratégiai jelentőségű beruházások felgyorsításának eszközét, mint a kritikus ásványkincsek kitermelése, a megújuló energia, az atomenergia, a kikötők és a vízenergia fejlesztése.
A kormány terveiben azonban meghatározó szerepet kapnak az olaj- és gázprojektek.
2026 szeptemberében Carney kormánya olyan törvényt terjesztett elő, amely lehetővé tenné, hogy a nemzeti érdekűnek minősített térségekben előzetesen jóváhagyják a projekteket, egy évre rövidítsék a nagyberuházások vizsgálatát, és szélesebb jogkörrel ruházzák fel a szövetségi minisztert, hogy megszüntesse a korábban jóváhagyott projektekhez kapcsolódó környezetvédelmi előírásokat.
Környezeti szervezetek szerint a jogszabály gyengíti a vadvilág védelmét szolgáló garanciákat, és csökkenti a közösségi ellenőrzés lehetőségét.
Az LNG-bővítés és a globális gázverseny
Carney energiastratégiájának része, hogy bővítse Kanada cseppfolyósított földgáz exportkapacitását (LNG).
A kormány támogat olyan terveket, amelyek megduplázhatják a nyugat-kanadai partvidékről induló LNG-terminálok exportkapacitását. Jelezte azt is, hogy nyitott az új-brunswicki gázexport fejlesztésére, ha a tartomány feloldja a repesztésre (fracking) vonatkozó tilalmat, és kiépít egy hazai kitermelőipart.
Ottawa azzal érvel, hogy megbízható ellátást tud kínálni azoknak a nemzetközi partnereknek, amelyek diverzifikálni szeretnék energiaforrásaikat. A héten Montrealban zajló EU–Kanada csúcstalálkozó előtt a két fél várhatóan bemutatja az Európába irányuló hosszú távú LNG-export lehetőségeit vizsgáló megvalósíthatósági tanulmányt – derül ki az Euronews által látott dokumentumból.
Európa számára, amely igyekszik csökkenteni függőségét az orosz fosszilis energiahordozóktól, a politikailag stabil szállítóktól érkező pluszforrások javíthatják az energiabiztonságot. A kanadai LNG lehetséges célpiacai közé tartoznak az ázsiai országok is.
A gáz nagyobb kínálata azonban önmagában nem gyorsítja az energiaváltást. Az új LNG-terminálok és vezetékek jelentős beruházást igényelnek, és akár évtizedekig működhetnek. Ha a hosszú távú gázfogyasztást ösztönzik, vagy elvonják a tőkét az elektrifikációtól és a megújuló energiától, lassíthatják a fosszilis tüzelőanyagoktól való elszakadást.
Esther Bollendorff, a Climate Action Network (CAN) Europe fosszilismentes programjának vezetője szerint Kanada nem válhat az EU következő gázszállítójává, hanem partnernek kell lennie a megfizethető és ellenálló energiajövő felépítésében.
A környezetvédő úgy véli, az LNG-export EU-s lehetőségeit vizsgáló tervezett tanulmány „veszélyes mellékvágány” a megújuló energián alapuló elektrifikáció és az energiahatékonyság szempontjából.
„Az a veszélye, hogy bebetonozza a fosszilis infrastruktúrát, veszendővé váló beruházásokat és magasabb számlákat eredményez a fogyasztók számára az Atlanti-óceán mindkét partján, miközben aláássa Európa klímacéljait” – fogalmaz Bollendorff.
A zöld aktivisták attól tartanak, hogy a fosszilis energiahordozók kínálatának bővítése befolyásolja az importáló országok előtt álló döntési lehetőségeket, és vonzóbbá teheti a gáz tartós fogyasztását, mint az olyan alternatívákba való beruházást, mint a szél- és a napenergia.
Energia-nagyhatalom – de kinek az érdekében?
Carney a fosszilis energiahordozók termelésének bővítését Kanada gazdasági függetlenségének erősítéseként és a nemzetközi befektetések bevonzásának eszközeként mutatja be. Az ágazat tulajdonosi szerkezete azonban bonyolítja azt az állítást, hogy az olaj- és gáztermelés növelése automatikusan nagyobb gazdasági kontrollt jelentene Kanada számára.
A Canadians for Tax Fairness jelentése szerint a négy legnagyobb kanadai olajhomok-kitermelő vállalat 60 százalékban amerikai tulajdonban van. Az LNG Canada vegyesvállalat, amelyben a Shell, a Petronas, a PetroChina, a Mitsubishi és a Kogas vesz részt.
Ez azt jelenti, hogy az energiaexpanzió mögött álló tőke és vállalati érdekek jelentős része külföldről érkezik.
Carney érvelése szerint Kanada energiakészleteit felhasználhatja gazdasági pozíciójának erősítésére és külső nyomásnak való kisebb kitettségre. Ha azonban az ágazat erősen függ a külföldi tőkétől és az állami támogatástól, kulcskérdéssé válik, hogyan oszlik meg az előnyök és a kockázatok terhe.
Egyre távolabb kerülnek a klímacélok
A klímapolitikától való visszalépés ráadásul akkor történik, amikor Kanada amúgy is valószínűtlenül tudja teljesíteni kibocsátáscsökkentési vállalásait.
A Climate Action Tracker szerint a tervezett kanadai intézkedések mindössze 14 százalékkal csökkentenék a kibocsátást, jócskán elmaradva az ország 40–45 százalékos céljától ugyanebben az időszakban.
A Kanadai Klímaintézet 2026 szeptemberében publikált elemzése szintén arra jutott, hogy az ország nem fogja teljesíteni 2030-as célját, és a lemaradás várhatóan még 2050 felé közeledve is fennmarad.