Egy új rangsor 55 nyugdíjrendszer alapján mutatja meg, hogyan teljesítenek Európa nyugdíjai, és aggodalmakat vet fel a nagy gazdaságok hosszú távú fenntarthatósága miatt.
Hollandia rendelkezik a világ legjobb nyugdíjrendszerével a Marsh CFA Institute Global Pension Index (MCGPI) friss összehasonlítása szerint.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A rangsor élén álló ország 85,8 pontot kapott a 100-ból, Dánia 84,1, Izland pedig 84,0 ponttal követi. Ez a három az egyetlen európai nyugdíjrendszer, amely a legmagasabb minősítést érte el. Szingapúr, Izrael és Ausztrália egészíti ki azt a kategóriát, amelybe a világ legjobb nyugdíjrendszerei tartoznak.
Az index 55 nyugdíj- jövedelemrendszert hasonlított össze, amelyek a világ népességének 66%-át fedik le.
A jelentés három fő alindex alapján értékelte a rendszereket: a nyugdíjak színvonalát és elegendőségét, a rendszer hosszú távú működőképességét, valamint az irányítás, illetve a védelmi mechanizmusok erősségét.
Ha külön-külön ezeket a szempontokat nézzük, a sorrend jelentősen átrendeződik: a megfelelő ellátás tekintetében Kuvait áll az élen, a fenntarthatóságban Dánia vezet, míg az integritási alindexen Finnország kapta a legjobb értékelést – derül ki a Global Pension Indexből.
Az összesített rangsor élére az a nyugdíjrendszer kerülhet, amely a kedvező ellátásokat hosszú távú fenntarthatósággal és magas fokú átláthatósággal, illetve megbízhatósággal kombinálja.
Ez a kombináció juttatta Hollandiát immár negyedik egymást követő évben az első helyre a 2026-os listán.
A jelentés „robosztus nyugdíjrendszernek” nevezi a holland modellt: az állami nyugdíj biztos, alsó jövedelmi határt jelent, amelyet a munkavállalók többségére kiterjedő munkahelyi nyugdíjak egészítenek ki. A jelentős, befektetett nyugdíjvagyon hozzájárul a jövőbeni kifizetések garantálásához. A rendszer szigorú szabályozással, hatékony irányítással és erős tagvédelemmel működik, ami növeli a bizalmat – áll a jelentésben.
Hollandia jelenleg átalakítja nyugdíjrendszerét: a korábban ígért, jellemzően a bérhez és a ledolgozott évekhez kötött ellátásoktól az egyéni nyugdíjszámlák felé mozdul el, amelyek közvetlenebbül a befizetésekre és a befektetések hozamára épülnek.
A reformot részben az alacsony kamatkörnyezet tette szükségessé, amely megnehezítette a megígért kifizetések finanszírozását, miközben a finanszírozási szabályok időnként késleltették az inflációt követő emelések bevezetését. A munkahelyi nyugdíjak emellett kevésbé illeszkedtek azokhoz, akik gyakran váltanak munkahelyet vagy önfoglalkoztatóvá válnak.
Az átállás várhatóan 2028-ra fejeződik be.
Európai nyugdíjrendszerek összehasonlítása
Az index 19 európai ország – köztük Törökország – nyugdíjrendszerét hasonlítja össze.
Hollandia, Dánia és Izland után a legjobbnak minősített nyugdíjrendszerek Svédországban, Finnországban és Norvégiában működnek, majd Svájc, az Egyesült Királyság, Franciaország, Írország, Belgium, Németország, Portugália és Horvátország következik. Ezek az országok B+ vagy B minősítést kaptak, ami olyan rendszereket jelez, amelyek szilárd intézményi háttérrel és számos kedvező tulajdonsággal rendelkeznek, ugyanakkor több területen is van még tér a javulásra.
A következő két, C+ és C kategóriába tartozik többek között Spanyolország, Lengyelország, Olaszország és Ausztria; ezekben az országokban a nyugdíjrendszereknek vannak pozitív elemei, de komoly kockázatokkal vagy hiányosságokkal is küzdenek, amelyek alááshatják hatékonyságukat vagy fenntarthatóságukat. Ugyanezekbe a kategóriákba esik az Egyesült Államok és a kontinentális Kína, a világ két legnagyobb gazdasága.
Számos nagy európai nyugdíjrendszer jelenleg bőkezű ellátást nyújt, de komoly kihívásokkal szembesül a hosszú távú finanszírozás terén.
A hosszú távú sérülékenység szempontjából Ausztria, Olaszország és Spanyolország számítanak a leginkább kockázatosnak Európában.
A kontraszt különösen éles Spanyolországban. Az EU negyedik legnagyobb gazdasága 83 pontot kapott az elegendőségre, ami erős nyugdíjellátásra és jelentős erőforrásokra utal, fenntarthatóság terén viszont mindössze 33 pontot ért el.
Franciaország, az EU második legnagyobb gazdasága 85 pontot kapott az ellátások színvonalára, de csupán 49,3-at a fenntarthatóságra.
Európán belül Törökország áll az összesített rangsor végén: az értékelt európai országok közül itt a legalacsonyabb a nyugdíjforrások és a finanszírozás szintje. Fenntarthatósági pontszáma is az egyik legalacsonyabb.
A jelentés rámutat, hogy világszerte egyre nagyobb nyomás nehezedik a nyugdíjrendszerekre. Az emberek várható élettartama átlagosan nő, ugyanakkor a csökkenő termékenységi ráta miatt kevesebben lépnek be a munkaerőpiacra, hogy finanszírozzák az idősebb generációk nyugdíját.
Graham Pearce, a Marsh globális, meghatározott juttatású nyugdíjrészlegének vezetője az Euronews Businessnek úgy fogalmazott, hogy „az egyik legnagyobb kihívás a fedezetlen nyugdíjrendszerek számára az, hogy a nyugdíjasok aránya a dolgozókhoz képest a következő évtizedekben várhatóan jelentősen emelkedik”.
Ezekben a rendszerekben a mai dolgozók befizetései a jelenlegi nyugdíjasok ellátását finanszírozzák, ahelyett hogy saját jövőbeni nyugdíjukra fektetnék be őket.
Az európai jegybankok vezetői szintén figyelmeztetnek a nagy gazdaságok nyugdíjrendszereinek hosszú távú kilátásaira.
Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke 2026 májusában a Handelsblattnak nyilatkozva úgy vélte, hogy Németországban 2031 után a nyugdíjkorhatárnak a várható élettartáshoz kötése segíthetne a helyzeten. Az ország új, 2027 elejére tervezett magánnyugdíj-megoldását „fontos lépésnek egy erősebb, tőkefedezeti alapú nyugdíjpillér felé” nevezte, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy önmagában ez sem lesz elég a hosszú távú fenntarthatósági problémák kezelésére.
Ugyanabban a hónapban François Villeroy de Galhau, a francia jegybank akkori kormányzója a Le Figarónak azt mondta, hogy a hiányokkal finanszírozott állami kiadások a fiatalabb generációkra hárítják a terheket. „Az adósság és a nyugdíjak terhét a gyermekeinkre tesszük át” – fogalmazott.
2026 szeptemberében az Európai Bizottság kiegészítő megtakarításokra szólított fel az állami nyugdíjak mellett, figyelmeztetve a közpénzügyi rendszerekre nehezedő növekvő nyomásra és arra a kockázatra, hogy „túl sok ember szembesül majd jelentős jövedelemcsökkenéssel nyugdíjba vonulásakor”.
Nyugdíjrendszerek alkalmazkodása a hosszabb, rugalmasabb nyugdíjkorhoz
Ahhoz, hogy a nyugdíjrendszerek – köztük az európaiak – a jövőben is működőképesek maradjanak anélkül, hogy emelnék a nyugdíjkorhatárt vagy csökkentenék az ellátásokat, a kormányoknak többletbevételeket kell találniuk a növekvő számú nyugdíjas finanszírozására.
Pearce szerint „ezt magasabb adók vagy társadalombiztosítási járulékok révén lehetne elérni, illetve azzal, ha megkönnyítik és ösztönzik azokat, akik képesek és hajlandók tovább dolgozni, ami további adóbevételeket is termelne”.
A jelentés szerint azok a nyugdíjrendszerek válhatnak a jövőben a legjobbak közé, amelyek már ma egyértelműen meghatározzák céljaikat, megerősítik finanszírozásukat, és nagyobb rugalmasságot építenek be működésükbe.
A dokumentum szerint a nyugdíjrendszerek fenntarthatósága javítható például azzal, ha szélesítik a magánnyugdíjak lefedettségét a munkavállalók és az önfoglalkoztatók körében, javítják a magánnyugdíj-programok irányítását és átláthatóságát, a növekvő egészségben eltöltött élettartamhoz igazítják a nyugdíjkorhatárt, illetve segítik, hogy minél többen idősebb korban is dolgozhassanak és ezzel több megtakarítást halmozhassanak fel nyugdíjas éveikre.
Emellett javasolja a magán-megtakarítások ösztönzését, valamint olyan intézkedések bevezetését, amelyek csökkentik a nemek közötti nyugdíjszakadékot és a kisebbségi csoportokat érintő egyenlőtlenségeket.
Pearce úgy véli, a fiatalabb munkavállalóknak a következő 10–20 évben nem feltétlenül kell kevésbé bőkezű állami nyugdíjra számítaniuk. Ugyanakkor szerinte ahhoz, hogy a rendszerek fenntarthatóbbá váljanak, elengedhetetlen a befektetett nyugdíj-megtakarítások felhalmozása az állami nyugdíj mellé.
Arra is számít, hogy egyre nagyobb szerepet kapnak az automatikus beléptetésen alapuló programok az állami nyugdíjak kiegészítésében. Ezekben a rendszerekben a munkavállalókat automatikusan beírják egy nyugdíjprogramba, amelyből általában ki lehet lépni. A befizetéseket a bérükből vonják le, gyakran a munkaadó kiegészítésével, majd befektetik őket, hogy az állami nyugdíj mellett további jövedelmet biztosítsanak.
Olyan országok kapcsán, mint Franciaország és Spanyolország, amelyek magas pontszámot érnek el az ellátások elegendősége, de gyenge értékelést a fenntarthatóság terén, Pearce arra figyelmeztetett, hogy „ha nem tesznek lépéseket az állami nyugdíjrendszerek fenntarthatóságának javítására – például a nyugdíjkorhatár emelésével vagy egy korai szakaszban bevezetett előtakarékossági elem révén [vagyis ha már most félretesznek pénzt a jövőbeni nyugdíjak finanszírozására] –, a kormányok idővel nehéz döntésekkel szembesülhetnek, amikor a meglévő rendszerek fenntartása megfizethetetlenné válik”.
Hozzátette, hogy ezek a döntések akár a nyugdíjak csökkentését is jelenthetik. „Ha most lépnek, segíthetnek megőrizni a mai munkavállalók nyugdíjjal kapcsolatos várakozásait, miközben elkerülik, hogy túlzott pénzügyi terheket hárítsanak a jövő generációira” – mondta.