Egy 55 nyugdíjrendszert vizsgáló új rangsor megmutatja, hogyan állnak egymáshoz képest Európa rendszerei, miközben aggályok merülnek fel egyes nagy gazdaságokban a juttatások hosszú távú fenntarthatósága miatt.
Hollandia nyújtja a világ legjobb nyugdíjrendszerét a Marsh CFA Institute Global Pension Index (MCGPI) szerint.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A listavezető ország 100-ból 85,8 pontot ért el, a második Dánia 84,1, a harmadik Izland 84,0 ponttal. Ők az egyetlen európai rendszerek, amelyek a legmagasabb minősítést kapták. A kategóriát Szingapúr, Izrael és Ausztrália teszi teljessé; ezekben az országokban működnek a világ legjobb nyugdíjrendszerei.
Az index 55 nyugdíj- és jövedelemrendszert hasonlított össze, amelyek a világ népességének 66 százalékát fedik le.
Minden rendszert három fő részindex alapján értékeltek: ezek a nyugdíjak szintjét és elegendőségét, a rendszerek hosszú távú működőképességét, valamint a kormányzás és a védőmechanizmusok erősségét vizsgálják.
Ha ezeket az egyes szempontokat külön nézzük, a sorrend jelentősen változik: a Global Pension Index szerint Kuvait érte el a legmagasabb pontszámot az elegendőség terén, Dánia vezeti a fenntarthatósági rangsort, a tisztaságot és integritást mérő részindex élén pedig Finnország áll.
Ahhoz, hogy egy nyugdíjrendszer az összesített lista élére kerüljön, jó ellátási szintet kell párosítania hosszú távú fenntarthatósággal és magas fokú integritással.
Ez a kombináció juttatta Hollandiát zsinórban negyedik éve az első helyre 2026-ban.
A jelentés „robosztus nyugdíj-jövedelmi rendszerként” írja le a holland modellt: az állami nyugdíj stabil, megbízható alapjövedelmet biztosít, amelyre a legtöbb munkavállalót lefedő foglalkoztatói nyugdíjak épülnek rá. A jelentős, befektetett nyugdíjvagyon segít biztosítani a jövőbeni kifizetéseket. A rendszer szigorú szabályozással, erős irányítással és tagvédelmi garanciákkal működik, ami növeli a bizalmat – áll a jelentésben.
Hollandia jelenleg átfogó nyugdíjreformot hajt végre. A bérekhez és a ledolgozott évekhez kötött, ígért juttatásoktól fokozatosan az egyéni nyugdíjszámlák felé mozdul el, amelyek közvetlenebbül a befizetésekre és a befektetési hozamokra épülnek.
A reformok hátterében az áll, hogy az alacsony kamatok megnehezítették a korábban megígért kifizetések finanszírozását, miközben a finanszírozási szabályok olykor késleltették a nyugdíjak inflációhoz igazítását. A foglalkoztatói nyugdíjak ráadásul kevésbé illettek azokhoz, akik gyakran váltottak munkahelyet vagy önfoglalkoztatóvá váltak.
A rendszerátállás befejezése 2028-ra várható.
Európai nyugdíjrendszerek összehasonlítása
Az index 19 európai országot – köztük Törökországot – hasonlít össze.
Hollandia, Dánia és Izland után a következő legjobb nyugdíjrendszerek Svédországban, Finnországban és Norvégiában működnek, őket Svájc, az Egyesült Királyság, Franciaország, Írország, Belgium, Németország, Portugália és Horvátország követi. Ezek az országok B+ vagy B minősítést kaptak, ami azt jelzi, hogy nyugdíjrendszereik stabil felépítésűek, számos erősséggel, ugyanakkor még bőven van tér a javításra.
A következő két kategóriába, a C+ és C osztályba sorolt országok közé tartozik többek között Spanyolország, Lengyelország, Olaszország és Ausztria. Ezeknek a rendszereknek vannak jó elemei, de komoly kockázatok vagy hiányosságok is, amelyek alááshatják hatékonyságukat vagy fenntarthatóságukat. Ugyanebbe a kategóriába esik a világ két legnagyobb gazdasága, az Egyesült Államok és Kína is.
Több nagy európai nyugdíjrendszer kínál ugyan bőkezű ellátást, de súlyos kihívásokkal néz szembe a hosszú távú finanszírozás terén.
A legsebezhetőbb európai országok közé tartozik Ausztria, Olaszország és Spanyolország.
A kontraszt különösen látványos Spanyolországban. Az EU negyedik legnagyobb gazdasága 83 pontot kapott az elegendőségre, ami erős nyugdíjszintre és forrásokra utal, fenntarthatóságban viszont mindössze 33 pontot ért el.
Franciaország, az EU második legnagyobb gazdasága, 85 pontot szerzett az elegendőségre, de csak 49,3-at a fenntarthatóságra.
Az európai országok közül Törökország áll az összesített rangsor végén: a vizsgált országok között ott a legalacsonyabb a nyugdíjrendszer forrásainak és finanszírozásának szintje. Fenntarthatósági mutatója is a leggyengébbek közé tartozik.
A jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy a világ nyugdíjrendszereire egyre nagyobb nyomás nehezedik. Az emberek átlagosan tovább élnek, miközben a termékenységi ráta csökken, így kevesebben lépnek be a munkaerőpiacra, hogy finanszírozzák az idősek nyugdíját.
Graham Pearce, a Marsh globális meghatározott juttatású üzletágának vezetője az Euronews Businessnek azt mondta, hogy „az egyik legnagyobb kihívást a felosztó-kirovó, nem tőkefedezeti nyugdíjrendszerek számára az jelenti, hogy a nyugdíjasok száma a dolgozókhoz képest a következő évtizedekben jelentősen emelkedni fog”.
Ebben a modellben a mai dolgozók befizetéseiből fizetik a mai nyugdíjasokat, ahelyett hogy a járulékokat befektetnék, és azokból fedeznék a saját jövőbeni nyugdíjukat.
Az európai jegybankok vezetői is riasztást fújtak a legnagyobb gazdaságok nyugdíjrendszereinek hosszú távú kilátásaival kapcsolatban.
Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke 2026 májusában a Handelsblattnak nyilatkozva úgy vélte, hogy segítene, ha Németországban 2031 után a nyugdíjkorhatárt a várható élettartamhoz kötnék. Az ország 2027 elejére tervezett új magánnyugdíj-szabályozását „fontos lépésnek” nevezte „egy erősebb, tőkefedezeti pillér felé”, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy mindez önmagában nem lesz elég a hosszú távú fenntarthatósági problémák megoldásához.
Ugyanabban a hónapban François Villeroy de Galhau, a Banque de France akkori kormányzója a Le Figarónak adott interjúban arra figyelmeztetett, hogy a közkiadások hiányból történő finanszírozása a fiatalabb generációkra hárítja a terheket. „Az adósság és a nyugdíjak terhét gyermekeinkre ruházzuk át” – fogalmazott.
2026 szeptemberében az Európai Bizottság a köznyugdíjak mellé kiegészítő megtakarítások építésére szólított fel, hangsúlyozva, hogy a közpénzekre nehezedő nyomás erősödik, és fennáll a veszélye, hogy „túl sok ember szembesül majd jelentős jövedelemeséssel, amikor nyugdíjba vonul”.
Alkalmazkodás a hosszabb, rugalmasabb nyugdíjhoz
Ahhoz, hogy a nyugdíjrendszereket – köztük az európaiakat is – felkészítsék a jövőre anélkül, hogy emelni kellene a nyugdíjkorhatárt vagy csökkenteni az ellátásokat, a kormányoknak többletbevételt kell találniuk a növekvő számú nyugdíjas ellátására.
Pearce szerint „ez elérhető a magasabb adók vagy társadalombiztosítási járulékok bevezetésével, illetve azzal, ha lehetővé teszik és ösztönzik, hogy azok, akik képesek és hajlandók tovább dolgozni, meg is tegyék, ami további adóbevételeket is hozna”.
A jelentés szerint azok a nyugdíjrendszerek, amelyek ma egyértelművé teszik céljaikat, megerősítik finanszírozásukat és nagyobb rugalmasságot építenek be, a jövőben a világ legjobbjai közé kerülhetnek.
A tanulmány szerint fenntarthatóbbá teheti a nyugdíjrendszereket, ha növelik a magánnyugdíjak lefedettségét a munkavállalók és az önfoglalkoztatók körében, javítják a magánnyugdíj-programok irányítását és átláthatóságát, emelik a nyugdíjkorhatárt az egészséges várható élettartam növekedésének megfelelően, valamint segítik, hogy többen dolgozhassanak idősebb korban, így több megtakarítást halmozhassanak fel nyugdíjas éveikre.
A jelentés emellett a magánmegtakarítások magasabb szintjének ösztönzését, valamint a nemek közötti nyugdíjszakadék és a kisebbségi csoportokat érintő különbségek mérséklését célzó intézkedéseket szorgalmaz.
Pearce szerint a fiatalabb munkavállalóknak a következő 10–20 évben nem feltétlenül kell kevésbé bőkezű állami nyugdíjakra számítaniuk. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a rendszer fenntarthatósága érdekében az állami nyugdíjak mellett felhalmozott, befektetett nyugdíj-megtakarításokra is szükség lesz.
Arra is számít, hogy terjedni fognak az automatikus beléptetésen alapuló rendszerek, amelyek a köznyugdíjakat egészítik ki. Ezekben a dolgozókat automatikusan beírják egy nyugdíjprogramba – általában kilépési lehetőséggel –, a járulékokat levonják a fizetésükből, amelyet gyakran a munkáltató is kiegészít, majd befektetik, hogy az állami nyugdíj mellé további jövedelmet biztosítsanak.
Franciaországhoz és Spanyolországhoz hasonló országokra utalva, amelyek magas pontszámot értek el az elegendőség, de gyengét a fenntarthatóság terén, Pearce arra figyelmeztetett, hogy „ha nem tesznek lépéseket a köznyugdíjrendszerek fenntarthatóságának javítására – például a nyugdíjkorhatár emelésével vagy a tőkefelhalmozás egy elemének korai bevezetésével (vagyis azzal, hogy már most befektetnek a jövőbeni nyugdíjak fedezetére) –, a kormányok idővel nehéz döntésekkel szembesülhetnek, amikor a meglévő rendszerek finanszírozhatatlanná válnak”.
Ezek között a döntések között szerepelhet a nyugdíjak csökkentése is – tette hozzá. „Ha most lépünk, megőrizhetjük a mai dolgozók nyugdíjvárakozásait, és elkerülhetjük, hogy aránytalanul nagy pénzügyi terheket hárítsunk a jövő generációira” – mondta.