A társadalombiztosítás 2025-öt a GDP 0,4%-ának megfelelő hiánnyal zárta; az állam 47 815 milliót utalt, a Fedea szerint az alaphiány 4,15%, a nyugdíjrendszer nem omlik össze, de egyre inkább a költségvetéstől függ.
Október 5-én Pedro Sánchez általános választásokat hirdetett november 29-ére, és ahogy minden voksolásnál, a nyugdíjak ismét a figyelem középpontjába kerültek. Az egyik leggyakoribb kérdés: „csődben van-e a nyugdíjrendszer?” A számok önmagukban nem adnak egyértelmű választ sem erre, sem az ellenkezőjére.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ebben az évben Spanyolország története legnagyobb havi nyugdíjszámláját fizette ki, csaknem 14 500 millió eurót. A társadalombiztosítás számviteli hiánya is 2011 óta a legalacsonyabb, a GDP 0,4 százaléka. Ugyanakkor a társadalombiztosítási rendszer bevételeinek több mint 20 százaléka az államtól érkezik, az államkincstárral szembeni tartozás meghaladja a 136 milliárd eurót, és a „baby boom” nemzedék tömeges nyugdíjba vonulása még csak most kezdődött.
Csődbe mehet-e egy felosztó-kirovó nyugdíjrendszer?
A spanyol nyugdíjrendszer felosztó-kirovó elven működik, vagyis a mai járulékokból fizetik a mai nyugdíjakat. Nincs minden dolgozó nevére szóló egyéni számla, és nincs olyan kassza sem, amely egyszerűen kiürülhetne. Az alkotmány – egészen pontosan az 50. cikk – előírja, hogy az állam köteles biztosítani a megfelelő szintű nyugdíjakat, és azokat rendszeresen emelni. Ha a források nem elegendők, az államnak hitellel vagy átutalással kell fedeznie a hiányt.
A „csőd” nem pontos kifejezés erre a problémára. A felosztó-kirovó rendszerek nem úgy mennek tönkre, mint egy vállalat. Amíg mögöttük ott áll egy ország – illetve egy állam –, a nyugdíjakat kifizetik. Az viszont előfordulhat, hogy a rendszer költsége gyorsabban nő, mint az a gazdaság, amely eltartja. Végső soron valakinek döntenie kell arról, ki állja a számlát.
Santiago Calvo, a kvantitatív közgazdaságtan és a közpénzügyek professzora, valamint a Ruth Richardson Központ igazgatóhelyettese ugyanebből indul ki. Mint magyarázza, a társadalombiztosítás nem mehet csődbe úgy, mint egy cég, mert mögötte ott áll az állam adóztatási és eladósodási képessége.
A gond az, hogy ezzel a kockázat magára az államra hárul át. Az „El elefante en la habitación” című, Daniel Fernándezzel közösen jegyzett könyvében „görög típusú” csődről beszél. Calvo ezt úgy írja le, mint azt a forgatókönyvet, amikor a hiány évekig tartó eladósodással történő finanszírozása után egy recesszió vagy a kamatok emelkedése megugrasztja a kockázati felárat, és Spanyolország elveszíti a képességét arra, hogy ésszerű költséggel finanszírozza magát.
„Ekkor a kiigazítás már nem a Kongresszusban születik meg ütemezetten és fokozatosan, hanem a hitelezőkkel folytatott tárgyalásokon, a mentőcsomag feltételeként, és a költségvetés legnagyobb tétele az első, amelyhez hozzányúlnak” – figyelmeztet. Görögországban – emlékeztet – a megszorítások azokra is kiterjedtek, akik már nyugdíjban voltak, a nyugdíj átlagos összege pedig néhány év alatt mintegy 1 350 euróról 833-ra esett vissza. Az alábbi számok jól mutatják, miről szól a vita.
Hivatalos számok: 0,4 százalékos GDP-arányos hiány
A Befogadási, Szociális Biztonsági és Migrációs Minisztérium szerint a helyzet viszonylag nyugodtnak tűnik. 2025-ben a társadalombiztosítás 7 387 millió eurós hiánnyal zárt, ami jelentős javulás 2024-hez képest, amikor 9 834 milliós mínuszt könyvelt el.
A 2025-ös záróhiány a GDP 0,4 százalékának felelt meg, ami 2011 óta a legalacsonyabb érték, és nagy előrelépés a 2016-ban mért 1,7 százalékhoz képest. A járulékbevételek 2025-ben 6,9 százalékkal nőttek, 176 918 millió euróra, és 2026 augusztusáig 126 032 millióra rúgtak, 7,5 százalékos emelkedéssel. A munkaerőpiac rekordnövekedése volt a járulékok bővülésének egyik fő hajtóereje, a növekvő számú bejelentett dolgozóval együtt.
2026 júliusának végén a bejelentett foglalkoztatottak száma elérte a 22 509 200 főt, először haladva meg a 22,5 milliót Spanyolország történetében. A külföldi munkavállalók az összes bejelentett 15,6 százalékát tették ki, és júniusban 2,37 dolgozó jutott egy nyugdíjasra, ami egy felosztó-kirovó rendszerben a legfontosabb mutató. Júniusban a Baleár-szigeteken 3,48 járulékfizető jutott egy nyugdíjasra, míg Ourensében alig 1,14.
Az állami transzferek a bevételek 20 százalékát adják
A spanyol társadalombiztosítási rendszer működésének megértéséhez a mérleg apró betűs részeit kell nézni. A társadalombiztosítás 2025-ben 232 782 millió eurót szedett be, ebből 47 815 millió állami átutalás formájában érkezett, 11 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Ennek eredményeként az állami költségvetésből származó bevételek aránya 20,5 százalékra nőtt. A minisztérium szerint a növekedés nagy részét a Toledo-i Paktum magyarázza (forrás: spanyol), amely kimondja, hogy bizonyos kiadásokat adókból kell finanszírozni. Ugyanez vonatkozik a minimális jövedelemre és a legkisebb nyugdíjak kiegészítéseire.
A Fedea egy tágabb körű mutatót használ a társadalombiztosítási rendszer pénzügyi helyzetének felmérésére. A Fedea 2005 és 2025 közötti számláit elemző tanulmánya szerint az állami átutalások a kibővített rendszer felé 2025-ben elérték a 61 342 millió eurót.
Ha ezeket az átutalásokat is figyelembe vesszük, a teljes egyenleg mintegy 8 400 millió eurós hiányt mutatna, ami nagyságrendileg megegyezik a minisztérium által jelzett 7 387 millióval. Nélkülük az alaphiány 69 783 millió euróra, vagyis a GDP 4,15 százalékára rúg, ami nyolcszoros különbség.
Mindkét adat helyes, mert mást mérnek. Az átutalások egy része olyan juttatásokat fedez, amelyekről senki sem vitatja, hogy adókból kell finanszírozni. 2024-ben az 58 301 millió eurónyi átutalásból 12 951 milliót nem járulékalapú ellátásokra, 15 234 milliót köztisztviselői nyugdíjakra fordítottak.
A legnagyobb blokk, 27 505 millió, járulékalapú ellátásokat fedezett. A Fedea-tanulmány ezt hiányként számolja el, míg a minisztériumi könyvelés bevételként tünteti fel.
Vagyis nem arról van szó, hogy valaki 7 000 és 70 000 millió között téved, hanem arról, hogy a járulékoknak és az adóknak mekkora részt kell fedezniük. Abban mindkét megközelítés egyetért, hogy akár transzferekkel, akár nélkülük a számlák vörösben vannak.
Calvo szerint a két szám „helyes, de különböző kérdésekre válaszol”. A minisztériumi adat azt méri, mekkora a társadalombiztosítás hiánya, miután az államtól csaknem 53 milliárd eurónyi átutalást kapott, és nagysága elsősorban attól függ, mennyit dönt úgy a pénzügyminisztérium, hogy évente átcsoportosít.
A Fedea adata ezzel szemben azt veti össze, hogy a rendszer saját jogon mennyi bevételt szed be, és mennyit költ, „márpedig ez a releváns kérdés, ha fenntarthatóságról beszélünk”. A közgazdász szerint a Fedea által számolt járulékalapú hiány, vagyis a járulékalapú ellátások és az azokat finanszírozó járulékok közötti különbség nagyjából 63 700 millió euró, a GDP mintegy 3,8 százaléka.
Szerinte a hivatalos adatnak „értelmezési problémája” is van. 2025-ben a számviteli hiány mintegy 2 450 millióval csökkent, miközben az állami átutalások körülbelül 4 860 millióval nőttek, „vagyis az állami hozzájárulás növelése nélkül a mérleg romlott volna”. És mivel az államháztartás egésze továbbra is deficitben van, ez a pénz a gyakorlatban új adósságból származik.
A transzferek nem az egyetlen csatornát jelentik. Az állam pénzt is kölcsönad a társadalombiztosításnak. 2024 végén a társadalombiztosítás 135 253 millió euróval tartozott az államnak, a hosszú lejáratú hitelek a GDP 7,9 százalékát tették ki a Számvevőszéknek a társadalombiztosítás állammal szembeni adósságáról szóló 2024-es jelentése szerint.
A Toledo-i Paktum 2023-at szabta meg határidőnek a hitelek igénybevételére. Ennek ellenére a meghosszabbított 2023-as költségvetésben két újabb, egyenként 10 004 millió eurós hitelt engedélyeztek, amelyeket 2024-ben, illetve 2025-ben folyósítanak.
2022 decembere és 2025 decembere között az adósság 30 001 millió euróval nőtt, meghaladva a 136 milliárdot. Ez több mint kétszerese annak az összegnek, amely ugyanebben az időszakban befolyt a nyugdíjtartalék-alapba. Ahogy a tartalék-alap nő, az adósság még gyorsabban emelkedik.
Éppen csak elégséges
Május 29-én a független fiskális tanács, az AIReF értékelte, hogy a nyugdíjkiadások megfelelnek-e a Brüsszellel egyeztetett szabálynak (hogy az új bevételi intézkedések levonása után 2022 és 2050 között átlagosan ne haladják meg a GDP 13,3 százalékát). Megállapította, hogy az arány 13,0 százalék, vagyis három tizeddel a küszöb alatt van.
A bruttó kiadás a GDP 14,6 százalékát tette ki, a bevételnövelő intézkedések 1,6 százalékponttal csökkentették ezt. Az önfoglalkoztatók járulékainak reformja volt a fő oka annak, hogy az előző értékeléshez képest javult a kép. Az eredmény alapján nem aktiválódik a záróklauzula, az a mechanizmus, amely eltérés esetén – ha nincs megállapodás a korrekcióról – automatikusan megemelné az Intergenerációs Méltányossági Mechanizmus (MEI) járulékát.
A szabály kevésbé kényelmes értelmezése szerint a bruttó kiadás 1,3 GDP-százalékponttal lépné túl a plafont bevételi intézkedések nélkül. A feltételek formálisan teljesülnek, mert a kormány úgy döntött, hogy több adót szed be. Ugyanez a tanulmány előrejelzi, hogy változatlan politikák mellett a közadósság ismét emelkedni kezdene 2035-től, és 2050-re elérné a GDP 123 százalékát.
Emellett a nyugdíjrendszernek nyújtott állami transzfereknek 2050-re a GDP 3 százalékára kellene nőniük, és a többletkiadás háromnegyedét a központi közigazgatás állná, ami arra kényszerítené, hogy más politikákat vágjon vissza, vagy még jobban eladósodjon. A szabály betartása és az adósság kordában tartása ezek alapján két külön cél.
A Befogadási, Szociális Biztonsági és Migrációs Minisztérium április 9-én mutatta be INTegraSS (forrás: spanyol) nevű előrejelző modelljét. Saját közleménye szerint a nyugdíjkiadások átlaga 2050-ig a GDP mintegy 14 százaléka körül marad.
Ez az érték alacsonyabb a legutóbbi AIReF-becsléseknél, amelyek átlagosan 14,6 százalékos bruttó kiadással számolnak, vagyis nagyjából hat tizeddel magasabbal. A különbség az alapfeltevésektől függ (a foglalkoztatás és a születésszám alakulásától, valamint a bevándorlás szintjétől).
Calvo szerint az ország „sebezhetősége évről évre nő”. Spanyolország közadóssága a GDP mintegy 100 százaléka körül mozog, a társadalombiztosítási transzferek már közelítik a GDP 4 százalékát, és az AIReF szerint a nyugdíjkiadások a „baby boom” generáció nyugdíjba vonulásával 2050-re a GDP 16,4 százalékáig emelkednek.
Nem szeretne dátumot mondani egy esetleges görög típusú válságra, mert ez egy előre nem látható sokktól függ, de a következő két évtizedet tartja a legkockázatosabb időszaknak. „Ami ma elválasztja Spanyolországot Görögországtól, az az a lehetőség, hogy időben, saját döntésként hajtson végre reformot, amelyet ellenkező esetben kívülről kényszerítenének rá” – fogalmaz.
A 2023-as reform vezette be a MEI-t, egy célhoz kötött hozzájárulást, amely 0,6 százalékon indult a bérekhez viszonyítva, majd évente nő, és 2029-re 1,2 százalékot ér el, ezt követően pedig fennmarad. A bevételeket a Tartalék Alapba irányítják, és 2033 előtt nem lehet felhasználni. Eddig 10 976 millió eurót halmozott fel, a hivatalos becslések szerint pedig 2026-ban további 5 298 millió euró folyhat be.
A nyugdíjtartalék-alap tízéves csúcsra ért
2026. március 31-én a Tartalék Alap 15 267 millió eurót tett ki, ami tíz éve a legmagasabb szint. A bérszámlához viszonyítva kapunk pontosabb képet. Szeptemberben a rendes havi nyugdíj önmagában 14 498 millió euróba került, vagyis az alap alig valamivel több mint egy hónapnyi nyugdíjkifizetést fedezne.
2011 végén, amikor elérte csúcsát, 66 815 millió eurót tartalmazott, a GDP 6,22 százalékát. A következő években fokozatosan lecsapolták a nyugdíjak finanszírozására, majd 2025 során mintegy 4 700 millió euróval nőtt, ami alig elég tíz napnyi nyugdíjra.
A Tartalék Alapot eredetileg arra szánták, hogy alkalmi különbségeket hidaljon át a bevételek és a kiadások között. Az, hogy most tízéves csúcson áll, inkább arról árulkodik, milyen mélyre apadt korábban, mint arról, milyen jó állapotban van jelenleg.
A „baby boom” már a nyugdíjszámlán van
A nyugdíjrendszerre nehezedő teher már most is látható a bérszámlákon, és az előrejelzések szerint a következő években csak aggasztóbb lesz. A társadalombiztosítás szeptemberben 10 547 417 nyugdíjat fizetett 9 529 386 jogosultnak. A bérszámla éves alapon 6,3 százalékkal nőtt, miközben a nyugdíjak száma csak 1,6 százalékkal emelkedett.
A növekedés valamivel több mint másfél százalékpontja annak köszönhető, hogy több a nyugdíj. A többi annak, hogy az egyes nyugdíjak összege magasabb. Idén a járulékalapú nyugdíjak 2,7 százalékkal emelkedtek, a minimálnyugdíjak pedig több mint 7 százalékkal. Ehhez járul a helyettesítési hatás: aki most megy nyugdíjba, havonta mintegy 500 euróval többet kap, mint az, akinek a nyugdíja megszűnik. Az átlagos öregségi nyugdíj éves összevetésben 4,5 százalékkal nőtt, és szeptemberben 1 576,1 eurót tett ki.
2025 rekordévet hozott az új nyugdíjazások számában, 375 324 esettel. Az előrehozott nyugdíjazások aránya tovább nő, és a 2026 első négy hónapjára vonatkozó előzetes adatok szerint az összes új nyugdíj 31 százalékát tették ki, szemben a 2025-ös 27,9 százalékkal.
A görbe legnehezebb szakasza még hátravan. Az 1950-es évek végén és az 1970-es évek közepén születettek (a „baby boom” generáció) a következő húsz évben fognak nyugdíjba vonulni.
A Statisztikai Hivatal (INE) júniusi előrejelzései szerint a 65 év felettiek aránya a jelenlegi 21,1 százalékról 2076-ra 30,9 százalékra nő. Ezek a számítások 6,3 milliós nettó bevándorlási többlettel számolnak 2040-ig. E bevándorlás nélkül a járulékokra nehezedő nyomás még nagyobb lenne.
Calvo arra hívja fel a figyelmet, mit jelent mindez azok számára, akik ma kezdik a munkavállalást. Az előrejelzések emlékeztet rá, hogy a nyugdíj a jövőben a mostaninál kisebb hányadát fedezi majd az utolsó fizetésnek: a helyettesítési ráta 2050-re a jelenlegi 77-ről 65 százalékra csökkenne, „és mindezt olyan feltételezések mellett, amelyeket maga a Fedea is optimistának tart”. Aki ma 30 éves, nagyjából 2063 körül megy majd nyugdíjba, egy olyan országban, ahol sokkal több nyugdíjas jut egy járulékfizetőre.
Nyugdíjemelés 2027-ben: nagyjából 3,5 százalék
A nyugdíjakat az infláció is növeli. Az első becslések szerint a jövő évi emelés nagyjából 3,5 százalék lesz, a legmagasabb 2024 óta. A végleges számot a novemberre előrejelzett fogyasztói árindex határozza meg, amelyet 27-én tesznek közzé, és ez lesz az utolsó adat az emelés alkalmazása előtt.
Az emelést ismét új költségvetés nélkül kell jóváhagyni, mivel Spanyolország 2027-be a 2023-as költségvetés meghosszabbított változatával lép be. Januárban az év eleji intézkedéseket tartalmazó első rendelet elbukott a Képviselőházban, a kormánynak pedig február 3-án új rendeletet kellett elfogadnia. Az új parlament első ülése december 23-án lesz, feltéve, hogy elsőre sikerül kormányt alakítani, és a nyugdíjemelést 2027. január 1-jétől kell alkalmazni.
A fenti számok politikai kérdést vetnek fel. Ki fizesse meg a nyugdíjrendszer növekvő költségeit? A lehetőségek korlátozottak, és egyik sem fájdalommentes. Az első út a bevételek növelése.
A 2021–2023-as reform ezt az utat választotta az Intergenerációs Méltányossági Mechanizmussal, amely 2029-ig emeli a járulékokat, és az önfoglalkoztatókra kivetett új járulékokkal. Ha a kiadási szabályt nem tartják be, a záróklauzula automatikusan megemelné az Intergenerációs Méltányossági Mechanizmus hozzájárulását. A második lehetőség a nyugdíjak egyenkénti csökkentése.
Ezt el lehet érni az effektív nyugdíjkorhatár emelésével vagy a kezdőnyugdíj számítási módjának módosításával. Az előrehozott nyugdíjak 31 százalékos aránya jól mutatja a különbséget a törvényes és a tényleges nyugdíjkorhatár között.
A harmadik lehetőség az államhoz fordulni további transzferekért vagy újabb hitelekért, ami végső soron több adót vagy nagyobb közadósságot jelent. Ez már most is zajlik, és az állammal szembeni tartozás meghaladja a 136 milliárd eurót. A negyedik lehetőség a több járulékfizető, vagyis a foglalkoztatás és a termelékenység növelése, valamint a munkaképes korú népesség bővítése, amely nagyrészt a bevándorlástól függ, és az INE előrejelzéseiben is megjelenik.
Calvo a képlet megváltoztatását szorgalmazza. Javaslata szerint át kell térni egy úgynevezett nóta számlarendszerre, amelyben mindenki annyit kap, amennyit pályafutása során befizetett, a gazdaság növekedési ütemével indexálva, ehhez pedig egy tőkefedezeti pillért kell hozzáadni. A Fedea számára Devesa, Doménech és Meneu által készített számítások szerint 12 és 25 százalék között van a különbség aközött, amit a most nyugdíjba vonulók ma kapnak, és aközött, amit egy ilyen modell alapján kapnának.
A 12 százalékos érték feltételezi, hogy a GDP a következő évtizedekben is úgy nő, mint az elmúlt negyven évben, a 25 százalékos különbség pedig az Európai Bizottság jóval visszafogottabb előrejelzésein alapul. Calvo szerint ez a különbség méri „az ígéretnek azt a részét, amelyet a rendszer saját erőből nem tud teljesíteni, és amelyet valaki már most is transzferekkel és adóssággal finanszíroz”.
Javaslata tiszteletben tartja a már folyósított nyugdíjakat, és generációnként vezetné be a változást, ahogyan Svédország tette. Az 1970-ben születettek nyugdíjának 5 százalékát számolnák az új képlet szerint, az 1971-esekének 10 százalékát, és így tovább, egészen az 1989-es generációig, amely már teljes egészében nóta számlák alapján vonulna nyugdíjba. Egyetlen generációnál sem lenne hirtelen ugrás az előzőhöz képest, és minden dolgozó évtizedekkel előre ismerné a rá vonatkozó szabályokat. Calvo szerint az alacsony bérűek, a hosszú szolgálati idővel rendelkezők és az önfoglalkoztatók járnának jól egy „minden befizetett eurót” számon tartó rendszerrel.
Elismeri, hogy a tőkefedezeti pillér kiépítése különös körültekintést igényel, mert ha a járulékok egy részét egyéni számlákra terelik, a jelenleg fizetendő nyugdíjak fedezete hiányozna. Ezért azt javasolja, hogy a MEI-ből induljanak ki, amely 2025-ben csaknem 5 000 millió eurót szedett be, és ezt egy, államkötvényekbe fektető Tartalék Alapba irányították, majd ezt a pénzt kellene áttenni diverzifikált portfóliójú tőkefedezeti számlákra.
Később, amikor a nóta számlarendszer kiegyensúlyozza a rendszert, fokozatosan három-négy százalékpontnyi járulékot lehetne átterelni. Arra a kérdésre, ki viseli a kiigazítás terhét, Calvo úgy válaszol, hogy a jelenlegi rendszer már most is megteszi ezt, mégpedig úgy, hogy a fiatalokra és a jövő adófizetőire hárítja „anélkül, hogy elmondaná nekik”. A reform – érvel – ezt tenné láthatóvá, és az összes még aktív generáció között osztaná el a terheket.
Ha egyetlen intézkedést választhatna a november 29-i választások után hivatalba lépő kormány számára, Calvo már az első évben elfogadtatna egy törvényt, amely rögzíti az átállást a nóta számlarendszerre, generációkra lebontott, „már az első naptól kezdve” rögzített menetrenddel.
A törvény arra is kötelezné a társadalombiztosítást, hogy minden évben küldjön minden járulékfizetőnek egy kimutatást az addig felhalmozott jogairól és egy becsült nyugdíjösszegről. Ez a kötelezettség már a 2011-es reformban is szerepelt – emlékeztet –, de egyetlen kormány sem hajtotta végre. Szerinte egy kormány számára a ciklus első éve az az időszak, amikor a legtöbb politikai tőkével rendelkezik egy ekkora reformhoz, és a fokozatos menetrend lehetővé teszi a jóváhagyását anélkül, hogy az első években bármelyik nyugdíjast érintené.
Ha egy harmincéves azon töpreng, kap-e majd nyugdíjat, Calvo szerint kapni fog, „mert ez az ország politikailag legnagyobb támogatottsággal bíró kiadása, és egyetlen kormány sem fogja abbahagyni a kifizetését”. A bizonytalanság – teszi hozzá – abban áll, hogy ez mekkora arányban fedezi majd a fizetését, és milyen életkorban mehet nyugdíjba.
A tanácsa az, hogy már most kezdjen el saját maga félretenni, akár kis összegeket is, éljen a foglalkoztatói nyugdíjterv adta lehetőségekkel, ha a munkaadója ilyet kínál, és kövesse figyelemmel azt a vitát, amelyben az ő generációja a legtöbbet kockáztatja. „A legjobb garancia az, ha a rendszert még időben reformálják meg, amikor még van mód alkalmazkodni hozzá.”
Minden lehetőség más-más csoportokat érint hátrányosan, és más időtávon, miközben az idő szorít. November 27-én derül ki, mennyivel emelik a nyugdíjakat januárban. November 29-én általános választásokat tartanak. A nyugdíjakat továbbra is ki fogják fizetni. A győztes párt dönti majd el, kinek kell viselnie a – az AIReF számításai szerint 2050-ben a GDP 3 százalékának megfelelő – többletkiadást, amelyhez az állami transzferek növelésére lesz szükség.