Élelmezési világnap: „Európa naponta gazdaságok százait veszíti el”. A terménydiverzifikáció és az eredményalapú támogatások menthetik meg őket, mondják a gazdák.
Fagy által megtizedelt mandulafák, hőségtől megzavart paradicsom, aszály miatt összezsugorodott halloween-tökök: kíméletlen év volt az európai mezőgazdaság számára.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A forró, száraz nyár – amely klímaváltozás nélkül „gyakorlatilag elképzelhetetlen” lett volna – a becslések szerint 16,7 millió tonnával csökkentette a kontinensre várt gabonatermést, és több mint 3 milliárd eurós veszteséget okozott a gazdáknak az Energy and Climate Intelligence Unit (ECIU) számításai szerint.
„Ezt a nyarat követően sok európai gazda a szakadék szélén áll” – mondja Josefine Herz, az Európai Regeneratív Mezőgazdasági Szövetség (EARA) ügyvezető igazgatója.
„Az egyik évben összeomlanak az árak, mert túl sokat termeltek; a következőben az aszály bünteti meg őket azért is, hogy egyáltalán vetettek, és minden kilengés nagyobb szeletet juttat ugyanannak a néhány feldolgozónak és kiskereskedőnek, akik a fogyasztói oldalon emelik az árakat.”
A francia zöldségtermesztők szövetsége, a Légumes de France júliusban arra figyelmeztetett, hogy egyes ágazatokban a veszteség az 50 százalékot is elérheti.
Az Irán ellen zajló háború miatt kialakult zavarok a Hormuzi-szoroson zajló tengeri szállításban tovább növelték az üzemanyag- és a műtrágyaellátásra nehezedő nyomást, miközben az aszály több európai vízi útvonalon is korlátozta a teherszállítást. Ezek az ellátási láncokat érintő problémák együtt tovább erősítik az aggodalmakat a gazdálkodás költségei és az élelmiszer-ellátás biztonsága miatt.
De vajon a gazdálkodási módszerek megváltoztatása kijelölheti-e az utat egy biztosabb jövő felé?
A terménydiverzifikáció segít a gazdáknak átvészelni a szélsőségeket
Spanyolország Baszkföldjén, a Curly Creek Ranchon (forrás: angol) a paradicsom – az egyik legjövedelmezőbb növény, kilogrammonként 7 eurós árral – a szélsőséges hőségben leállt a virágzásban.
„Képzelje el, milyen hosszú a paradicsomnövény, és a középső harmadán egy olyan sáv van, ahol nincs termés. Ilyet még soha nem láttunk” – mondja Meghan Sapp gazdálkodó, aki egyben az EARA (forrás: angol) külkapcsolati igazgatója is. Azóta újra elkezdett virágozni, és abban bízik, hogy a szokásosnál későbbre tolódó szezon részben ellensúlyozza a kiesést.
A vízhiány a birtok halloween-tökeit is érintette, amelyek idén kisebbek a szokásosnál, a magas hőmérséklet pedig azt eredményezte, hogy a kukorica levelein „korai égés jelei jelentek meg, amit korábban soha nem tapasztaltunk” – teszi hozzá Meghan.
A hőség a helyi vízellátás gyenge pontjait is felszínre hozta, beleértve a szivárgó infrastruktúrát is: a Curly Creek Ranch ismételten a vártnál kevesebb napi vízmennyiséget kapott, így a hatóságoknak 50 000 litert kellett tartálykocsival kiszállítaniuk.
A kockázatot azonban a növények sokfélesége segített megosztani.
„Sok évben egyetlen padlizsánt sem szüretelünk a hő hiánya miatt, mégis elültetjük őket, hátha” – magyarázza Meghan. „Idén ez a fogadás bevált… életünkben először hatalmas termésünk lett.”
Ez a stratégia Spanyolország délebbi részein gazdálkodó termelőknek is beválik.
„Történelmileg a gazdaságunk erősen a gabonafélékre támaszkodott” – mondja Yanniek Schoonhoven, aki a murciai La Junquera (forrás: angol) birtok tulajdonosa. „Fokozatosan diverzifikálunk… olyan rendszereket keresünk, amelyek jobban illeszkednek az egyre kiszámíthatatlanabbá váló éghajlathoz.”
A rozmaringhoz, levendulához, zsályához és oregánóhoz hasonló aromás növények különösen jól alkalmazkodnak a száraz mediterrán viszonyokhoz. Ráadásul jó árat is elérnek: hektáronként mintegy 2 000 euró bevételt hoznak, körülbelül 1 000 euró költség mellett – ismerteti Yanniek. A szintén száraz klímát jól tűrő pisztácia még többet hoz: hektáronként körülbelül 2 350 eurót, hasonló költségszinttel.
A kritikus időszakban beköszöntő fagy azonban lenullázta a La Junquera mandulaültetvényeit, ami hektáronként 700–1 050 euró közötti „nagyon jelentős veszteséget” jelentett.
A tömegterményektől való elmozdulás kihívásai
A bizonyos aszálytűrő növények vonzó árrései ellenére sem egyszerű a váltás.
Noha az aromás növények lepárlással illóolajjá alakíthatók, amely nagyobb hozzáadott értékű termék, mint a gabona, „ezek a piacok feldolgozást, beruházást és megbízható vevőket igényelnek” – magyarázza Yanniek.
A gabonafélék és az olajos magvak ezzel szemben tömegtermények: szabványosított, nagy tételben értékesített áruk, amelyek árát alapvetően a világpiac határozza meg. A gazdálkodóknak gyakran van bejáratott felvevőpiacuk a termésre, de kevés mozgásterük van arra, hogy a klímaállóságért magasabb árat kérjenek. La Junquerában a búza hektáronként mintegy 600 euró bevételt hoz, nagyjából 500 eurós költség mellett – sorolja Yanniek.
A támogatások azonban jellemzően ezeknek a növényeknek kedveznek. Az EU közös agrárpolitikája (CAP) alapjövedelmet fizet a művelt hektárok után, nem pedig a termesztett növényfajta vagy a hozam alapján, így a nagyüzemi, gyakran tömegterményeket előállító gazdaságokhoz természetes módon több forrás áramlik. Az EU akkor is beavatkozik, ha a tömegtermények piaci ára egy bizonyos küszöb alá esik.
A tömegtermények azonban nem védettek a szélsőséges időjárással szemben sem. A németországi Fladungenben működő Gut Weimarschmieden, egy 700 hektáros, ökológiai szemléletű konzervációs gazdaság nyári árpája és őszi búzája megküzdött a hőséggel – mondja a birtokot irányító Maximillian Krimm –, miközben a kukoricatáblákon a szokásos 25–30 tonna helyett mindössze körülbelül 17 tonna termés lett.
A tönkölybúza és a repce jobban viselték a körülményeket. Maximillian az emmert, egy régi búzafajtát is fontolgatja, amelynek hozama 20–30 százalékkal alacsonyabb a hagyományos búzáénál, miközben az ára csak kicsit magasabb. „Általánosságban nem nagyon termesztünk alacsonyabb értékű növényeket, mert az árak nem indokolják” – mondja.
A talaj egészségének helyreállítása fordulatot hozhat Európa gazdái számára
A tömegterményekre épülő mezőgazdaság ráadásul azokat az intenzív módszereket ösztönzi, amelyek kimerítik a talajt és növelik a kibocsátásokat, nem utolsósorban a szintetikus műtrágya használata révén – pusztán a növényfajta megváltoztatása ezt nem orvosolja.
„Egy aszálytűrő növény, amelyet halott, tömörödött talajba vetnek egy biodiverzitásában teljesen elszegényedett területen, ugyanúgy szenvedni fog, mert nincs, ami megtartsa a vizet, amikor megérkezik” – mondja Lily Maxwell-Lwin, az Commonland (forrás: angol) nevű nemzetközi nonprofit szervezet érdekképviseleti vezetője.
Csapata több mint 50 országban dolgozik együtt helyi közösségekkel, hogy holisztikus megközelítéssel állítsák helyre a leromlott tájakat, ötvözve a társadalmi hatást, a biodiverzitás növelését, a pénzügyi megtérülést és a helyhez kötődő büszkeséget.
„Régiónk legtöbb szántóföldi gazdaságában az évek óta tartó talajművelés, a monokultúra és a szintetikus inputok használata azt eredményezte, hogy a talaj kemény, száraz földdé vált, alacsony szervesanyag-tartalommal, ami korlátozza a csapadék beszivárgását és megtartását, amikor végre megérkezik. A víz inkább lefolyik, eróziót okozva” – magyarázza Meghan.
Az egészségesebb talaj képes növelni a hozamokat, csökkenteni a drága szintetikus műtrágya iránti igényt, és több vizet tárolni, így egyszerre enyhíteni az aszályt és az árvizeket. „Saját szemünkkel láttuk, ahogy leromlott tájak egyetlen évtized alatt megváltoznak: a korábban kérgesedő talaj ismét magába szívja az esőt, a vízet levezető domboldalak szivacsként kezdenek viselkedni” – mondja Lily.
La Junquerában tavak, sáncok, növénytakaró és kulcsvonalas tervezés lassítja a lefolyást és növeli a beszivárgást. „Számunkra az aszályhoz való alkalmazkodás nem arról szól, hogy még több vízforrást találjunk. Arról szól, hogy sokkal jobban hasznosítsuk minden egyes esőcseppet, ami lehullik” – fogalmaz Yanniek.
Ez az, ami „esélyt ad a túlélésre” a klímaálló növényeknek – teszi hozzá Lily. „Ha azt akarjuk, hogy a gazdák vállalják a kockázatot, és alacsonyabb hozamú, klímaálló fajtákra váltsanak, először magába a földbe kell befektetnünk, amelyen ezek nőnek, nem elég más vetőmagot adni nekik, és ezzel letudottnak tekinteni a feladatot.”
Milyen támogatásra van szükségük a gazdáknak a kormányoktól?
Az EU CAP-támogatási rendszere jutalmazza a regeneratív gyakorlatokat, például a vetésforgót, a takarónövények vetését és a nitrogénkötő növények telepítését, amelyek természetes trágyát biztosítanak és javítják a talaj állapotát. A gazdálkodók azonban nagyrészt továbbra is maguk viselik e lépések költségeit és felelősségét, miközben kevés elismerést kapnak az élelmiszer-biztonság, a biodiverzitás és az emberi egészség terén keletkező társadalmi hasznokért.
„Olyan politikákra van szükség, amelyek csökkentik a gazdák számára az alkalmazkodás kockázatát” – mondja Yanniek, jobb aszály- és fagykár-biztosításra, valamint a több évet igénylő, évelő növények betelepítésének időszakában nyújtott pénzügyi támogatásra utalva.
Meghan azt szeretné, ha a regionális döntéshozók gyorsan lépnének, és finanszíroznák az átállást a regeneratív földhasználatra tanácsadási szolgáltatásokkal, átállási biztosítással és az új gépekbe való közös beruházással.
Az EARA gazdái kevesebb vízzel és kevesebb inputtal érnek el azonos vagy jobb termést – állítja Josefine –, mégsem „fizeti meg sem a piac, sem a CAP az így megteremtett ellenálló képességet”. Olyan „méltányos piacot és olyan CAP-et” sürget, „amely nemcsak a gyakorlatokat és a hektárokat, hanem az eredményeket is megfizeti, hogy a reziliencia ne csupán egy olyan költség legyen, amelyet a gazdák egyedül viselnek”.
A szövetség egyik gazdája, a Svédországban, Vederslövben található, öt hektáros Västra Gatugård birtokot vezető Gunnar Thelin azt vázolja fel, hogyan nézhetne ki mindez a gyakorlatban: a szezon során műholdas mérések ellenőriznék, hogy a fotoszintézis szintje egy adott régióra megállapított érték felett van-e, miközben a csupasz talajfelszín aránya és a talaj hőmérséklete az elfogadott küszöb alatt marad.
Ha a mutatók teljesülnek, CAP-támogatás jár, ha nem, akkor nem. „Ez lenne az ösztönző arra, hogy a gazdaságok regeneratívvá váljanak” – magyarázza.
Nem mindenki osztja ezt a nézetet. Maximillian szerint ő „nem nagy híve a támogatásoknak”, és úgy véli, hogy a gazdáknak egyszerűen regeneratív gazdálkodással kell alkalmazkodniuk. A jobb felvásárlási árak önmagukban – teszi hozzá – nem oldják meg az alapvető problémát.
Sok gazdálkodó számára azonban továbbra is a tisztességes piac jelenti a hiányzó láncszemet. „Az aszálytűrő növények termesztése csak a megoldás egyik fele” – mondja Yanniek. „A gazdáknak olyan piacra is szükségük van, amely elegendő árat fizet ahhoz, hogy megérje ezeket termelni.” Enélkül – figyelmeztet Josefine – „Európa naponta gazdaságok százait veszíti el így, épp azokat a gazdaságokat, amelyekben a regenerációhoz szükséges megoldások rejlenek”.