Elefántgyász fotója nyert: Wildlife Photographer of the Year 2026 díjazottai
Az idei díjazottak a természeti világ lenyűgöző történeteit és annak sürgető védelmi szükségességét mutatják be.
Egy megható fotó, amelyen egy nőstény elefánt egy elpusztult borjút visz, elnyerte a 2026-os Wildlife Photographer of the Year pályázat fődíját.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A „The Aftermath” címet viselő képet az olasz természetfotós, Federico Veronesi készítette, miközben elefántokat követett a namíbiai Huab River Valley-ben.
Miután egy kiszáradt folyómeder homokjában szokatlan húzásnyomok mintázatára figyelt fel, utolért egy elefántcsaládot, amelynek egyik tagja az agyara és ormánya közé szorítva vitte a borjút.
Nem ez az első alkalom, hogy lehetséges gyászmegnyilvánulásokat figyeltek meg elefántoknál, korábban például hangos hangadást, az elhullott egyedek őrzését, valamint a csontok vizsgálását és mozgatását írták le.
A fekete-fehér felvételt Kathy Moran, a Wildlife Photographer of the Year zsűri elnöke érzelmi „gyomorszájon vágásnak” és „szívfacsaróan megrendítő” bizonyítéknak nevezte az állatok tudatosságára.
A Young Wildlife Photographer of the Year 2026 cím mellett további 19 kategóriagyőztest is kiválasztottak a rekordot döntő 65 403 pályamű közül, amelyek 121 országból és területről érkeztek.
Ki nyerte a Young Wildlife Photographer of the Year 2026 díjat?
Oscar Whitfield, aki 14 éves volt, amikor elkészítette díjnyertes fotóját, az idei ifjúsági fődíjat egy dolgozó ganajtúróbogárról készült felvételével nyerte el a zimbabwei Zambezi Nemzeti Parkban.
Bár aprók, ezek az erős rovarok szerepet játszanak a Föld üvegházgáz-kibocsátásának mérséklésében azzal, hogy felaprítják és elássák az ürüléket, így az nem termel bolygót fűtő metánt. Ez felgyorsítja a bomlást is, csökkentve a haszonállatokat és a vadon élő állatokat érintő kártevők számát.
A világon több mint 5 000 ganajtúróbogárfajt ismerünk.
Díjnyertes fotósok az urbánus vadvilágot is megörökítették
A San Franciscó-i dombokon kóborló prérifarkasoktól a Bangkokban vadászó óriási gyíkokig az idei nyertes felvételek azt is megmutatták, hogyan alkalmazkodnak az állatok az emberek közvetlen környezetéhez.
A „Wily Coyotes of San Francisco” című díjnyertes portfóliójában Loren Elliott amerikai fotós egy, a város több mint 800 000 lakosa között élő prérifarkas-falkát dokumentál.
A becslések szerint mintegy 100 prérifarkas él a városban, ahol az állatokkal szembeni attitűdök vegyesek. Időnként háziállatokat ejtenek zsákmányul, ugyanakkor segítenek a betegségeket terjesztő rágcsálók állományának szabályozásában. Elliott fotói arra hívják fel a nézőket, hogy gondolják újra ezeket a gyakran félreértett állatokat, és helyüket az egyre urbánusabb világban.
Egy másik városi találkozást megörökítő, Seth Forestson brit fotós által készített felvétel az Urban Wildlife kategória győztese lett.
A képen egy közönséges varánusz látható, amint zsákmányát viszi Bangkok Lumphini parkján keresztül. Seth a sáros talajra fekve komponálta úgy a jelenetet, hogy az állatot a város látképe előtt mutassa.
A közönséges vízivaránuszok sikeresen alkalmazkodtak a thaiföldi főváros urbánus környezetéhez, és kihasználják a könnyen hozzáférhető táplálékforrásokat, például a parkok tavaiban élő harcsákat és koi pontyokat.
A víz alatti találkozások felfedik, mi rejtőzik a mélyben
Az emberi hatások a vadvilágra nem korlátozódnak a szárazföldre. A felszín alatt a fotósok egyszerre dokumentálnak intim állati találkozásokat és a tengeri ökoszisztémákra nehezedő egyre nagyobb nyomást.
Az Animal Portrait kategória győztese, Aaron Sanders a cornwalli partoknál merült, amikor egy vékony hínárlevélen át az oktopusz szívókáinak nyomát pillantotta meg. Ahogy egyetlen szem előbukkant, így emlékszik vissza: „Teljesen mozdulatlanok maradtunk, és látszólag közös kíváncsisággal figyeltük egymást”.
A találkozás annak a szélesebb történetnek a részlete, amely Délnyugat-Anglia vizeiben bontakozik ki, ahol a közönséges polipok észlelése drámaian megszaporodott. Ezek a ragadozó, húsevő állatok gyakoribbak a Földközi-tengerben, de az átlagosnál magasabb tavaszi tengervíz-hőmérsékletek kiterjesztették élőhelyüket, ami pusztító hatással van a helyi halászati ágazatra.
Az emberi hatás egy másik példájaként Alex Lindbloom amerikai fotós egy cápahalat örökített meg, amint az egy „bagan”, vagyis mobil hálóhalász-platform zsákmányát vizsgálja Pápua, Indonézia sötét vizeiben.
A faj állománya az elmúlt 75 évben meredeken csökkent, elsősorban a hajóütközések, a halászeszközökbe gabalyodás és az illegális halászat miatt.
A itatóhelyek összehozzák a vadvilágot
A díjnyertes képek egy része meglepő kölcsönhatásokat tár fel, amelyek akkor alakulnak ki, amikor különböző fajok ugyanabban az élőhelyben gyűlnek össze.
A „The Meeting Place” című képen James Lewin brit fotós egy fiatal bikát kapott lencsevégre, amint vízsugarával lefröcsköl egy zebracsoportot Kenya Chyulu Hills térségében, egy itató köré gyűlve. Lewin infravörösre átalakított fényképezőgépet használt, hogy lágyítsa az erős fényt, így az egész jelenet álomszerűvé vált.
Az itatóhelyek súlyos aszályok idején létfontosságú mentőövként szolgálhatnak, és olyan állatokat is egy helyre terelnek, amelyek egyébként távol tartanák magukat egymástól.
A Wildlife Photographer of the Year pályázatot a londoni Natural History Museum dolgozta ki és rendezi meg. A nyertes fotók 2026. október 16-tól 2027 júliusáig lesznek láthatók a Természettudományi Múzeumban (forrás: angol).
