Itáliában a legutóbbi adatok szerint mintegy 3500 farkas él szerte az országban, számuk azonban szakértők szerint tovább nő. Mit tesznek a hatóságok, és mit kell tudnia az állattartóknak és a lakosságnak, hogy együtt élhessenek a farkasokkal?
A Pugliában történt támadásoktól az Emilia–Romagnában, Umbriában és Lazióban történt észlelésekig a 2026-os nyarat pedig a farkasokkal szembeni riogatás jellemezte.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az Olaszországban jelenleg élő farkasok száma mintegy 3500 az Ispra, a Felsőfokú Környezetvédelmi és Kutatóintézet legutóbbi, országos szintű monitorozása szerint, amely 2022-ből származik. Jelenleg a populáció nagyjából 150 egyeddel nőtt, elsősorban az alpesi térségben.
A farkas körüli vitát azonban nemcsak az egyedek növekvő száma vagy a települések közelében történt észlelések szították fel újra.
2026 márciusában lépett hatályba Olaszországban a farkas védettségi státuszáról szóló 2025-ös uniós irányelv, amely módosította az 1992-es szabályozást. Az állat így a korábbi „fokozottan védett fajból” „védett fajjá” minősült vissza, ami szakértők körében kétségeket ébresztett a visszasorolás tényleges hasznosságával kapcsolatban.
Túl sok a farkas Olaszországban? Mennyire jelent valós kockázatot a városokban élő lakosságra, és hogyan kell viselkedni? Az Euronews a terület szakértőit kérdezte, hogy válaszoljon ezekre a kérdésekre, és közben eloszlassa a mítoszokat és a felesleges riadalmat.
Kell-e tartani a farkastól?
„A farkastámadások továbbra is rendkívül ritka jelenségnek számítanak, tehát nincs valódi kockázat az emberekre nézve. Az utóbbi években azonban növekedést látunk ezeknek az eseteknek a számában, amelyet nagyon szorosan figyelemmel kísérünk” – nyilatkozza az Euronewsnak Piero Genovesi, az Ispra vadon élő állatokkal foglalkozó koordinációs szolgálatának vezetője.
Az intézet volt az első, amely országos szintű felmérést készített a farkasok számáról és elterjedéséről Olaszországban szigorú tudományos módszerekkel. Korábban a példányokat helyi és regionális szinten, észlelésekre és becslésekre támaszkodva számolták, de a módszerek nem voltak egységesek.
Az Ispra vizsgálata 2018 és 2022 között zajlott, és az egész országra egységes mintavételi és adatfeldolgozási protokollt, valamint a jelenleg elérhető legkorszerűbb statisztikai módszereket alkalmazta. A 3500 egyedre vonatkozó adat így a farkasok tényleges számának pontos becslése az ország területén; nem minimumérték – hangsúlyozzák a szakértők.
„A számok csak a történet egy részét mesélik el: a farkasok territoriális állatok, falkákban élnek, és saját területükön nem tűrnek meg más egyedeket. Ez azt jelenti, hogy a populáció növekedése nem robbanásszerű, inkább a faj igyekszik benépesíteni minden szabadon maradt élőhelyet” – magyarázza Genovesi, kiemelve, hogy a farkas ötven éve még csaknem kipusztult fajnak számított, ma viszont gyakorlatilag mindenütt jelen van, a római és pugliai tengerparttól a Pó-síkságig.
A faj rendkívüli alkalmazkodóképessége az oka annak, hogy ma már egyáltalán nem számít ritkaságnak, ha farkasokat látnak a városok közelében.
Az Ispra adatai szerint 2017 és 2024 között 19 farkastámadást jegyeztek fel ember ellen, az Life Wild Wolf (forrás: olasz) nevű projekttel együttműködésben. Ez az Európai Unió társfinanszírozásával működő program segíti a hatóságokat az ember és a farkas közötti találkozások megelőzésében és kezelésében.
A legbeszédesebb adat ugyanakkor az, hány farkas vett részt ezekben a támadásokban: valamennyi eset mindössze hét egyedhez köthető, és egyetlen nőstény farkas 11 támadásért volt felelős. A számok alapján kijelenthető, hogy ezek az epizódok kivételnek számítanak, és az érintett farkasok rendellenes viselkedést alakítottak ki – ezt a szakértők és a fajt évtizedek óta vizsgáló tanulmányok is megerősítik.
Mit jelent a „bizalmas viselkedés”
„Valójában nincs ok félni a farkastól: olyan fajról van szó, amely megőrzi rejtőzködő életmódját; félénk, éjszakai életmódú állat, amely igyekszik elkerülni az emberrel való találkozást” – kommentálja Marco Antonelli, zoológus, a WWF Italia nagy ragadozókért felelős referense.
Az Ispra külön protokollt dolgozott ki a városi és az úgynevezett bizalmas farkasok kezelésére, amely a farkasok viselkedését a veszélyességi szint alapján osztályozza. Míg a lakott területek közelében történt észlelések korábban is előfordultak, és önmagukban nem jelentenek kockázatot, az ember közelében kialakuló állandó territórium már magasabb kockázati szintet jelent, egészen az egyre aggasztóbb magatartásformákig, például a háziállatok megtámadásáig, végső soron pedig az ember elleni agresszív fellépésig.
„Az, hogy ezek a viselkedésformák kialakulnak, több okra vezethető vissza: bizonyos emberi tevékenységek hatására a farkasok egy része hozzászokik az ember jelenlétéhez, és bizalmasabbá válik az emberekkel szemben” – magyarázza Antonelli, hozzátéve azonban, hogy egyes esetekben egyedi hajlamokról van szó, amikor egy-egy példány a szokásostól eltérő viselkedést fejleszt ki.
A visszaminősítés és a jogszabályok más európai országokban
A 2026-os év nagy újdonsága az úgynevezett „downlisting”, vagyis a farkas „fokozottan védett” kategóriából a „védett” kategóriába sorolása. A különbség mindössze egyetlen szó, de még várni kell, hogy a gyakorlatban mit hoz ez a változás.
Olaszország márciusban fogadta el a 2025-ös uniós irányelv átültetését, és 2027 januárjáig kell ennek megfelelően módosítania a korábbi jogszabályokat. A döntés országos szinten is változások egész sorát indítja el: Németország például már átültette az új irányelvet, és készül módosítani a nemzeti vadászati törvényt.
„Politikai döntés született, amelyet von der Leyen elnök asszony szorgalmazott. Nem lett volna rá szükség, a jogszabályok korábban is lehetővé tették a farkasok kilövését kivételes engedéllyel” – nyilatkozza Luigi Boitani, a római La Sapienza Egyetem emeritus professzora, aki a farkassal kapcsolatos kutatások egyik legnagyobb nemzetközi tekintélyének számít.
Álláspontját néhány adat is alátámasztja: Olaszországban is előfordultak a szabályozás alóli felmentéssel engedélyezett kilövések, és vannak olyan államok, ahol ez rendszeresen megtörtént, például Franciaországban, ahol évente 250 farkast lőttek ki.
Piero Genovesi szerint viszont az olasz rendszerben a visszaminősítés technikai szinten hoz változásokat, mivel egyszerűsíti a bürokratikus eljárást.
„Míg korábban a környezetvédelmi minisztérium engedélyére volt szükség, amely az Ispra szakmai véleménye alapján döntött, mostantól a régiók dönthetnek önállóan, szintén egy szakmai véleményre támaszkodva” – mondja Genovesi.
A jelenlegi rendszer tehát elvben jóval rugalmasabb, de nem oldja meg azt az alapvető problémát, amelyet a farkasok növekvő száma jelent Európában.
„A visszaminősítés alapvetően politikai döntés volt, amely mögött erős európai agrárlobbi-nyomás állt azért, hogy megpróbálják megoldani a farkas és az állattartás ősi konfliktusát” – mondja az Euronewsnak Marco Antonelli.
A farkasok és az állattartók nehéz együttélése
A zootéchnia az állattenyésztéssel foglalkozó tudomány. Maguk az állattartók vannak azonban régóta az első vonalban, amikor a farkasok által okozott károkról és az állományaikat fenyegető veszélyekről számolnak be.
„Becslések szerint az elmúlt tíz évben az Európában tartott haszonállatok mintegy 0,6 százalékának elpusztításáért a farkas felelős, és az olaszországi számok is gyakorlatilag ugyanilyenek” – állítja Antonelli, hozzátéve, hogy a jelenséget ugyanakkor nem szabad félvállról venni, sőt megfelelő megelőzési stratégiákkal kell ellene fellépni.
Az egyik leghatékonyabb stratégia a szaknyelven őrzőkutyáknak nevezett kutyák alkalmazása, vagyis olyan pásztorkutyafajtáké, amelyeket kifejezetten a nyájak felügyeletére és védelmére tenyésztettek ki. Olaszországban az egyik legalkalmasabb fajta honos erre a feladatra: a maremmanó–abruzzói juhászkutya.
A modernebb módszerek közé tartoznak az elektromos és a földbe süllyesztett kerítések, illetve az emelt, éjszakai szállások, amelyek hatékonyan védik az állatokat. A kilövések megoldást jelenthetnek azoknak az egyedeknek az esetében, amelyek rendellenes magatartást vesznek fel, de a védelmi intézkedések összessége lehetővé teheti a farkasok és az állattartók együttélését a mindennapokban.
„Az adatok azt mutatják, hogy a megelőzési stratégiák sokkal hatékonyabbak bármilyen kilövési programnál. Van megoldás, de nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt sokan beállítják, és ezért az illetékes hatóságok elkötelezettségére is szükség van” – zárja szavait Antonelli.
A megosztottságon túl: „az együttélés kompromisszum”
A városlakóknak is megvan a maguk szerepe, és ismerniük kell a megfelelő megelőző magatartási szabályokat. Mindenekelőtt alapvető fontosságú a hulladék szakszerű kezelése, amely a teljes vadon élő állatvilág számára komoly vonzerőt jelent.
Ugyancsak fontos tényező a háziállatok tartásának módja: azokban a térségekben, ahol gyakoriak a farkasészlelések, a szakértők azt javasolják, hogy ne hagyják felügyelet nélkül kedvenceiket, és főleg ne hagyjanak az utcán olyan állateledelt, amely odavonzhatja a farkasokat.
„A legdrámaibb változás, amelyet ma tapasztalunk, a farkashoz való viszonyulás polarizálódása: jelentősen nőtt azok száma, akik minden áron védeni akarják, és ugyanígy azoké is, akik le akarják lőni” – mondja Luigi Boitani.
„Az arany középút még mindig alig van jelen, pedig ezt kellene követni: az együttélés kompromisszum” – teszi hozzá a professzor. A fajra vonatkozó, a véleményeken és legendákon túlmutató ismereteink még mindig hiányosak, de ezek bővítése az egyetlen hosszú távú megoldás.