A vadász-szafarinak árlistája, személyzete és természetvédelmi magyarázata is van. A trófeaüzlet árnyoldalán eleve megölésre tenyésztett oroszlánok, korrupció, bűnbandák és sokéves börtönbüntetések sorakoznak. Magyarország a 10 legnagyobb európai "trófea-importőr" között van.
Az afrikai vadászszafari vásárlója egy meglehetősen bizarr szolgáltatási csomagot rendel. Valaki megszervezi, hogy ő lelőhessen egy állatot, majd valamelyik részét (általában a fejét vagy szarvát) hazavihesse. A csomaghoz szállás, étkezés, jármű, hivatásos vadász, nyomkövető és a trófea előkészítése is járhat. A személyzet gondoskodik a kaland jelentős részéről; de a hősi szerepet az ügyfél kapja, legtöbbször csak a ravasz meghúzásért, kockázatok vállalása nélkül.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A legális változathoz azonban nem elég a pénztárca, hanem az adott ország szabályai szerinti vadászati engedélyek is szükségesek, a védett fajok trófeáinak kivitelét és hazahozatalát pedig további hatósági előírások szabályozzák. A befizetett szafari tehát önmagában még nem jogosít fel sem a lövésre, sem a fej hazaszállítására.
Az illegális szafari vadászat és az orvvadászat az egyik legjövedelmezőbb illegális üzletág a világon, amely a WWF (World Wildlife Fund) adatai szerint évente több mint 20 milliárd dollár bevételt generál. Ez a bűnszervezetek által irányított hálózat súlyosan veszélyezteti a biodiverzitást, hozzájárul a fajok kihalásához, és gyakran terrorista csoportokat vagy milíciákat finanszíroz. A törvényes és szigorúan szabályozott trófeavadászattal szemben az illegális szafarik teljesen figyelmen kívül hagyják a természetvédelmi kvótákat, a védett státuszokat és a kíméletes elejtési módszereket.
A trófeák nemzetközi behozatala forgalma alapján az Egyesült Államok a piac történelmileg meghatározó vásárlója. Az IFAW állatvédő szervezet elemzése az amerikai részesedést 71 százalékra tette, míg Németországét és Spanyolországét egyaránt körülbelül 5 százalékra.
Magyarországot is említik a nemzetközi statisztikákban
Az európai kereslet sem mellékes. A vadászatot ellenző Humane Society International/Europe 2014–2018-as, CITES-adatokra épülő összesítése szerint az EU közel 15 ezer trófeát importált 73 nemzetközileg védett fajból. Németország, Spanyolország és Dánia együtt a behozatal 52 százalékát adta; Magyarország is a tíz legnagyobb uniós importőr között szerepelt. A vizsgált időszakban 952 afrikai elefánt, 889 oroszlán és 839 leopárd trófeája került az EU-ba. Az oroszlánok közül 660 dél-afrikai fogságban tenyésztett állat volt.
Ezek alapján az amerikai és a nyugat-európai kereslet súlya világos, és egy utas több állatot is elejthet. A védett fajok kereskedelmi adatai nem fedik le az összes vadászott fajt, ezért a nemzetek "bátorsági rangsorához" nincs hiteles eredményjelző tábla.
Az orvvadászat bevétele fegyveres csoportok utánpótlását is finanszírozhatja. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2016-os szankciós indoklása szerint Joseph Kony ugandai eredetű lázadószervezete, az Úr Ellenállási Hadserege (LRA) a Kongói Demokratikus Köztársaság Garamba Nemzeti Parkjában elejtett elefántok agyarait csempészte ki, majd pénzért, fegyverért, lőszerért és élelmiszerért értékesítette vagy cserélte el.
Az üzletben Kony fiai is részt vettek. Ali Kony kereskedőkkel alkudozott, apja pedig arra utasította, hogy a legnagyobb agyarakért a táborát védő gyalogsági aknákat szerezzen be. Itt tehát nem legális vadászszafarik díja, hanem az illegálisan leölt állatokból származó bevétel szolgálta a fegyveres erőszak fenntartását.
Aki ebből arra következtet, hogy minden ilyen vadászat illegális, az persze téved. Aki viszont azt állítja, hogy minden kifizetett dollár az élővilág megmentését szolgálja, szintén tévúton jár.
A vadászszafari egyszerre lehet jövedelmező vállalkozás, a természetvédelem egyik finanszírozási eszköze, lehet erkölcsileg vitatott szórakozás, de lehet bűncselekmény is. Hogy éppen melyik arca dominál, az az adott területen, a szabályokon és a pénz útján múlik.
A bátorságnak árlistája van
Afrika ebben a kérdésben nem egységes: Kenya 1977 óta tiltja a trófeavadászatot, míg Dél-Afrika, Namíbia és Zimbabwe szabályozott formában fogad vadászvendégeket. Ugyanannak a fajnak az elejtése eltérően szabályozott az egyes országokban, ezért a „vadászat Afrikában” körülbelül annyira pontos kategória, mint az „étterem Európában”.
A legális piacot szafaricégek, vadászati utazásszervezők, helyi területhasználók és földtulajdonosok működtetik. Egy vállalkozás saját vadgazdaságon is dolgozhat úgy, hogy állami vadászterületre szerez koncessziót, vagy a helyi közösséggel köthet megállapodást.
A helyszíni szakmai vezető a professional hunter, röviden PH, akinek a feladata a hadművelet irányítása és a jogszerűség biztosítása is. Zimbabwe törvénye például külön előírja, hogy a hivatásos vadász tegyen észszerű lépéseket az ügyfelei jogellenes vadászatának megelőzésére.
A számla rendszerint két nagy részből áll: a napidíjból és az elejtett állat után fizetendő trófeadíjból. Ehhez repülőjegy, borravaló, preparálás és hazaszállítás társul. Az African Sky dél-afrikai szervező 2026–2027-es árlistáján az egy vadászhoz rendelt hivatásos vezetővel kínált szolgáltatás napi 435 dollár; az impala trófeadíja 575 vagy 750 dollár, a zsiráfé 4350 dollár.
A kafferbivaly 12 ezer dollártól indul, a nagyobb szarvú példány drágább. Ezek egyetlen cég ajánlatai, nem egész Afrika átlag árai.
A vásárló gyakran nem egyszerűen állománykezelést rendel, mert például a nagyobb szarv vagy egy látványosabb trófea már feláras. A hőstett megörökítésére a szolgáltató videóst vagy fotóst is kínál, napi 480 dollárért. Rizikót jelent, hogy a megsebzett, de nem megölt állat után is fizetni kell. A számla kifizetése azonban nem bizonyítja, hogy az állat szenvedése rövid volt.
A vezetett vadászat persze nem feltétlenül veszélytelen: a nagyvadakkal való találkozás a hivatásos kísérőket is kockázatnak teszi ki. A gúny tárgya inkább az, amikor a teljes szervezőcsapat munkájából kizárólag az ügyfél személyes hőstörténete marad meg. A mondás szerint a sorozatgyilkos vadászok közül, akiknél a hobbi szenvedéllyé rögzült. sokan nem is élik túl az állattal való találkozást. Példa erre a texasi Asher Watkins milliomos esete, akit több mint 100 állatgyilkolás után egy kafferbivaly ölt meg Afrikában. Előtte ő is szerette mutogatni hőstetteit és áldozatait a közösségi médiában.
A dél-afrikai hatóságokat bírálattal , sőt jogi lépésekkel is szembesítették a trófeavadászatot elítélő vadvédelmi csoportok. „Ennek nem kellett volna megtörténnie. A trófeavadászat egy kegyetlen időtöltés, amely értékes lényeket célpontokká változtat, és mindezt egy groteszk fotó kedvéért” – írta a People for the Ethical Treatment of Animals (Peta) állatvédő csoport. Egy másik szervezet a We Will Not Be Silenced about Hunters (Nem fogunk hallgatni a vadászokról) nevű csoport szerint „ha Asher Watkins nem jött volna az országunkba, hogy ellopja a dél-afrikai vadon élő állatok életét, még mindig élne, és a családja és a barátai most nem lennének összetört szívűek.”
Nem kisebb botrány volt, amikor 2015-ben Walter Palmer minnesotai fogorvos a zimbabwei Hwange Nemzeti Park közelében íjjal megsebesítette, majd a vadászat során megölte Cecilt, a nyomkövető nyakörvvel ellátott oroszlánt. A történetből világméretű felzúdulás lett.
A veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó CITES-rendszer, valamint az importáló ország előírásai sokféle dokumentumot és engedély követelhet meg. A helyben engedélyezett elejtésből nem következik automatikusan, hogy a fej, a bőr, az agancs vagy az agyar elvihető az Egyesült Államokba vagy az Európai Unióba, és a CITES szerint a vadásztrófea személyes célra megszerzett példány nem szabadon tovább értékesíthető árukészlet.
Ki kapja a pénzt?
A bevételen az utazásszervező, a helyi szafarivállalkozás, a földtulajdonos vagy koncessziógazda, a személyzet, a preparátor és a szállító osztozik; engedélyek és adók révén az állam is részesedik belőle. Közösségi területen szerződéses díj, munkabér, hús vagy közösségi beruházás formájában a helyiekhez is juthat érték.
Namíbia jó példa arra, hogy tényleges helyi haszon is létezik. A közösségi természetvédelmi rendszer 2023-as jelentése szerint a vadászat 48,9 millió namíbiai dollár pénzbeli és további 2,4 millió dollár húsban jelentkező értéket termelt a közösségi területeken; a turizmus hozzájárulása mintegy 111 millió dollár volt. A trófeavadászatból 90 tonnánál több vadhúst kaptak a közösségek. A vadászati koncessziók teljes és részmunkaidős állásokat is biztosítottak.
Mikor indokolt az állat elpusztítása?
A vadállomány szabályozásának vannak elfogadható szakmai oka. Egy körülhatárolt élőhelyen bizonyos fajok helyi túlszaporodása károsíthatja a növényzetet és más fajok életfeltételeit. Ugyanígy, az emberre veszélyes egyed eltávolítása is szükségessé válhat. Súlyosan beteg vagy sérült, felépülésre esélytelen állatnál az elpusztítás állatjóléti döntés lehet. Betegség miatti állománycsökkentést viszont külön járványügyi bizonyítékoknak kell alátámasztaniuk, ezért a vadászat nem általános gyógymód a fertőzésekre.
Az idős kor önmagában sem kilövési parancs. A dél-afrikai Mountain Zebra Nemzeti Park egy 17 éves hím oroszlánját rossz testi állapota, fogazata és a javulás csekély esélye miatt állatorvosi döntéssel altatták el. Az Addo parkból más idős hímeket viszont áttelepítettek, a genetikai változatosság és a ragadozóállomány kezelése érdekében. Vagyis az állománykezelés eszköztárában az áthelyezés és az állatorvosi ellátás is szerepel; a külföldi vendég lövése nem kötelező tartozék.
Új jelenség: a deportálás
Ahogy szerte a világon a cirkuszok felhagynak a vadállatok műsorszámaival, egyre több olyan egészséges példányt "exportálnak vissza" Afrikába, akik soha nem szagoltak vidéki levegőt. Számuk már olyan magas, hogy több afrikai ország jogszabályban intézkedik a védelmükről, mind a vadászokkal, mind saját fajtatársaikkal szemben. A legtöbbjüket lehetőleg állatkertekben helyezik el, de azok kapacitása véges.
A legális trófeavadászat mellett ennél erősebb gazdasági érv is létezik: egy kevés látogatót fogadó területen néhány drága vadászat bevétele hozzájárulhat ahhoz, hogy az élőhelyet ne alakítsák szántóvá vagy legelővé. Az IUCN szakértői anyaga szerint jól szabályozott programok pénzt és ösztönzést biztosíthatnak az élővilág védelméhez. Ez feltételes érv: ellenőrizhető állományadatok, megfelelő kvóták és átlátható gazdálkodás kellenek hozzá, nem pusztán egy természetvédelmi mondat a prospektusban.